Szeghalmi Lőrincz orvosdoktor nevével feltüntetett, a Levelek az árnyékvilágból címet viselő levélregényt kézbe vevén egy érdekes témakör látszatát keltette, ahogy az 1840-es évek orvostudományába való beavatáson túl egy természetfeletti erőkkel átitatott világba való betekintés ígéretével kecsegtetett, ezáltal még érdekesebbé téve számomra a művet és eme módon sikeresen el is érte, hogy megszerzése után egyből nekiálljak. Már az első soraiban érződött a reformkor régies szóhasználatával és ezzel együtt a múltba történő visszarepítéssel való próbálkozás, mely igen jelesen helyt állt eme kifejezésekkel és szófordulatokkal. A korkép tehát tökéletesen felvázolt, melyben maga Szeghalmi Lőrincz doktor úr avat be bennünket egy általunk ismeretlen levelezőtársnak címzett leveleken keresztül Ung vármegyében megesett különös esetekről és eseményekről.
Akad itt minden, mi szem-szájnak ingere: békákat szülő anya, titokzatos szellemek, boszorkányság, na meg nem kevés vér. Naturalista ábrázolásának nyomán tanúi lehetünk altatás nélküli szemműtétnek, kínzásoknak, haláleseteknek, melyeknek így vagy úgy, de minduntalan részesévé válik Lőrincz. Az elején, ahogy több, látszólag kapcsolat nélküli esetek következtek egymás után, kicsit X-Aktákra emlékeztető vonulatot véltem felfedezni, melynél szintén hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgok kerülnek terítékre, rendes magyarázat nélkül. Ám szerencsére itt kerekedett egy történet és utána szerencsére abbamaradoztak ezen random furcsaságok szerepeltetése, melyeknek semmi kapcsolódási pontja sem volt a tényleges szálhoz.
Amíg nem kutakodtam a könyv háttere után – ez szerencsére csak az elolvasásakor történt meg -, nem éreztem tolakodónak ezt a korhű közeget, csupán egy orvos által feljegyzett, levelekbe bújtatott beszámolókat láttam magam előtt, túlgondolást nélkülözve. Elnézve a Magvető Kiadónak külön ennek az alkotásnak szánt oldalát, melyben részleteken túl háttéranyagokat és érdekességeket találhat az ember arról, mennyire is igazak ezen irományok, kicsit olyan érzésem lett, mintha rám akarnák erőltetni mindezen megtörténtek igazát. Persze a gyógyítási módszerek, eljárások és eszközök biztosra veszem, hogy az akkori állapotoknak megfelelőek, de azért a tudományon túli, misztikus vonulat minden egyes eleme igencsak szkepticizmusra ad okot.
Az egészen korrektnek mondható stilisztikai megvalósításon túl azonban nem lehet szó nélkül elmenni a gyengébb lábakon álló cselekmény mellett. Ha lefejtenénk róla minden cikornyát és köntörfalazást, egy igencsak közepes történetet kapnánk, kidolgozatlan karakterekkel. Az már mellékes, hogy a címzettre leghalványabb utalás sem történik, ki vagy mi ő, de ez még nem is annyira zavaró. Nem éreztem akkora volumenűnek ezt az egész hajcihőt, melyben természetfeletti dolgokkal megáldott rosszfiúkat hajkurászik egy megrögzült tudós doktor és melé verődött, paraszti családból származó társa. Pláne, hogy a társadalmi rétegek nem mutatkoznak meg igazán, pedig igencsak szükségét éreztem. A levélregény műfaj itt most kicsit balul sült el, mert a lényegi történéseket kiragadván ugyan eljutottunk a végkimenetelig, de nem volt olyan alapos az események felelevenítése, hogy azonosulhassunk és kicsit magunkénak érezhessük az olvasottakat.
Rossz könyvnek egyáltalán nem mondanám, időtöltésnek és még akár érdekességnek is kellemes, rövid olvasmány, de többet ne is várjon tőle az ember, mert csodát nem fog kapni.