Egészen az ősi időktől kezdve jelen van a történelemben a jó és a rossz örökös küzdelmében való hit, melynek segítségével a világ fejlődik, megy előre, mintha egyfajta mozgatórugó lenne. Elég csak belegondolni abba, hogy a regények, filmek esetében is kedvelt alapszituáció ez, sokszor találkozhatunk egy főgonosszal, aki ellen a jó(k) harcol(nak). Na de mi teszi jóvá a jót, illetve rosszá a rosszat? Van-e határ, amelyet átlépve egyértelműen eldönthető, hogy ki melyik oldal képviselője? Vajon a kisebb rosszat felülírja-e a nagyobb volumenű jóság? Benyák Zoltán regénye, Az utolsó emberig nem csupán egy évszázadokon keresztül tartó időutazás ecsetelése, hanem ennél sokkal több: két ellenség örökös összecsapásáról szóló könyv, melyben hitek, elvek és meggyőződések csapnak össze, hogy aztán a jónak és a rossznak ezt a bonyolult témáját, kérdését feszegesse.

Kezdetben 1588-ba csöppenünk, a felfedezés korába, ahol a bonyodalmat egy hajótörés jelenti. A következő évszám 1799, a nagy francia forradalom utáni évtized, ahol De Sade márki furcsa és bizarr kastélyába koncentrálódnak az események. Majd következik az 1888-as év, ezúttal Londonból találkozunk szereplőinkkel, egy nyomozóval és magával Hasfelmetsző Jack-kel. Utána egy teljes évszázadon keresztül bukkannak fel főszereplőink a háborúskodások közepette, legvégül pedig egy érdekes jövőbe kalauzol minket az író.

Mindegyik kor, vagy korszak, amely az események alapjául szolgál, az elbeszélő által kerül felvázolásra, az egyes jellegzetességekkel, jellemzőkkel együtt, korhűen. Számomra minden egyes új évszám egyet jelentett az izgalmas várakozással, hogy megtudjam, éppen kik kerülnek szembe egymással, hol keresztezik egymás útját, ki milyen szerepet tölt be a világban. Az már csak egy plusz hab volt a tortán, hogy valós történelmi személyiségek is helyet, illetve hangsúlyos szerepet kaptak. Érdekes kalandozás volt a jó és a rossz harcának szemszögéből megközelíteni az eseményeket, olvasni az álláspontokat, szurkolni egyik, vagy másik oldalnak, de „meghallgatni” a másik oldalt is tanulságos volt. Az elején még azt gondoltam, tudok kedvenc kort választani, de az összes magas színvonalú volt, szépen kidolgozva, meghozva az adott időszak feelingjét.

Arra egyáltalán nem számítottam és kellemes meglepetésként ért, hogy az író mennyire jól tud fogalmazni, szinte minden második mondata idézésért kiált. Nem csak a levegőbe beszél kacifántos körmondatokkal, nem kalandozik el a világ végére, vagy bájolog egyik-másik karakter által, hanem komolyan veszi írói feladatát, a lényegre koncentrál és amiket leír, annak fajsúlyos mondanivalója is van. Ugyanakkor nem esik túlzásba és megmarad az olvasmányosság is, így nem megterhelő szellemileg a sorokat bújni, cserébe rendesen el lehet veszni bennük.

Furcsának találtam elsőre a borítót, de ahogy olvastam és haladtam az évszázadokat átívelő történeteket, úgy nyert értelmet minden egyes apró részlete és szereplője. Nem is emlékszem már rá, mikor fordult elő velem, hogy ilyen érdekes borítót tudtam elemezni a leírtak fejében és nem csupán egy csinos, jól kiválasztott képet kaptam, hanem tényleg kötődött is a regényhez.

Nagyon jó kedvcsinálóként szolgált a további regényeihez, biztos vagyok benne, hogy egytől-egyig elolvasásra kerülnek szépen sorjában. Az már csak hab volt a tortán, hogy mint kiderült, évek óta figyel a szekrényemből az álnéven írt könyve (Veszett lelkek városa), így legalább már tudom, melyik lesz a következő, amibe belevetem magam!

5/5

Köszönöm szépen a regény elolvasásának lehetőségét az írónak!