Kategória /Európa Könyvkiadó

Szerző: Mona

Társadalmi sci-fi, mely közelebb van, mint gondolnád | Silvia Park: Fényszirmok

A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

„Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Azok a fránya társadalmi elvárások | Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja

Hiába élünk modern időket, a társadalmakat illetően még mindig fellelhetőek különféle elvárások abban, hogyan és miképp kellene élniük a tökéletes állampolgároknak. Japánban a hagyományokból gyökereztetve még jobban érezhető mindez, a házasságot például hosszú ideig alapvető életcélként kezelték, és azt a modellt tartották követendőnek, hogy a nők a háztartást vezessék, illetve a gyermekneveléssel foglalkozzanak, míg a férjük kenyérkeresőként töltse be helyét a családban. Bár manapság azért már oldódott a helyzet, mégis lépten-nyomon lehet olyan irodalmi fikciókba botlani, amely ezekkel a kérdéskörökkel foglalkozik. Murata Szajaka első magyarul megjelent regénye, a Keiko vegyesboltja szintén ezzel kapcsolatosan meséli el történetét, társadalomkritikába csomagolva, bonyolítva főszereplőjének „különcségével”, oldva némi humorral.

Keiko harminchat évesen még mindig részmunkaidős eladó egy vegyesboltban, hiába szajkózzák neki úton-útfélen, hogy ennyi idősen már illene férjhez mennie, gyermeket hoznia a világra. Számára a bolt a legtökéletesebb hely, melynek szabályai és működése átlátható, az elvárt viselkedés tanulható, kollégái beszédstílusának átvétele által pedig beidomulhat a „normális” emberek közé. Merthogy ő mindig is kicsit más volt, egyfajta különc. Olyasvalaki, akinek meg kéne „gyógyulnia”, de hogy hogyan, az nagy talány. A külvilág történéseivel, elvárásaival nemhogy azonosulni nem tud, igazából nem is igazán érti, az empátiahiányával társulva hiába igyekezett a környezete és a családja „észhez téríteni”, makacsul ragaszkodik a bolthoz és ennek kiszámíthatóságához. Egy nap azonban új munkatárs érkezik Siraha személyében, aki ugyancsak magányosan és furcsa alakként teng a társadalom megtűrt tagjaként, így szövetségre lépésükkel úgy tűnik, végre pontot tehet az örökös nyaggatások és beavatkozni akarások végeláthatatlan sorára – vagy mégsem?

„(…) azt el sem tudtam képzelni, hogy egy jól működő társadalom milyen lenne. Már alig értettem, hogy igazából mi az a „társadalom”. Kezdtem úgy érezni, hogy csak valami érzéki csalódás.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Hangulatos szellemhistóriák | Stephen King: Joyland, Később

Miután belekóstoltam King korai munkásságába, éles kanyart véve belefogtam a későbbi könyveivel való ismerkedésbe is. Kétségkívül más hangulattal rendelkezik mind a Joyland (2013), mind pedig a Később (2021) az első regényeitől, de a két kísértethistória erőssége pont ezen alapul, és hát valljuk be, ahogy telik az idő, változunk mi magunk is, egy író miért ne tenné? A minőség cseppet sem változott azóta sem, és ez az, ami fontos.

Joyland

Devin Jones tengeti a tipikus egyetemisták életét: megéli az első szerelmet, ám nem sokáig úszhat a boldogságban, hamarosan bekövetkezik az első csalódás is, mely élete mélypontjaként csúcsosodik ki. Így amikor nyári munkát vállal egy vidámparkban, tulajdonképpen az itt töltött napokkal próbálja egyben tartani magát. Joyland alapelve, hogy az embereket szórakoztassák, és jókedvet árusítsanak a különféle attrakciókkal, ám a hely sötét múlttal rendelkezik: megöltek ott egy lányt, akinek állítólag azóta is ott kísért a szelleme. Madame Fortuna, a médium titokzatos kijelentése nyomán Devin belecsöppen ebbe a rejtélyes árnyoldalba, és hamarosan a gyilkos iránti nyomozás felé fordítva figyelmét, ám ez több veszélyt rejt magában, mint azt elsőre gondolja, és az időközben kialakult kötelékei életébe is beférkőzik a fenyegetettség.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

„A világ a fülünk hallatára omlik össze, és te néhány vámpírral vagy elfoglalva.” | Stephen King: Borzalmak városa

A 2024-es év végéhez közeledve végre sikerült eljutnom oda, hogy teljes mértékben ráálljak King regényeire, és mindig becsempésszem az aktuális olvasmányaim sorába. Bár a lista még rettenetesen hosszú, és egyáltalán nem egyszerű ennyi év munkásságát csak úgy beszerezni (főleg, ha az ember a szépérzékét nem hajlandó mindenáron beáldozni az olvasás oltárán, és inkább a reménykedő várakozásra áll át, ugye… :)), azért szerencsére van így is miből szemezgetni.

