Az újrakezdés rögös útvesztőjén | Monica Wood: Szeretni annyi, mint

A nyár folyamán bepillanthattam a könyvmolyok imádott témakörébe, a könyvesboltok falai mögé A könyvesbolttal, és mivel roppant mód élveztem ez a „hazai” terepet – történetet a könyvek iránti szenvedélyről -, így a Szeretni annyi, mint tökéletes folytatásnak bizonyult ahhoz, hogy tovább merüljek ebbe a mámorba, mielőtt elszabadítom a rettegés poklát, ha már javában tapossuk az őszt. Bár ez a mű már nem egy az egyben az irodalom szeretetére építi cselekményét, de fontos alappilléréül szolgál a könyvek mindenre kiható ereje.

– A könyvek nem oldják meg a problémáimat, Harriet.
– Nem, de perspektívát adnak a problémáidnak. Lehetővé teszik, hogy a problémáid lélegzethez jussanak.

Violet, aki nagyon fiatalon került a rácsok mögé, börtönbüntetésének végére jár, és az egyetlen dolog, ami lelket önt bele ebben az időszakban, a börtönben szervezett könyvklub.
Harriet idős szociális munkás, egykori tanárnő, a börtönbeli könyvklub vezetője.
Frank nyugdíjazott ezermester, akit alkalmaznak abban a könyvesboltban, amelynek Harriet rendszeres látogatója.
Három, elsőre egymástól független karaktert ismerhetünk meg a regény elején, akiknek több kapcsolódási pontja van egymáshoz, mint azt elsőre gondolnánk, sorsuk pedig a cselekmény folyamán forr igazán egységgé, és mindhármuk számára, tartsanak is életük különböző szakaszában, az újrakezdésre helyeződik a hangsúly.

TOVÁBB →

Társadalomrajz a halottak szemszögéből, és mérhetetlen alázat irántuk a maradványaikat felszámolóktól | Kim Van: Takarítás a holtak otthonában

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik olyan, embert próbáló hivatást választanak maguknak, amit a nagy átlag (velük együtt pedig én is) egyszerűen képtelen lenne elvégezni. Sokszor bele sem gondol az ember, hogy egy működő társadalomhoz mennyi apróságnak tűnő, ugyanakkor mégis jelentőségteljes folyamat szükséges. A Takarítás a holtak otthonában egy extrém takarító emlékirata és gondolatfolyama az általa elvégzett munkákról, az egyes lakásokban, házakban tapasztaltakról, mely elsőre (talán másodjára is) elég ijesztően hangzik, holott meglepően érdekes és figyelemre méltó, egyfajta kifordított társadalomrajzba nyerhetünk betekintést az elhagyatottá váló lakóhelyiségek falai között, és egy olyan ember munkájába, aki hihetetlen alázattal végzi el az előtte álló feladatokat, legyen az bármilyen nehéz vagy gyomorforgató is. Lenne mit tanulnunk tőle.

„A vegyeshulladék-gyűjtő a brikettekről lehámozott csomagolópapírral, valamint pár tucat kórházi gyógyszeres tasakkal volt tele. Fotóalbumokból, képkeretekből kipiszkált fényképek sarkai bökdösték a szemeteszsákot éles fűrészfogakként, mintha átlyukasztva ki akarnának szökni belőle. Alighanem mind ő maga dobta ki a halála előtt. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy az a számtalan sóhajjal és csalódással teli történet, amelyet életében nem tudott elmondani, mind itt van, ebbe az egyetlen kis zsákba töltve.”

TOVÁBB →

Ha egy kellemesen nyugodt olvasmányélményre vágysz | Hvang Borum: A könyvesbolt

Éljünk bárhol, legyen bármilyen kultúra, amely körbevesz minket és jellemző ránk, egy biztos: az olvasás szeretete univerzális gondolatok mentén halad, és könyvmolyként ilyen közegben piszkosul jól esik elmerülni. A dél-korai szerző, Hvang Borum regénye, A könyvesbolt tökéletes példa erre.

„Minél többet olvasunk, annál együttérzőbbek leszünk másokkal. Egy olyan világban, ami folyton arra késztet minket, hogy a sikert hajszoljuk, az olvasás arra ösztönöz, hogy megálljunk, és figyeljünk a körülöttünk lévő emberekre. Hiszem, hogy ha többen olvasnának, a világ egy kicsivel jobb hely lehetne.”

A regény alaptörténete nem az a rózsaszín felhőbe csomagolt cukormáz, amit egy tipikus, a könyvek szeretetét sugárzó történettől várnánk: a főszereplő, Jongdzsu a korábbi életét gyakorlatilag felégetve, maga mögött hagyva megnyitja a saját könyvesboltját. Döntésének megkérdőjelezése, és múltjának árnya beszivárog ugyan jelenének hétköznapijaiba, de a könyvek odaadó szeretetét, a vásárlók és az irodalom iránti elkötelezettségét szem előtt tartva képes lesz az újrakezdésre, mi pedig végigkísérhetjük ezen az útján, a környezetének részévé váló emberek sorsával együtt.

TOVÁBB →

Első novellagyűjteményem tapasztalatairól | Stephen King: Csontkollekció

A Csontkollekció újrakiadásának apropójából betekintést nyerhettem King novellaírási képességébe is, és rá kellett jönnöm, hogy egyrészt – bár alapvetően szeretem a novellákat – az írói léptékéhez képest abszolút rövidekkel (esetemben a 20 oldal alattiakkal) egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, tehát másrészről (még) nem váltam elvakult fanatikussá.

Azt továbbra is imádom benne, hogy közelebb hoz műveihez azzal, hogy leírja, milyen körülmények közepette született meg az adott iromány, vagy előszóban ír valami olyat, ami hozzá köthető, netán jó tanáccsal lát el, mire érdemes odafigyelni (ezt senki másnál nem sikerült még élvezettel olvasnom, a köszönetnyilvánításoknál is egy kezemen meg tudom számolni, hányba mélyedtem el átlapozás nélkül). Itt előtte is ejt pár szót, illetve a végén is található jegyzetek rész, emiatt egy szavam sem lehet.

A válogatást illetően elég vegyes a szórás, egészen sok témakört érintve, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek meglesz a maga kedvence, ahogy nekem is jó pár történet okozott maradandó emléket.

A kedvenceim:

  • A köd: ezt inkább már kisregénynek mondanám, a film megnézésével beelőztem, de jó volt megismerni az eredeti alapanyagot is, annak ellenére is, hogy a vége azért sokkal ütősebbre sikerült a feldolgozásnak.
  • A majom: aminek a 2025-ös kiadást köszönhetjük, a hátborzongató játék mindig joker téma, ez sem képez kivételt.
  • A Jaunt: sci-fi lelkűként teljes mértékben nekem való.
  • A tutaj: tudtad, hogy eredetileg Paca néven jelent meg, amelynek kéziratát King nem is találta meg, ezért újraírta? (gondolom azóta azért tán csak rálelt)
  • Világnagy strand: szemeim előtt lebegett végig az azonos címet viselő (amúgy teljesen felesleges) magyar kiadású válogatás borítója, kivételesen remekül ragadta meg a novella lényegét.
  • Túlélő típus: kannibalizmus és határfeszegetés King módra, gusztustalanul imádtam.
  • Otto bácsi kocsija: Christine előfutár?
  • Nagyi: abszolút kedvenc, azóta is a hideg futkos a hátamon, ha csak belegondolok a szituációba.

Hamarosan beköszönt végre az ősz, ez pedig tudjátok mit jelent: innentől fogva nincs megállás és féken tartás, még több Stephen King a láthatáron!

★★★✭☆

Izlandi disztópia, amely lassan akár valósággá is válhat  | Fríða Ísberg: Jelölés

A disztópia még mindig jelentős hívószó nálam, illetve az izlandi írók által megfestett hangulat is közel áll hozzám, így a Jelöléssel két legyet üthettem egy csapásra. Fríða Ísberg ráadásul egy elég érdekfeszítő társadalmi témakör köré szövi történetét: az ország választás előtt áll, a lakosság szavazhat arról, hogy bevezetésre kerüljön-e a kötelező empátiateszt, melynek elvégzésével bizonyos kiváltságok illetnék az embereket. Egyre több helyen alkalmazzák is már, és már látható a másik tábor általi félelmek megtestesülése, vagyis azzal, ha valaki ezt nem szeretné, gyakorlatilag ellehetetlenítik a mindennapi boldogulását. Lehet itt vajon jó megoldás? Néhány szereplő által ezt a kérdéskört járja körbe az írónő regényében.

