Melyik szeretted mellé állj? | Tom Rob Smith – A tanya

Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.

Daniel szülei, nyugdíjas életük kiélvezése gyanánt vásárolnak egy tanyát Svédország távoli, eldugott részén. A férfi legalábbis ebben a hitben él, de az ominózus telefonhívással egy csapásra minden megváltozik. Melyiküknek higyjen? Mi a fene folyik itt? Válaszokra van szüksége, melyeket anyja kezdi el megadni számára, aki se szó, se beszéd felkeresi őt és azt kéri, hallgassa végig a történetét, melyet a legelejétől fogva fog elé tárni, a magával hozott bizonyítékokkal egyetemben.

“Az anyád… Nincs jól, mondja neki az apja. Képzelődik – borzasztó, iszonyatos dolgokat…”

„Minden, amit az az ember mondott, hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre…”

„Semmi sem igaz abból, amit állít…”

„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…”

Több szempontból is zseniális ez a könyv. Egyrészt Daniel azt hiszi, minden megfelelően és boldogságban zajlik a szülei között, hiszen gyermekkorától fogva egy árva veszekedésnek, vagy erőteljesebb hangerőnek sem volt tanúja a családi fészekben, ők hárman tökéletes harmóniát alkottak, akiknek más rokonra nincs is szükségük (az más kérdés, hogy nem is volt). Most pedig idejön az édesanyja és olyanokat állít, ami mindezzel az idilli életükkel összeegyeztethetetlen. Ennek ellenére meglepő objektivitással képes befogadni az információkat, mely nem befolyásolja az olvasókat sem, önmagában nem terel egyik fél igaza felé sem, meghagyja nekünk ezt a szabadságot, hogy ítélkezzünk és válasszunk.

Más részről az összezavarodott Daniel (vele együtt pedig mi is) csupán az egyik oldalról ismerheti meg a megtörténteket, melyeket ugyan logikusan felépítve, tárgyi bizonyítékokkal alátámasztva tár elénk az édesanya, de oly módon, hogy nem tudunk egyértelműen elvonatkoztatni attól: mi van, ha tényleg megőrült? Persze biztosan ez sem jelenthető ki és dönthető el, hiszen a leírások – bármennyire is hihetetlennek hangzanak – tökéletesek, nem zavarosak és igenis megtörténhetnek, az elbeszélés módjáról pedig nem úgy tűnik, hogy félrevezetnek bennünket és átverés áldozatai lennénk. Pláne, ha belegondolunk, hogy egy ország távoli, elszigetelt részén, ahol csak néhány tanya található, mennyire furcsa és nem ritka esetben durva dolgok folyhatnak, melyről fogalmunk sem lehet.

Daniel reakcióiból nem deríthető ki, hogy hisz-e neki vagy sem, próbáltam keresni a sztori gyenge pontjait, esetleg egy olyan lopott pillanatot, mely segítene a döntésben, de nem sikerült, így amikor megtudjuk, végül ki mellé állt, igazából nem volt sejthető. Ráadásul nem áll meg ennyiben a cselekmény, hogy végül megtudjuk, hogyan is választott, ennél még jóval tovább húzza az idegeinket az író azzal, hogy még mélyebbre ásat a szereplőkkel és behoz egy végső csavart, melyre aztán egyáltalán nem gondolna senki.

Nagyon tetszett, ahogy végigkalauzol bennünket az alkotó ezen a történeten, ahogy végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Egy percre sem lankadt a figyelmem, nem laposodott el az elbeszélés, nem voltak benne hullámvölgyek, végig megmaradt a feszültség, melynek lendülete vitt előre az oldalakban. Le a kalappal!

Tom Rob Smith - A tanya

Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: The Farm
Eredeti megjelenés éve: 2014
Oldalak száma: 364
Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments