A cyberkultúra alfája és omegája, mondják | William Gibson: Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.)

William Gibson nevével, illetve munkásságának egyik szeletével már találkoztam A periféria elolvasása kapcsán, ám akkor még gyanútlanul továbbtettem a regényt, és mintha mi sem történt volna, folytattam a könyvek fogyasztását, elkönyvelve, hogy ez bizony nem volt egy nekem való regény. Majd tavaly, a nagy Mátrix visszanézéseim közepette teljesen elkapott a cyberpunk szelleme, ezért habozás nélkül beszereztem Mr. Gibson klasszikus, látnoki trilógiáját, melynek első részét, a Neuromancert azonnal el is kezdtem, hiszen kíváncsi voltam, mi volt az a könyv, amelyből a Mátrix filmek is kinőtték magukat.

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

Ez a sor azóta úton-útfélen felbukkan, mint egy igazi legendás és klasszikus kezdőmondat, bevallom, a maga nemében valóban igazán remekül sikerült felütés. Ami utána következett, a magasztalások ellenére sajnos nem talált utat hozzám, a közvetíteni szánt életérzés és hangulat a sci-fi iránt szomjazó lelkemnek sajnos ezúttal falakba ütközött.

Történetünk főszereplője Case, aki a mátrixban az egyik legjobb adattolvajnak számított, ám súlyos hibát vétett – attól lopott, akitől nagyon nem kellet volna, ezzel pedig idegrendszerének megmérgezésével száműzésre került a cybertérből. Felbukkan azonban az életében egy rejtélyes alak, Armitage, aki teljes gyógyulást ígér neki, ha elvállal egy munkát egy roppant erős mesterséges intelligencia ellen. Az akció kezdetét veszi, főhősünknek peig mind a való világban, mind a virtuálisban helyt kell állnia, ha győzelemre hajt.

Talán sosem próbáltam még ennyire szeretni egy regényt, keresni azokat a szegmenseket és mozzanatokat, azokat az ötleteket és megvalósításokat, amelyekről annyi ódát zengenek. Volt, amit megtaláltam, ám a legtöbbet csak sejteni véltem. Az akció teljes mértékben központi szerepet tölt be, ez jelentette a fő okot, amiért nem tudtam ráhangolódni. Hiányzott, hogy elmerüljünk a mátrixban, vagy a mesterséges intelligencia mivoltán, vagy azokon a különleges dolgokon, amelyek fel-felbukkannak, majd háttérként szolgálva belesimulnak a cselekménybe, mint valami szokványos kellékek.

Aki a könyv elolvasására adja a fejét, annak muszáj teljes figyelemmel követnie, mivel ez nem egy olyan könnyed történet, amelyet félvállról, mindenféle elmélyedés nélkül, csak úgy olvasgathatunk. Nem magyaráz, így neked kell észnél lenned, hogy minden lényegi dolgot elkapj, szerencsére azért nem virágnyelven teszi mindezt, szóval ha figyelemmel kíséred az eseményeket, tudni fogod, miről van szó.

Nagyon érdekes dolog ez a Mátrix párhuzam, hogy mennyi mindent merített a könyvből a film (pl. említésre kerül Zion is, igaz, teljesen másképp), és lehet, hogy a korom miatt, de számomra a filmek valahogy sokkal jobban visszaadták ezt az egész cyber utóérzést, mint maga az író, az eredeti ötlet kitalálója. De hangsúlyozom, a könyv nem rossz, egyszerűen csupán én vagyok az, akinek nem sikerült elkapnia azt a virtuális fonalat, amely végigvezetett volna ezen az egész látnokinak, történelmi jelentőségűnek kikiáltott regényfolyamban.

Nincs mese, a folytatásra azért mindenképpen benevezek, mert érdekel, mi lesz a továbbiakban, és ki tudja, talán megérek én is erre az egész gibsoni világra.

3/5

William Gibson: Neuromancer

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: 1984
Oldalak száma: 320 (papír és e-könyv)

Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments