Kategória /Agave Könyvek Kiadó

Szerző: Mona

Adrian Barnes: Álmatlanok

almatlanokAz álmatlanság gyakorlatilag mindenki életében felbukkan egy stresszesebb nap/hét okán; egy nyugodni nem hagyó gondolat miatt; az időjárás változásának köszönhetően, esetleg egy nehezebb étel elfogyasztása végett. Ha azonban nem csak átmeneti, hanem tartós állapot következik be, az egyik legalattomosabban romboló probléma kerekedhet belőle.

Nem véletlen, hogy már őseink is alkalmazták az alvásmegvonást kínzási eszközként, megtámadva így az áldozat mentális és fizikai egészségét, hiszen az egyik alapvető funkciótól fosztják meg őket, maradandó károkat okozva. A kezdeti fáradság, kimerültség, érzékenység és koncentrációvesztés után jönnek a problémásabb tünetek: mivel a szervezet nem tudja kipihenni magát, az immunrendszer csődöt jelent, nehézzé válik a beszéd, látászavar, hallucináció keletkezik, ha pedig még tovább feszítjük a húrt, az végül elszakad és a test összeomlik.

Adrian Barnes posztapokaliptikus regényének témájához ezt a jelenséget hívta alapul; az Álmatlanok című elbeszélésén keresztül kísérhetjük figyelemmel, hová fajul az emberiség, ha kollektíven nem tudnak aludni.

TOVÁBB →

Szerző: Mona

Neil Gaiman – Óceán az út végén

oceanazutvegenElső találkozásom Neil Gaiman munkásságával – amikor is az Amerikai Istenek címet viselő művét pécéztem ki magamnak (blogbejegyzés róla: ITT) – nem volt az az igazi szerelem első látásra momentum, inkább egy erős közepes kategóriába soroltam magamban, hiába dicsérik sokan és zengnek róla ódákat. De semmiképpen sem szerettem volna, hogy ezt az egy regényét elolvasva, a kitörő lelkesedés elmaradásával végleg búcsút intsek neki, mint potenciális érdeklődési körbe tartozó író, ezért talonba helyeztem még pár művét, ha éppen nem lenne olyan mű, melyet haladéktalanul el szeretnék olvasni és így szemezgethetek a kis virtuális könyvtáramban található pédányokkal.

Az Óceán az út végén borítója igazából már az első pillanatban annyira megtetszett, hogy tudtam, ez lesz a következő alkotása, melyet el fogok olvasni. Az eredetileg novellának indult regénye bár még mindig nem győzött meg 100%-osan arról, hogy Gaiman egy zseni, de talán egy hangyányit növekedett számomra a népszerűségi rátája.

TOVÁBB →

Szerző: Mona

Ernest Cline – Ready Player One

readyplayeroneSzerintem nem túlzok, ha kijelentem: szinte alig akad ember a világon, aki ne hallott volna/próbált volna ki már valamilyen számítógépes játékot – amennyiben a feltételeik megengedik -, legyen szó stratégiai, platform, szerep- vagy bármilyen más játékról (mint tudjuk ugye, manapság már pénzt is lehet ezzel keresni, nézzük csak meg a drága Pewdiepie-t :)). Nem mondom magam akkora nagy játszónak, de azért volt már szerencsém jópár példányt kipróbálni és tudom mennyire piszok addiktívak tudnak lenni, ha nem figyel oda az ember.

Emlékszem mennyire odavoltam egy Toy Story-s darabért, amit aztán addig játszottam, míg a gépem megelégelte és a lejátszóban kettétörte a lemezt – mondanom sem kell, utána jött az utánpótlás. Ernest Cline Ready Player One című könyvében is a számítógépes játékok előtt teszi tiszteletét  és mutatja meg, meddig képesek az emberek elmenni egy-egy játék megnyeréséért.

TOVÁBB →

Szerző: Mona

Lissa Price – A testbérlők (A testbérlők sorozat 1.)

atestberlokÚgy érzem lassan kijelenthetem, hogy a disztópikus könyvek igencsak az érdeklődésem középpontjában állnak, hiszen több ilyen témájú regény átrágása után ez a legutóbb elolvasott példány, Lissa Price Testbérlők című műve is egy azok közül, amelyek a társadalom jövőjének egy negatívabb vízióját tárja elénk. Szinte bele sem olvastam a tartalmába, már egyből szembejött velem a reklámszövege: „Az Éhezők Viadala rajongók imádni fogják”, így már előre tudtam mire számíthatok a könyvet illetően, ráadásul ebből az is világossá vált, hogy az írónő nem fog megállni egy könyvnél ebből a témából (amit a befejezés aztán még jobban megerősített).

TOVÁBB →

Szerző: Mona

A „Kenyeret és cirkuszt a népnek!” újragondolása – Az éhezők viadala trilógia

Az ókori Római Birodalomban bizony kegyetlen dolgok folytak az úgynevezett „cirkusz” címszó alatt; kocsihajtó versenyeket, gladiátor játékokat és ehhez hasonlóakat tartottak a nép szórakoztatása céljából. Gondolom mindenkinek ismerősek ezek történelem óráról, így nem kell bemutatnom a jellegüket, sem a kivitelezésüket, melyek mai szemmel nézve igencsak tapossák az erkölcstelenség fogalmát. Ám itt van nekünk egy bizonyos Suzanne Collins nevű írónő, aki szépen fogta mindezt és beleimplantálta Az éhezők viadala regénytrilógiájába.

Az alaptörténetben adott Panem országa ( a „Kenyeret és cirkuszt”, avagy latinul „panem et circenses” mondásból ismerős lehet a név, nem a véletlen műve ez, ezzel is szemléltetve a párhuzamot, mely a könyvben is elhangzik), benne tizenkét egymástól távol elhelyezkedő körzet, meg persze az egészet irányító központ/állam, a Kapitólium. Mindegyik körzetben éhínség uralkodik, de az éhező embereknek a körzetenként eltérő, rájuk szabott munkákat kell végrehajtaniuk, ha nem szeretnének még súlyosabb megtorlást a főhatalomtól. A kihágókat természetesen kivégzik, ezzel is „fenntartva” a rendet, hogy mindenki alázatosan szolgálja az államot. A korlátlan hatalom további biztosítékaként évente megrendezésre kerül az Éhezők viadala nevű „rendezvény”, melyben minden körzetből egy 12 évnél idősebb fiú és lány vesz részt /összesen tehát 24-en/, melynek célja, hogy egymással megküzdve és egymást legyilkolva mindössze egy győztes kerüljön ki élve a megmérettetetésből. A győztest azután ellátják egy életre elegendő élelemmel, így nap, mint nap már nem kell az éhezés ellen küzdenie. A dolog pikantériája, hogy egy gyermek neve többször is felkerülhet a listára, mivel a feliratkozással együtt kapnak valamennyi élelmet, így akik meglehetősen nehéz helyzetben vannak ez némi „könnyedséget” hoz az életükbe, persze nem akármilyen áron, hiszen ezzel nő az esély, hogy annak a gyermeknek kell majd a viadalra mennie.

TOVÁBB →