Érdekes dolog a boszorkányság misztériuma, hiszen ahogy változtak az idők, úgy formálódott a megítélésük is. A néphit a korai időszakban olyan természetfeletti embereket (nőket) illettek eme kifejezéssel, akik démoni képességekkel rendelkeznek és rosszat, betegségeket vagy akár pusztulást hoznak – nem véletlenül kerültek máglyára. A későbbi időkben ezzel szemben már pozitív értelemben is használták és az ügyesség, okosság tulajdonságát társították az illetőhöz. Majd jött a modern felfogás, hogy a boszorkányok természetfeletti mivoltukkal, sőt az egész boszorkányság igenis lehet szexi, erre számos film/sorozat és könyv is épült – gondolom a Bűbájos boszorkányokat senkinek sem kell bemutatni, amit anno én is nagy érdeklődéssel követtem – és úgymond „divatos” volt mindenféle otthoni boszorkányos praktikákat elkövetni.
Napjainkban jóval alábbhagyott ez az egész boszorkányosdi őrület, hiszen megannyi más „lény” követelt magának helyet a természetfelettiek népszerűségi palettáján, így én is háttérbe szorítottam az ezekkel foglalkozó műveket. De Alice Hoffman – A tizenharmadik boszorkány című regénye újra felélesztette az effajta misztérium iránti kíváncsiságom és úgy gondolom, hogy ez egy tökéletes könyv is volt a visszatéréshez, még akkor is, ha nem maga a boszorkányság és a varázslat állt a várttal ellentétben a középpontjában.
A Sparrow család női tagjai köré épül a mű, akik tizenharmadik életévüket betöltve 1-1 különleges képesség birtokosai lesznek, pl. nem éreznek fájdalmat, megérzik a hazugságot, belelátnak mások álmába, vagy sokkal tovább bírják a víz alatt, mint egy normál ember. Életük szinte összefonódik a kisvárosuk, Unity történelmével, hiszen ki-ki a maga módján otthagyja lenyomatát – még ha legendák nyomán is. A jelenben három családtag sorsát követhetjük nyomon: a nagymamáét, aki különleges Torta-házában tengeti magányosan életét; a lányáét, aki sosem jött ki igazán édesanyjával és amilyen hamar csak tudott meg is lépett a helyről; illetve az ő lányával, aki épp most tölti be a tizenharmadik életévét, mit sem sejtve leendő képességéről. Az adottságának köszönhetően azonban megváltozik az életük, hiszen kénytelenek lesznek visszatérni szülővárosukba, még ha az anya, Jenny ez ellen kézzel-lábbal tiltakozik is – de végül csak be kell ismernie, hogy a sorsuk elől nem menekülhetnek.
Amennyiben varázslásokkal, varázsigékkel és átkokkal tarkított könyvre vágytok, akkor ez nem lesz a ti könyvetek. A boszorkányság mindössze csak a „héját” adja a műnek, a lényeg ez alatt lesz, ahol is realisztikus emberi sorsokkal, érzésekkel és kapcsolatokkal ismerkedhetünk meg közelről. Szereplőink közül sem rendelkezik tökéletes élettel:
- a nagymama, Elinor a tradicionális, hatalmas házában egyedül éli életét, néha hallgatótársként csatlakozik hozzá egy jó barátja, de élete nagy részét – amíg egészsége engedi – kertje és virágai nevelgetésével tölti egyfajta lelkiismeret furdalásként, amiért annak idején lányának nem adta meg a kellő gondoskodást.
- az anya, Jenny párkapcsolata a lejtő szélére került, holott tinédzserként nagy reményekkel szöktek meg együtt hazulról, ráadásul az anyja elhanyagolása miatt annyira próbál gyermekével jól kijönni, hogy észre sem veszi, hogy a dolog pont ellenkezőleg sül el és éppoly távol kerülnek egymástól, mint ő és szülője.
- a lány, Stella szembesülve új képességével bajba sodorja édesapját, aki amúgy sem a zűrmentes életéről híres, ráadásul végül a lány is bajba kerül, még ha nem rontana eleget a helyzeten, hogy minden embernél, akihez közel áll olyan dolgokat lát, melyet nem szabadna tudnia senkinek.
- főszereplőink mellett jelen vannak még városlakók, akik közül szintén senki sem mondhatja magáról, hogy tökéletes élete van: itt van nekünk egy testvér, aki a viszonzatlan szerelmen nem tudott túllépni és ezért tanulmányaiba és a munkába menekül; egy kávézóval dolgozó hölgy, akinek szintén nem sikerült szíve választottjával együtt lennie; egy barátnő, aki züllött életével magával próbálja rántani legjobb barátnőjét stb.
A karakterek sora tehát igen széleskörű, de mégis oly módon alakítja az egyes szálakat, hogy mindenkinek sikerül kidomborítani egyéniségét, érzéseit és nem lesz az egész egy kusza szereplőmassza még annak ellenére sem, hogy a nézőpontokat teljesen random módon váltogatja.
Központi elemnek a szerelem hivatott lenni, melyre a könyv üzenete szerint kortól függetlenül találhatunk rá, de semmiképpen sem pottyan csak úgy az ölünkbe, hanem igenis tenni kell érte, hogy a végén megkaphassuk hőn áhított szeretetünket. Végre egy könyv, ahol több szerelmi szál is fut, de egyikből sem lesz elege az embernek, mivel olyan gyönyörűen építi fel az egyes állomásokat és lépcsőket, hogy tényleg érdekelni fog minden egyes szereplő sorsa! Nagyon ritkán – vagy talán még nem is – találkoztam ehhez fogható alkotással, melynél még az sem érdekelt, hogy nem arról szól, amit a cím ígért, de szinte végig drukkoltam a jelenlévőknek, hogy sikerüljön beteljesíteniük életüket és boldogok lehessenek. Az már csak hab volt a tortán, hogy a múlt titkait is megosztotta velünk az írónő, így szinte a kisváros múltját, jelenét és jövőjét is megismerhettük és így lett kerek egész komplett az iromány.
„Hunyd be a szemed és fülelj, mondták, aztán tégy meg húsz lépést attól a ponttól, amit elégségesnek tartottál, és amikor már biztos vagy benne, hogy teljesen eltévedtél, megérkezel. És akkor nyisd ki a szemed.”
Ez a mágikus realista családtörténet teljes mértékben levett a lábamról érzelemdússágával és bensőségességével, ráadásként még a remekül leírt környezet is hozzájárult ahhoz, hogy egy varázslatos, de mégis emberi világ tortájából kaphassak egy szeletet.
