A disztópia és a női szerepek

A kedvenc témám regények vonatkozásában a disztópia, vagyis egy negatív, (egyelőre) elképzelt jövőkép, melyek nagyon érdekes, de egyben ijesztő közegeket, társadalmakat festenek le. Ha meglátom ezt a címkét egy-egy mű vonatkozásában, máris többet szeretnék tudni az adott könyvről, vagy legszívesebben már olvasnám is, ebben a kategóriában még a young adult sem akkora akadály, fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte szó szerint éhezem ezek után a különleges világok után. Nem tudom már, mi volt az a pont, ahol ez a szerelem kialakult, de az évek folyamán töretlen lelkesedéssel vetem bele magam mindenféle ehhez kapcsolódó tartalomba, legyen szó akár klasszikusról, akár friss megjelenésről. Szerencsére mindkét vonalon el vagyok látva utánpótlással, így nincs okom panaszra, ezért is választottam nem csupán egy, hanem jelen esetben három disztópikus regényt ennek a bejegyzésnek az alapjául, a női szerepekhez kapcsolódva. 

Nyugi, nem fogok nagy feminista szónoklatokat kanyarítani ezen irományon belül, egyrészt egyáltalán nem vallom magam annak, másrészt megmondó ember sem szeretnék lenni, csupán azért választottam a nők köré font  disztópiákat, mert az elmúlt időszakban több ilyen könyv is akadt a kezembe. Kezdve Jennie Melamed: Lányok csöndje című nyomasztó, felkavaró regényével, ahol a lányok teljes elnyomás alatt tengetik életüket, a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányával. A másik végletet Naomi Aldermantől A hatalom képviselte, melyben a nők különleges erőre tesznek szert és a férfiak kezéből szépen kicsúszik az irányítás. Valahol pedig középtájt helyezkedik el legutóbbi olvasmányom, Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje, amelynél már komplexebb társadalom alakul ki, ám a termékeny nők számára nem sok szabadsággal kecsegtet ez a berendezkedés. Nézzük őket kicsit részletesebben:

Teljes elnyomás

A világtól elzárt szigeteken furcsa dolgok tudnak történni, ám Jennie Melamed disztópiájában valami nagyon félrecsúszott az emberek fejében. A lányok számára olyan, hogy szabad akarat, nem létezik, de ami még ennél is sokkolóbb, az az, hogy az emberi méltóságukat sem tudják megőrizni. Minden elrendeltetett, nincs menekvés, az élhetőbb környezettel maximum csak a képzeletükben, illetve az álmaikban találhozhatnak. Ezt elégeli meg egyikőjük, aki kiáll a sorból és elhatározza, ő bizony nem fog engedelmeskedni a törvényeknek, ezzel pedig felkavarja a port ebben a primitív, magukat vallásosnak tartó emberi közegben.

Azt előre le kell szögeznem, hogy a Lányok csöndje nem egy könnyed olvasmány. Nem való az érzékeny lelkűeknek, de még a 18 éven aluliaknak sem, felette néhány évvel is meggondolnám. A fülszöveg magában hordozza a remény apró csíráját, hogy a lányok számára kilátástalan helyzetből egyszer csak kilép egyikük és ellentmond a törvényeknek, ám – szerintem nem árulok el nagy spoilereket vele – Katniss-féle hőstetteket senki ne várjon, mert ez nem egy young adult kalandregény. Amikor ténylegesen tudatosul az olvasóban az, hogy miért tudja ezen az elszigetelt helyen minden lány, hogy fiút kell szülnie, az felér egy hatalmas pofonnal. 

Emlékszem, hogy olvasás közben volt, amikor visszakanyarodtam egy-egy momentumhoz, vagy leíráshoz, rágódtam kijelentéseken, félmondatokon, mert egyszerően nem akartam elhinni, hogy tényleg az húzódik a háttérben, amire gondolok. Ugyanakkor naggyon dühös is voltam, hogy felnőtt emberek, ráadásul még az anyák is hagyják, hogy ilyenek megtörténjenek a lányaikkal, hogy ennyire kiszolgáltatják őket az apáknak, ráadásul még a kívülállók sem szólnak közbe.

Ebben a lányok lelki világát lefestő disztópiában kivétel nélkül minden társadalmi elem olyan, amit semmilyen körülmények között sem szeretném, ha bárhol és bármikor megvalósulna. Ugyanakkor, mint regény, kiemelkedő olvasmányt nyújtott részemre, egyrészt a minőségi írói stílusnak köszönhetően, másrészt – ez lehet furcsán fog hangzani – az olvasottak által kiváltott indulatok miatt. Ugyanis számomra egy könyv akkor lesz emlékezetes, ha érzelmeket vált ki belőlem: ha csak rágondolok a címre és előjönnek a történések, vele együtt pedig az emlékeim, érzéseim, benyomásaim, amiket kiváltott belőlem és amelyek által még fél év távlatából is világosan látom magam előtt ezt a felkavaró cselekményt.

Elnyomás

A szolgálólány meséje esetében egy olyan diktatúra alakul ki a jövőben, ahol a nőket csak azért tartják becsben, mert a sugárszennyezést követően is megmaradt a termékenységük. Ebben a berendezkedésben az ilyen nőket átnevelő táborokban „képzik át“ az új gondolkodásmódra, valamint lefektetik részükre a szabályokat. A nők ezután pártvezérekhez kerülnek, ahol egyetlen  szerepük az lesz, hogy teherbe essenek. Ha valaki nem az elvárt szerint viselkedik, kiűzik a Telepekre, ahol a sugárfertőzöttek is dolgoznak, vagy ha olyat követ el, amit az állam ellen valónak vélnek, akkor felakasztják a Falra. A történéseket Fredé szemszögéből követhetjük nyomon és minden információmorzsáról rajta keresztül értesülünk.

Egyértelműen érzékelhető, hogy ez nem a modern korban megírt történet, pont ezért ragadott annyira magával. Az elbeszélői stílus nagyon jól kidolgozott, egyfajta kettőség mutatkozik meg benne: tele van érzelmekkel, részben a visszaemlékezéseknek, a múlt és a jelen összefonódásának köszönhetően, ugyanakkor mégis érződik rajta az a hatás, amit a táborokban sikerült kiölni a nők természetéből. Végig melankolikus hangnemben vázolja fel a társadalmi helyzetet, ezzel párhuzamosan pedig a történéseket.

 Nagyon szigorú szabályozás uralkodik nem csupán a Szolgálólányokra nézve, de egy-egy ház többi lakójánál is. A hierarchia összetettebb: nem minden nő elnyomott, a Nénik képezik ki a táborban lévőket, de itt vannak a Feleségek is, akik tulajdonképpen dísz funkciót töltenek be a pártvezérek oldalán egészen addig, amíg gyermek nem születik a házhoz, mert onnantól ők nevelik őket. 

Itt is visszafejlődtek a mindennapok elég primitív irányba, hiszen a régmúlt olyan hétköznapi eszközei, mint pl. a kézkrém, vagy a magazinok, tiltólistán szerepelnek. Gyakorlatilag a Szolgálólányok két lábon járó méhek, minden a gyermeknemzés körül forog, mellyel visszapótolhatják a hiányt az emberiségből. De ahogy általában lenni szokott, és ez a regény sem képez kivételt, ebben a disztópiában is megláthatjuk a rést a pajzson, avagy nem mindenki az, aminek/akinek látszik. Ez egy kicsit felpezsdíti ezt a végtelenül kilátástalan és nyomasztó közeget, amiben létezniük kell. De a legijesztőbb az egészben az, hogy sok év távlatából mennyire nem veszítette el aktualitás jellegét.

Ez volt az első Margaret Atwood könyvem, de biztos, hogy nem az utolsó, mert nagyon tetszik az, ahogy ír! (A jövő hónapban érkezik hozzám egy újabb kötete, úgyhogy gondolkodnom sem kell, melyik legyen a következő.)

Teljes uralom

A hatalom az eddigiekkel ellentétben a másik oldalt képviseli, azaz a női uralmat a férfiak felett. Bemutatja, ahogy a világ különböző pontjain felfedezik a nők a különleges erejüket: egyetlen érintésükkel szörnyű fájdalmat okozhatnak az elektromosság segítségével, vagy éppen ölhetnek is. A regényben különféle karakterek szemszögéből követhetjük végig az eseményeket, bemutatva, ezzel a véglettel hová juthat az emberiség sorsa.

Ha egy bizonyos réteg kezébe kerül a hatalom, pláne, ha ez egy eszköznek köszönhető, abból sosem szokott jó kisülni (nem direkt volt, de remélem ez a kifejezés nem csak engem mosolyogtatott meg :)). Tökéletesen feltárul ebben a műben, hogy a nők képességének köszönhetően miképp rajzolódik át a hierarchia hol lassabban, hol gyorsabban, hol női, hol férfi nézőpontból kísérve. Vannak hataloméhes, radikális megmozdulások, de akadnak olyanok is, akik igyekeznek a józan ész határán belül maradni. Egy ideig. Fiatal, idős, mondhatni van itt minden, mint a búcsúban, ettől is tudnak olyan hitelesek lenni a leírtak, hiszen mindenki a maga módján éli meg a történteket és érdekes volt látni, melyik réteget hogyan változtatja meg a kialakult helyzet.

Véleményem szerint ez lett az első olyan KULT könyv, amely tényleg rászolgált erre az elnevezésre. Provokatív, elgondolkodtató és hátborzongató disztópia, de szerintem messze túlmutat egy átlagos feminista regényen, Naomi Alderman inkább azt hivatott bemutatni, hogy mi történik akkor, amikor egy bizonyos embercsoport jut hatalomra.

Ennek a csokornak elérkeztünk a végéhez, egyelőre ennyi olvasmányom volt a témához kapcsolódóan, de így összegezve ezt a három könyvet nagyon érdekes volt látni, ki hogy alakítja a regényének keretein belül a nők sorsát, mekkora teret enged nekik és ehhez képest hová helyezi a férfiakat. Ami még témába vágó lenne, az Robert Merle: Védett férfiak című műve, ami már ott várakozik a polcomon elolvasásra várva, ha sikerül sort kerítenem rá, mindezek fényében biztos, hogy tovább boncolgatom majd ezt a férfi-női kérdést.

avatar
  Beállításaim  
Visszajelzés