Kategória /Európa Könyvkiadó

Szerző: Mona

Első novellagyűjteményem tapasztalatairól | Stephen King: Csontkollekció

A Csontkollekció újrakiadásának apropójából betekintést nyerhettem King novellaírási képességébe is, és rá kellett jönnöm, hogy egyrészt – bár alapvetően szeretem a novellákat – az írói léptékéhez képest abszolút rövidekkel (esetemben a 20 oldal alattiakkal) egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, tehát másrészről (még) nem váltam elvakult fanatikussá.

Azt továbbra is imádom benne, hogy közelebb hoz műveihez azzal, hogy leírja, milyen körülmények közepette született meg az adott iromány, vagy előszóban ír valami olyat, ami hozzá köthető, netán jó tanáccsal lát el, mire érdemes odafigyelni (ezt senki másnál nem sikerült még élvezettel olvasnom, a köszönetnyilvánításoknál is egy kezemen meg tudom számolni, hányba mélyedtem el átlapozás nélkül). Itt előtte is ejt pár szót, illetve a végén is található jegyzetek rész, emiatt egy szavam sem lehet.

A válogatást illetően elég vegyes a szórás, egészen sok témakört érintve, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek meglesz a maga kedvence, ahogy nekem is jó pár történet okozott maradandó emléket.

A kedvenceim:

  • A köd: ezt inkább már kisregénynek mondanám, a film megnézésével beelőztem, de jó volt megismerni az eredeti alapanyagot is, annak ellenére is, hogy a vége azért sokkal ütősebbre sikerült a feldolgozásnak.
  • A majom: aminek a 2025-ös kiadást köszönhetjük, a hátborzongató játék mindig joker téma, ez sem képez kivételt.
  • A Jaunt: sci-fi lelkűként teljes mértékben nekem való.
  • A tutaj: tudtad, hogy eredetileg Paca néven jelent meg, amelynek kéziratát King nem is találta meg, ezért újraírta? (gondolom azóta azért tán csak rálelt)
  • Világnagy strand: szemeim előtt lebegett végig az azonos címet viselő (amúgy teljesen felesleges) magyar kiadású válogatás borítója, kivételesen remekül ragadta meg a novella lényegét.
  • Túlélő típus: kannibalizmus és határfeszegetés King módra, gusztustalanul imádtam.
  • Otto bácsi kocsija: Christine előfutár?
  • Nagyi: abszolút kedvenc, azóta is a hideg futkos a hátamon, ha csak belegondolok a szituációba.

Hamarosan beköszönt végre az ősz, ez pedig tudjátok mit jelent: innentől fogva nincs megállás és féken tartás, még több Stephen King a láthatáron!

★★★✭☆

Szerző: Mona

Izlandi disztópia, amely lassan akár valósággá is válhat  | Fríða Ísberg: Jelölés

A disztópia még mindig jelentős hívószó nálam, illetve az izlandi írók által megfestett hangulat is közel áll hozzám, így a Jelöléssel két legyet üthettem egy csapásra. Fríða Ísberg ráadásul egy elég érdekfeszítő társadalmi témakör köré szövi történetét: az ország választás előtt áll, a lakosság szavazhat arról, hogy bevezetésre kerüljön-e a kötelező empátiateszt, melynek elvégzésével bizonyos kiváltságok illetnék az embereket. Egyre több helyen alkalmazzák is már, és már látható a másik tábor általi félelmek megtestesülése, vagyis azzal, ha valaki ezt nem szeretné, gyakorlatilag ellehetetlenítik a mindennapi boldogulását. Lehet itt vajon jó megoldás? Néhány szereplő által ezt a kérdéskört járja körbe az írónő regényében.

“Nem bírom ezt a senki földjét, ami lett. Nem bírom, hogy a társadalom mindig két táborra szakad, mindenki a saját várát védi, aki pedig középre kerül, arra két irányból lőnek. És mielőtt elfelejteném: a „politika” nem azt jelenti, hogy „ellenkező pólusok”, ahogy te mondtad. Görög eredetű a szó, ami annyit tesz: “a város ügyei”.
Nem „vele vagy ellene”, északi pólus vagy déli pólus.”

Az eleve különböző társadalmi rétegek is kettéhasadnak, jelöltekké és jelöletlenekké, ez pedig újabb problémákat vet fel. Van, akinek a biztos állásába kerül, míg más napról-napra attól retteg, hogy ő is megélhetés nélkül marad-e. Egy fiatal számára, aki előtt ott áll az egész élete, egy meghozott döntéssel derékba törheti minden tervét. Családon belüli ellentétek, iskolán belüli konfliktusok, szinte nincs olyan élettér, ahova ne férkőzne be ez az ellentét a két tábor közé.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Elmélkedős sci-fi az otthontalanságról, a szabadságról, a társadalmak jó vagy rossz működéséről | Hao Csing-fang: Hazatérés

“A hajó hangtalanul úszott az ürességben, magányos ezüstpettyként szelte a távot, a vákuumot, a láthatatlan gátakat és a szántszándékkal elfeledett történelmet.
A hajó megépülése óta harminc év telt el, viseltes burkán pedig rajta hagyta örök nyomát az idő vasfoga.”

“(…) már számtalan virágzást és lecsupaszítást átélt. Minden asztal ismerte az egymást követő korok abroszait, és minden szőnyeg megtapasztalta a tovatűnő évek változatos vitáit.“

“Földi időszámítás szerint 2190-et, marsi szerint 40-et írtunk.”