“Nem bírom ezt a senki földjét, ami lett. Nem bírom, hogy a társadalom mindig két táborra szakad, mindenki a saját várát védi, aki pedig középre kerül, arra két irányból lőnek. És mielőtt elfelejteném: a „politika” nem azt jelenti, hogy „ellenkező pólusok”, ahogy te mondtad. Görög eredetű a szó, ami annyit tesz: “a város ügyei”.
Nem „vele vagy ellene”, északi pólus vagy déli pólus.”

Az eleve különböző társadalmi rétegek is kettéhasadnak, jelöltekké és jelöletlenekké, ez pedig újabb problémákat vet fel. Van, akinek a biztos állásába kerül, míg más napról-napra attól retteg, hogy ő is megélhetés nélkül marad-e. Egy fiatal számára, aki előtt ott áll az egész élete, egy meghozott döntéssel derékba törheti minden tervét. Családon belüli ellentétek, iskolán belüli konfliktusok, szinte nincs olyan élettér, ahova ne férkőzne be ez az ellentét a két tábor közé.

TOVÁBB →

Elmélkedős sci-fi az otthontalanságról, a szabadságról, a társadalmak jó vagy rossz működéséről | Hao Csing-fang: Hazatérés

“A hajó hangtalanul úszott az ürességben, magányos ezüstpettyként szelte a távot, a vákuumot, a láthatatlan gátakat és a szántszándékkal elfeledett történelmet.
A hajó megépülése óta harminc év telt el, viseltes burkán pedig rajta hagyta örök nyomát az idő vasfoga.”

“(…) már számtalan virágzást és lecsupaszítást átélt. Minden asztal ismerte az egymást követő korok abroszait, és minden szőnyeg megtapasztalta a tovatűnő évek változatos vitáit.“

“Földi időszámítás szerint 2190-et, marsi szerint 40-et írtunk.”

Harminc évig tartó háború nyomán a Földtől elszakadva és függetlenedve létrejött a Marsi Köztársaság, vele pedig egy, a tudás szabad megosztásán alapuló, műhelyek köré szerveződő társadalom. A két bolygó között az összeköttetést ez a hajó jelenti, amelyen egy csapat fiatal érkezik meg, miután éveket töltött a Földön, hogy megtapasztalják az ottani viszonyokat. Visszajövetelük azonban nem várt kétségeket ébreszt bennük, hiszen már nem érzik magukénak szülőbolygójukat, annak elveit és hitvallását.

„ennek a világnak az a legnagyobb baja, hogy nem tarthatjuk rossznak.”

Egy beszabályozott, szokásokon alapuló rendszert látnak, ahol senki sem megy a maga feje után, egy állandó helyen kikötve megkapják azt az egyenes ösvényt, amit a halálukig követnek. Egy várost, ahol senki nem szeg törvényt, mert nincs hova menekülni.

„A Földre érkezés után előszeretettel veséztek ki minden új állást, minden új látványt. Megkíséreltek elveket leszűrni, és a vágyott életvitelükről szónokolni. De idővel megritkultak az efféle eszmecserék. Vajmi kevés befolyásuk volt a saját életükre. A rendelkezésükre álló életvitelek változatossága dacára az egyén előtt csupán maréknyi lehetőség állt nyitva.”

Ebből a megrekedt állapotból próbálnak a fejezetek során kitörni, melyet számos szemszög, de legfőképp egy fiatal lány, Luojing szócsövén keresztül követhetünk végig, akinek a kétféle, egymástól gyökeresen eltérő életmód „légtömegként csapódott egymásnak a szívében, és tomboló vihart kovácsolt.”

TOVÁBB →