Karácsonyhoz közeledve keresve sem találhattam volna jobb könyvet az ajándékozásra való hangolódáshoz, mint Cecile Enger: Anyám ajándékai című regényét. Bár lassan kifelé kacsintunk az ünneplésből és már mindenki minimum kétszer degeszre tömte magát a különféle finomságokból, na meg esetleg meg is unta már az ajándékait, azért a hangulat fenntartása érdekében is érdemes az írónő írását kézbe venni a karácsonyfa fényei mellett.
Számomra az ajándékozás mindig is kiemelt figyelmet kap, legyen szó akár karácsonyról, szülinapról, vagy akár húsvétról (amiről, mint kiderült, vannak különbségek a szokások tekintetében, hiszen nem mindenhol része az ünneplésnek egymás megajándékozása). Persze ez nem azt jelenti, hogy már hónapokkal előre kidolgozom az ajándékozási stratégiámat pontosan, precízen és tudom, kit mivel fogok meglepni, jellemzően inkább egészen a végefelé találom ki a meglepetéseket, akár egy hirtelen sugallattól vezérelve. Igazából a határidőhöz való közeledéskor, a nyomás hatására sokkal jobban megihletődök. Fontosnak tartom, hogy ne csak egy újabb kacattal gazdagítsam az ajándékozottat, hanem valami olyasmivel, aminek értelme és haszna is van. Ebben a műben a századfordulóhoz visszakalauzolva mesél nekünk Cecilie többek között erről az ajándékozási kultúráról is, na meg arról, amikor még hangsúlyos szerepet kaptak a saját készítésű tárgyak, ahol tényleg szívet-lelket bele kellett adni, máshogy nem is működött ez az egész és valóban olyan dolgokat adományoztak, amikre szükségük is volt az embereknek. Részemről sokkal szimpatikusabb volt ebből a szempontból ez a korszak, mint a mai ‘minél több mindent, minél drágábban’ elv, ami sokaknál tapasztalható, egyfajta versengést adva és elvárásokat támasztva, ezzel pedig teljesen félrevezetve az ajándékozást eredeti céljától.
A könyvben egy norvég középosztálybeli család egyik tagja meséli el nekünk a família történetét, az anya ajándékozási listáján keresztül. Mivel narrátorunk édesanyján elhatalmasodott az Alzheimer-kór és nem képes már önállóan boldogulni a mindennapokban, intézet falai közé kerül, így a régi családi fészek idegen kezekbe kerül. A megannyi személyes, családi holni kipakolása és szortírozása során kerül elő az a papírköteg, amelyben pontosan részletezve vannak, hogy a család kitől, mit kapott és melyik évben. Ezeket az éveket veszi sorra az író, gazdagítva emlékekkel, történetekkel az érintettek vonatkozásában, végigkísérve bennünket a családfán, a különféle rokonokon, illetve az ismerősökön is.
„Az ajándékok és az élet összefonódtak, és a húsz, harminc, ötven évvel ezelőtti karácsonyok feltárultak. És ahogy most anya listáival a kezemben ülök olyan, mintha megérinthetném a saját vágyakozásom.” (…)
„Véletlenszerűen előhúzok egy listát a kötegből, az 1984-est, és azonnal látom, hogy a megajándékozottak élete hol tartott abban az időben. Azután megfordítom a lapot, megnézem, milyen ajándékokat kaptunk mi, és máris tudom, hogy hogyan álltunk akkoriban, mi érdekelte anyát, mit olvasott, volt-e olyasmi, amire vágyott, de nem kapta meg. Hogy kapott-e apa olyasmit, amire egyáltalán nem vágyott.”
Szomorú visszaemlékezések ezek, mégsem érezni végtelenül lesújtónak a sorokat a sok-sok kedves emléknek köszönhetően, melyekre meleg szívvel emlékszik vissza Cecilie. A gyerekkorától kezdve egészen a felnőtté válásának tanúi lehetünk ezek által, közben párhuzamosan a jelenben is végigkísérhetjük a mindennapokat, az intézeti látogatásokat anya és lánya között. Egész végig átjárja a melankólikusság a sorokat, melyben teljesen el tudunk merülni, egyedül az keserédes, amikor visszaránt a jelenbe, melyben már nem igazán maradt helye az örömnek és a boldogságnak. Néha kicsit hirtelen is voltak ezek a váltások, de szerencsére jóval nagyobb volumenű tartalmat tölt ki az egyes évek történéseinek ecsetelése, egyben kiváló társadalmi és mikrotörténelmi betekintést adva Norvégia akkori életébe.
„A hetvenes évek ajándéklistáin végigsimítani olyan, mintha történetekből álló gyöngyöket fűznék egy végtelen hosszúságú zsinórra, amelyet életem hátralévő részében rózsafüzérként morzsolgathatok.”
Remekül megfogalmazott mondatok, szép kinyilatkoztatások könyve ez, melyet tényleg jól esik olvasni és azt kívánja az ember, bárcsak végleg elmerülhetne ebben a családtörténetben és ne érne véget a rokonok sora. Magukra a karakterek leírására és jellemzésére konkrétan nem kerül sor, közvetve ismerjük meg őket az ajándékok által, de egyáltalán nem lesz hiányérzet egyik szereplővel kapcsolatban sem, hiszen mindenkiről annyit mesél, amennyi szükséges ahhoz, hogy az ajándékokat és a szerepét megértsük.
Akarva-akaratlanul felmerült bennem, hogy ha valaha is szeretnék egy összefüggő családtörténetet írni a sajátomról, valahogy így képzelném el: valami köré (mint itt az ajándékozás) szőni a mesélést, mely alapján végigmehetek az éveken és a megannyi kellemes emléken.
Cecilie Enger - Anyám ajándékai
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Mors gaver
Eredeti megjelenés éve: 2013
Oldalak száma: 258