Joe Hill több regényéhez, illetve novelláskötetéhez is volt már szerencsém, annyi már a legelső találkozás pillanatában bizonyosságot nyert számomra, hogy ő nem a finomkodás és a tündérmesék atyja, hanem a fantasy legsötétebb bugyraiban burjánzó, hátborzongató, nyers és véres történetek írója. Mindezen ismertetőjegyek tudatában különösen kíváncsi voltam rá, hogy képregény formában, vizuálisan mit képes nyújtani a közönségnek, a Locke & Key sorozat nyitányának elolvasása pedig tökéletes betekintőnek is bizonyult. Bár a könyvei közül is vannak érdemleges alkotások – a Szarvak például annak idején kifejezetten tetszett -, már most érzem, hogy minden kétséget kizáróan ez a képregény sorozat lesz számomra a munkásságának csúcsa. Nem csoda, hogy három rangos díjat is bezsebelt érte, 2020-ban pedig sorozat adaptációt is kapott.
Mit érdemes tudni a Kulcs a zárját nevet kapó sorozat alaptörténetéről? Egy horrorfilm tipikus kezdőjelenetei elevenednek meg az első oldalak képkockáin: a Locke család egy szörnyű tragédia után felmenőik ódon kastélyába költöznek Lovecraftba, ám elég hamar világossá válik, hogy az öreg ház falai nem éppen hétköznapi titkokat rejtenek magukban. Innentől kezdve pedig már le is vedli magáról a sablonosság leplét, hiszen a rejtélyes kulcsok, amikbe a szereplők belebotlanak, sötét és túlvilági dolgokat hoznak magukkal, a cselekmény igazi arculata itt is veszi kezdetét.
Nem csupán azért nagyszerű ez a két részt magába ölelő luxuskiadás, mert kellően érdekes a Locke-család, a Kulcsház és a kulcsok körüli misztikum, az ősi erő jelenléte, hanem mindeközben komoly témákat is feldolgoz, mint pl. a gyász, kendőzetlenül és mindenféle szépítés nélkül. A mesteri rajzolásnak köszönhetően olyan érzelemdús a karakterek arca, amelyhez foghatót még nem sikerült látnom a képregényes pályafutásom során. Az egyes részek, de még a fejezetek elválasztói is mesteri munkák, amellyel a hangulat csak még tovább fokozódik.
Az elején kellett egy kis idő, mire belerázódtam a cselekménybe, mivel több szállal dolgozik, hogy az alaphelyzetet levetítse előttünk, de amint elkaptam a fonalat, mintha magához láncolt volna, nem eresztett egészen az utolsó oldalig. Szemernyi gátlás sincs Mr. Hillben, aminek véresnek kell lennie, az nagyon véres, aminek sokkolónak kell lennie, az sokkoló is, sötét dolgoknak leszünk szemtanúi, ám mégis van egyfajta varázsa, ami miatt teljesen bele lehet feledkezni a történésekbe. Ezek után nem kérdés, mindent szeretnék megismerni, ami ehhez a világhoz, ehhez a házhoz, illetve a szereplőihez kapcsolódik.
Az első kötettel kellőképpen befurakodott a tudatalattimba az elemi kíváncsiság a továbbiakat illetően, így nem telt egy kis idő, és már a kezeim között is tudhattam a folytatásokat. Legszívesebben azonnal nekik is állnék, de közben azt is szeretném, ha ez a világ minél több ideig velem tudna maradni. Valahogy mindig is így képzelem el egy tökéletes sorozat kezdő részét.
Képregényeket illetően semmilyen konkrét tervem nem volt az idei évre vonatkozóan, de most már megfogalmazódott bennem, hogy ehhez hasonló élményeket szeretnék gyűjteni, lehetőleg minél többet, minél változatosabb történetekből.
5/5
Joe Hill: Kulcs a zárját 1. (Locke & Key 1.)
Kiadás éve: 2018
Eredeti cím: Locke & Key Master Edition 1.
Eredeti megjelenés éve: 2015
Oldalak száma: 320