Harminc évig tartó háború nyomán a Földtől elszakadva és függetlenedve létrejött a Marsi Köztársaság, vele pedig egy, a tudás szabad megosztásán alapuló, műhelyek köré szerveződő társadalom. A két bolygó között az összeköttetést ez a hajó jelenti, amelyen egy csapat fiatal érkezik meg, miután éveket töltött a Földön, hogy megtapasztalják az ottani viszonyokat. Visszajövetelük azonban nem várt kétségeket ébreszt bennük, hiszen már nem érzik magukénak szülőbolygójukat, annak elveit és hitvallását.

„ennek a világnak az a legnagyobb baja, hogy nem tarthatjuk rossznak.”

Egy beszabályozott, szokásokon alapuló rendszert látnak, ahol senki sem megy a maga feje után, egy állandó helyen kikötve megkapják azt az egyenes ösvényt, amit a halálukig követnek. Egy várost, ahol senki nem szeg törvényt, mert nincs hova menekülni.

„A Földre érkezés után előszeretettel veséztek ki minden új állást, minden új látványt. Megkíséreltek elveket leszűrni, és a vágyott életvitelükről szónokolni. De idővel megritkultak az efféle eszmecserék. Vajmi kevés befolyásuk volt a saját életükre. A rendelkezésükre álló életvitelek változatossága dacára az egyén előtt csupán maréknyi lehetőség állt nyitva.”

Ebből a megrekedt állapotból próbálnak a fejezetek során kitörni, melyet számos szemszög, de legfőképp egy fiatal lány, Luojing szócsövén keresztül követhetünk végig, akinek a kétféle, egymástól gyökeresen eltérő életmód „légtömegként csapódott egymásnak a szívében, és tomboló vihart kovácsolt.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Társadalmi sci-fi, mely közelebb van, mint gondolnád | Silvia Park: Fényszirmok

A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

„Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Azok a fránya társadalmi elvárások | Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja

Hiába élünk modern időket, a társadalmakat illetően még mindig fellelhetőek különféle elvárások abban, hogyan és miképp kellene élniük a tökéletes állampolgároknak. Japánban a hagyományokból gyökereztetve még jobban érezhető mindez, a házasságot például hosszú ideig alapvető életcélként kezelték, és azt a modellt tartották követendőnek, hogy a nők a háztartást vezessék, illetve a gyermekneveléssel foglalkozzanak, míg a férjük kenyérkeresőként töltse be helyét a családban. Bár manapság azért már oldódott a helyzet, mégis lépten-nyomon lehet olyan irodalmi fikciókba botlani, amely ezekkel a kérdéskörökkel foglalkozik. Murata Szajaka első magyarul megjelent regénye, a Keiko vegyesboltja szintén ezzel kapcsolatosan meséli el történetét, társadalomkritikába csomagolva, bonyolítva főszereplőjének „különcségével”, oldva némi humorral.

Keiko harminchat évesen még mindig részmunkaidős eladó egy vegyesboltban, hiába szajkózzák neki úton-útfélen, hogy ennyi idősen már illene férjhez mennie, gyermeket hoznia a világra. Számára a bolt a legtökéletesebb hely, melynek szabályai és működése átlátható, az elvárt viselkedés tanulható, kollégái beszédstílusának átvétele által pedig beidomulhat a „normális” emberek közé. Merthogy ő mindig is kicsit más volt, egyfajta különc. Olyasvalaki, akinek meg kéne „gyógyulnia”, de hogy hogyan, az nagy talány. A külvilág történéseivel, elvárásaival nemhogy azonosulni nem tud, igazából nem is igazán érti, az empátiahiányával társulva hiába igyekezett a környezete és a családja „észhez téríteni”, makacsul ragaszkodik a bolthoz és ennek kiszámíthatóságához. Egy nap azonban új munkatárs érkezik Siraha személyében, aki ugyancsak magányosan és furcsa alakként teng a társadalom megtűrt tagjaként, így szövetségre lépésükkel úgy tűnik, végre pontot tehet az örökös nyaggatások és beavatkozni akarások végeláthatatlan sorára – vagy mégsem?

„(…) azt el sem tudtam képzelni, hogy egy jól működő társadalom milyen lenne. Már alig értettem, hogy igazából mi az a „társadalom”. Kezdtem úgy érezni, hogy csak valami érzéki csalódás.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Hangulatos szellemhistóriák | Stephen King: Joyland, Később

Miután belekóstoltam King korai munkásságába, éles kanyart véve belefogtam a későbbi könyveivel való ismerkedésbe is. Kétségkívül más hangulattal rendelkezik mind a Joyland (2013), mind pedig a Később (2021) az első regényeitől, de a két kísértethistória erőssége pont ezen alapul, és hát valljuk be, ahogy telik az idő, változunk mi magunk is, egy író miért ne tenné? A minőség cseppet sem változott azóta sem, és ez az, ami fontos.

Joyland

Devin Jones tengeti a tipikus egyetemisták életét: megéli az első szerelmet, ám nem sokáig úszhat a boldogságban, hamarosan bekövetkezik az első csalódás is, mely élete mélypontjaként csúcsosodik ki. Így amikor nyári munkát vállal egy vidámparkban, tulajdonképpen az itt töltött napokkal próbálja egyben tartani magát. Joyland alapelve, hogy az embereket szórakoztassák, és jókedvet árusítsanak a különféle attrakciókkal, ám a hely sötét múlttal rendelkezik: megöltek ott egy lányt, akinek állítólag azóta is ott kísért a szelleme. Madame Fortuna, a médium titokzatos kijelentése nyomán Devin belecsöppen ebbe a rejtélyes árnyoldalba, és hamarosan a gyilkos iránti nyomozás felé fordítva figyelmét, ám ez több veszélyt rejt magában, mint azt elsőre gondolja, és az időközben kialakult kötelékei életébe is beférkőzik a fenyegetettség.

TOVÁBB →