A Tortúrán felbuzdulva ismét egy korai történetéhez nyúltam: a Borzalmak városa, második regényeként, eredetileg 1975-ben jelent meg (nálunk a legelső kiadásra 1991-ben került sor). Főgonoszként ezúttal vámpírokat kapunk, a klasszikus félelmetes szörnyfajtaként, mindenféle csillogástól mentesen. Volt egy hangyányi fenntartásom emiatt, mert az utóbbi időben egyrészt elcsépelt, másrészt teljesen eltorzult és kifordított kép alakult ki ezekről a természetfeletti lényekről, ám ahogy belemerültem a fejezetekbe, köddé vált mindenfajta ellenérzésem, sőt, visszaadta abbéli hitemet, hogy igazából lehet borzongani a vérszívóktól, csak a megfelelő, egyáltalán nem finomkodó kezekből kell kikerülniük.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Színtiszta kilátástalanság és őrület, ahogy csak a Mester tudja tálalni | Stephen King: Tortúra

Ez a könyv több szempontból is nevezhető elsőnek. Egyrészt Kingnek ezzel a regényével találkoztam legelőször, még gyerekkoromban, amikor mamáméknál bújva a különféle kincseket és könyveket, az egyik fiókban szemezett velem az akkor még fehér hátterű, elmosódott alakot ábrázoló borító. Persze akkor még egyáltalán nem keltette fel az érdeklődésemet, és ha valaki azt mondta volna nekem, hogy több, mint 20 év múlva nemhogy olvasni fogom, de egyenesen odáig leszek érte, hát, nem biztos, hogy elhittem volna neki. Apropó, imádat. Mindig is szerettem volna Kinggel jobban megismerkedni, jó pár könyvét be is szereztem már, és legalább ennyiszer elhatároztam, hogy akkor most tényleg, de tényleg nekiállok, ám film/sorozat formájában mégis jóval több eljutott hozzám, még mielőtt az eredeti, írásos formának nekiálltam volna. A Tortúrával most elérkeztem az ismerkedés olyan állomásához, amikor mindenféle előzmény nélkül, teljesen ismeretlenül merülhettem el a történetében, nem láttam előtte a filmvásznon sem, és magáról a cselekményéről sem tudtam sokat. Végre kiteljesedhetett igazi valójában a King élmény! Én pedig hagytam neki, hogy magával ragadjon, tulajdonképpen nem is volt olyan nehéz dolga, mivel jó okkal esett rá a választásom.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Bevezető szösszenet | Stephen King: A harcos (A Setét Torony sorozat 1.)

★★★★☆

Szégyenszemre kevés regényt olvastam még Kingtől, amelyeket sorra kerítettem, ráadásul mind olyan volt, amelynél a filmadaptációt előbb láttam, így sem a hangulat, sem a meglepetés ereje nem tudott teljes erejével érvényesülni. A Setét Torony sorozat nyitányával végre megdőlt ez is, egy általam nem ismert, idegen helyre csöppentem, és nem mondom, hogy teljes mértékben odáig voltam érte, de mégis volt benne valami, ami arra sarkallt, hogy a többi regénye felé fordítsam a figyelmem – természetesen a folytatások mellett-, letaszítva az egyéb várományos, betervezett könyvet.

Amellett, hogy ez is már az átdolgozott kiadás az első, a ’70-es években megírt verzióhoz képest, amelyben az ellentmondásokat kigyomlálja, a rajongók nagy örömére vadonatúj, lüktetően színes borítót is kapott (azt mindenki döntse el, a megújulás tetszetős-e vagy sem), ahogy az egész sorozat is, melyet a kiadó apránként csepegtetve jelentet meg a kiéhezett, későn érkező rajongóknak, hátrányára a használt könyvvel vaskos hasznot remélőknek. Mindez remek alkalmat adott az összeismerkedésre, kezdetben csak az első részre elkötelezve magam, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy egymásra fogunk-e találni. Most, az elolvasása után már tudom, hiba volt, így azóta korrigáltam is lemaradásomat, és azóta is az jár a fejemben, mit tudhat ez az író, amivel ennyire rabul ejtett?

A történet a maga 264 oldalával nem sok mindent sejtet, ám annál érdekesebb, földöntúli, szürreális jeleneteknek lehetünk szemtanúi, talán emiatt is érdekel annyira a folytatás, mi jöhet még. Érződik rajta, hogy nem egy modern fikció, kicsit ütött-kopott, kicsit elmélázó, a western műfajának sajátosságait hozó, és azt kell, hogy mondjam, pont erre van szükségem ebben a rohanó világban. Egy kicsit megállni, körbenézni, megfigyelni, és türelmesnek lenni, mert tudom, nagy dolgok vannak itt készülőben, és epekedve várom, hogy megismerhessem én is.

A harcos elolvasásával hivatalosan is elkezdődött számomra az őszi olvasmányok időszaka, és nem csupán Roland indult el hosszú útjára, hanem én is, Stephen King munkásságának szélesebb megismerése apropójából.