Újabb egyetemi kalandok | John Allison · Max Sarin · Whitney Cogar: Veszedelmes ​választás (Egyetemre mentem sorozat 3.)

Mindig nagy örömömre szolgál, amikor a hazai képregény piac sokszínűsödik, bár én csupán belecsöppentem ebbe a világba, hiszen sokáig elzárkóztam tőle, mert egysíkúnak gondoltam (milyen rosszul!), de amióta nagyobb figyelmet fordítok rá, igazi gyöngyszemekre bukkanok. Az egyik ilyen vonal, amit Panel Kalandor képvisel, aki a Vissza a jövőbe képregényeken túl, az Egyetemre mentem sorozat kiadásán is dolgozik, melynek most az új részéről, a Veszedelmes választásról hoztam Nektek egy kis kedvcsináló szösszenetet.

A széria immár a harmadik magyarul megjelent kötetnél tart, amelyben a lányok első egyetemi félévének végét kísérhetjük figyelemmel, ezúttal diákelnök választást, az éjszakai kalandok és kocsmázások csavaros történetét, szakítást, valamint egy kis táborozási kiruccanást elevenítenek meg a képkockák, a korábban már megszokott, kiemelkedő színvonalú rajzolással, és remek humorral fűszerezve.

Számomra abszolút ez volt a legsokszínűbb, legmozgalmasabb kötet az eddigiek közül. Az már nem ért meglepetésként, hogy főszereplőink egy percig sem unatkoznak, kalandjaik a titokzatosság, őrültség, és szeleburdiság mezsgyéjén mozognak, de mellette természetesen nem maradtak el a hétköznapi problémák megjelenítése sem. Ebben a részben végigkövethetünk egy diákelnök választást, amely nem éppen úgy alakul, ahogy azt várnánk, sikerül olyan fondorlatot beleadni, amitől fenekestől felfordulnak az események. Az sem egyszerű eset, amikor egy régi ismerős tesz látogatást, akiről csak annyit tudunk előljáróban, hogy a káosz sötét úrnője. A kialvatlan éjszakai kóricálásoknak is meglesz a maguk böjtje (ami nem mellesleg a kedvenc momentumaim voltak az egész kötetben, a jelenetek eszméletlenül ötletesek és viccesek!), és az sem biztos, hogy a problémák elől a legjobb megoldás, ha fogjuk a sátorfánkat, és elmegyünk egyet kempingezni, ha gyakorlatilag semmi tapasztalatunk nincs benne. A humora sziporkázó, mely segít túllendülni a nehézségeken, a könnyed stílusának köszönhetően pedig közelebb hozza az olvasókhoz a karaktereket, ezáltal válik az egész annyira szerethetővé, és ennek köszönhető, hogy amikor a végére érsz és becsukod a képregényt, biztos, hogy mosolyogva fogod megtenni.

A karakterekkel való játékot töretlenül magas szinten műveli a sorozat, a főszereplő hármas kellő egyensúlyban szerepel, váltakozva, melyikük kerül éppen előtérbe, az egyes részekben pedig mindig vannak olyan gondolat foszlányok, elmélkedések, történetek, amelyek által egyre jobban megismerjük őket. Ugyanakkor az őket körbevevő barátok, de még az egy-egy történet erejéig felbukkanó személyek is olyanok, amik szerethetőek, illetve egyhamar nem felejti el az ember, kevés az ilyen történet, ahol minden karakter színvonalas, és maradandó nyomot hagy az olvasóban.

A lelkesedésem a sorozat iránt töretlen, most úgy érzem, időtlen-időkig el tudnám olvasgatni őket, megunhatatlan és időtálló, remekül megrajzolt képregény, amely mindig segít kikapcsolni és jókedvre deríteni.

Köszönöm szépen Panel Kalandor, hogy ismét a kezembe vehettem a folytatást, illetve köszönöm a megtiszteltetést, hogy a fülszövegben újfent megjelenhettem! :)

Értékelésem a sorozat többi részéről: 1. rész | 2. rész

John Allison · Max Sarin · Whitney Cogar: Veszedelmes ​választás (Egyetemre mentem sorozat 3.)

Kiadó: Panel Kalandor
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: Giant Days 3.
Eredeti megjelenés éve: 2016
Oldalak száma: 116
Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments