Noah Hawley: Himnusz

Sokáig bizonytalan voltam, kell-e nekem ezzel a könyvvel megismerkednem, de a Fargo című sorozat legutóbbi évada után – amely Noah Hawley kezei alól került ki – nem hagyhattam ki az elolvasását, annyira megfogott a képernyőn látott történetvezetés. Tulajdonképpen ugyanazt a stílust kaptam, amit ott is: egy ízig-vérig amerikai történetet, megannyi társadalmi témát érintve.

Nagyon nehéz keretek közé szorítani ezt a regényt, melyik műfajhoz is húz igazán. Egyrészt ott a kiindulópont, a társadalmi helyzetek által egyre jobban eluralkodó káosz, melynek közepette fiatalok lesznek öngyilkosok, mindezzel egy disztópikus légkört teremtve meg. Végig tartalmaz társadalomkritikai elemeket, szembe állítva egymással a „csőcseléket” és a hatalom, a pénz embereit, ugyanakkor reflektál a mai modern társadalom negatívumaira, a politika mocskos mivoltára. Cselekménye szerint leginkább a thrillerhez áll közel, az események tengere pedig nem veti ki magából a felbukkanó vallási, filozófiai elemeket sem.

★★★

Nem finomkodik a megfogalmazásokkal, volt olyan fejezete, amelyet teljes egészében kiragadtam volna, bár nyers, mégis fájdalmasan helytálló, ahogy a mai világ mivoltáról és a rákfenéiről szól.

„Az igazságszolgáltatás csődöt mondott. Mindenestől, az egész elképzelés. Hogy valami elfogulatlan rendszer mérlegeli az érveket és ellenérveket. Nem működik. Csak a hatalom számít – hogy kinek van, és kinek nincs. És akinek van, az visszaél vele. Úgyhogy amikor megszerezzük, nekünk is vissza kell élnünk vele. Így érjük el az egyensúlyt.”

„Amerikában az ember úgy élhet a mennyei királyságban, hogy közben meggazdagszik. Ez tényleg a bőség földje volt. Annyi a trükk, hogy újra kell gondolni az utópia fogalmát, hogy a rabszolgaság is beleférjen. Ennek érdekében Jézus tanításaihoz fordultak. Az Úr azért teremtette az afrikaiakat, hogy felszabadítsa követőit a végeláthatatlan robotolásból. Így válik erkölccsé az erkölcstelenség.”

Maga a cselekmény viszont ehhez képest kicsit alulmaradt számomra, elveszett a megannyi kinyilatkoztatás közepette, és nem kötött le annyira, mint vártam. Sorsok fonódnak össze, emberek lépnek szövetségbe, és bár élettörténetük érdekes, mégis teljesen eltörpültek ebben a kavalkádban.

Ha bírja a gyomrod a komoly társadalmi problémákat boncoló történeteket, a továbbgondolásra sarkalló, olykor gyomrosként, de minimum pofonként ható igazságokat tartalmazó könyveket, akkor érdemes sort keríteni rá.

A magára maradt ország disztópiája | Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A sziget

Izland mindig is egy csoda helyként él a képzeletemben, ahogy a megannyi gyönyörű, ott készített tájképet és az ottani helyeket nézem. Persze ez az idilli kép, amit magamban kialakítottam róla, biztos, hogy jóval árnyaltabb ennél, ezért is szeretek olyan olvasmányokat választani, amelyben ez az ország a cselekmény helyszíne, hiszen ez önmagában meghatározza az alaphangulatot, valahogy borongósabbá, melankolikusabbá válik tőle az egész regény (legalábbis, amelyekkel eddig találkoztam, ott ezt figyeltem meg). Ezt Sigríður Hagalín Björnsdóttir írónőtől A sziget is tovább erősíti, amely azt mutatja be, mi történik az országgal, ha megszűnik a kapcsolata a külvilággal.

Izlandon mindenki éli a maga életét, ki-ki elvan a saját kis burkában, hétköznapijaiban a kisebb-nagyobb problémáival, egészen addig, amíg egyik pillanatról a másikra kiderül: elveszítette az ország mindenfajta kapcsolatát a határon túllal. Sem a telefon, sem az internet nem működik, egyedül az ország falain belül tud egymással kommunikálni a lakosság. Az így kialakult helyzetet több ember szemszögéből követhetjük nyomon, pl. egy újságíró szemszögéből, de a politikai vonal is beleszövődik és a hatalom átformálódásának is tanúi lehetünk. De nem csupán hivatali személyek, hanem a hétköznap embere is megjelenik és az is kiderül, a családokra milyen hatással lesz egy ilyen változás, ezáltal változatos és komplex képet kaphatunk arról, hogyan alakul át az egész ország a magára maradás után.

TOVÁBB →

Szerelem egy párkapcsolat nélküli politikai rendszerben | Constantinus A. P. – 2221

Nincs mese, tele vagyunk előítéletekkel, mely bizony a könyvek világában is jellemző, nem is kis mértékben. Többen már elvből elutasítják a magyar szerzők műveit, mondván, egyszerűen nem lehetnek jók. Mert a külföldi sokkal menőbb, a magyar… meg csak magyar. De nem szükséges hazai vizeken maradni, példának okáért egy első kötetes szerzőnél – legyen akármilyen nemzetiségű – is jó néhány emberben ott a félsz, mennyire tud megállni a lábán a történet, ha még sosem írt az illető semmi kiemelkedőt. Ha pedig valaki tőle szokatlan dolgot tesz, mindig lesznek kételkedők, akik nem mernek megismerkedni vele, pont azért, mert eltérő az eddigi munkásságától és ő márpedig nem ebben érdemleges. Megannyi előítélet, egyúttal megannyi elszalasztott lehetőség. Persze ezek eléggé kisarkított példák, de ha belegondolunk, kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkban ott vannak ezek az érzések, és csak rajtunk áll, teszünk ellene, vagy sem. Mint például, hogy az előbb felvázolt jellemzőktől igencsak hátrányból induló első kötetes, eddig ismeretlen magyar író könyvét elolvassuk-e. Az író felkérésének eleget téve én az igenre voksoltam, így vetettem bele magam Constantinus A. P. – 2221 című regényébe.

2221-et írunk, a Matriarchátus elnevezésű társadalmi forma uralkodik Európában különféle szövetségekben, melynek köszönhetően a megcsappant lakosság új erőre kapott és mondhatni virágzik a népességnövekedés. Lényege egyfajta szexuális szabadosság: a férfiak és nők nem élnek párkapcsolatban, a társadalom számára az utódok gondozása a legfontosabb. Nincsenek kötöttségek, nincs kérdőrevonás, nincs féltékenység, nincs felelősség, nincs közös gyermeknevelés, helyette a rendszer tartja el a népet, így nincs is más dolguk az embereknek a munkán kívül, mint a szórakozás és az ismerkedés, cserébe azért természetesen van néhány szabály, amit be kell tartani.

Ebben a berendezkedésben ismerjük meg Ryant, aki hithű ehhez a rendszerhez, igazi mintapolgárként éli életét egészen addig, amíg a kevés megmaradt és lenézett „párosoktól” (akik még mindig a hagyományos párkapcsolatban élnek) meg nem ismer egy nőt, Irinát, aki felkelti érdeklődését. Ki-ki a maga rendszere mellett áll teljes vállszélességgel, de vajon melyikük lesz az, aki enged a másik javára? TOVÁBB →

Aktuálisabb, mint valaha II. | George Orwell – Állatfarm

Amilyen bizakodó voltam az előző bejegyzésemben, most annyira szomorú vagyok a mostaninál, ugyanis arcon csapott a valóság, kipukkant a rózsaszín lufi és elszállt minden remény. Ebben az érzelmi mélypontban felhagytam az aktuális olvasmányommal és ismét George Orwellhez nyúltam, ezúttal az Állatfarm című művét olvastam el. Ilyen impulzus olvasást eddig még nem csináltam, de muszáj volt egyfajta terápia gyanánt nekiállnom, még ha nem is lett jobb tőle semmi. Rövid terjedelmének köszönhetően pikk-pakk megvoltam vele és azt kell, hogy mondjam, a benne leírtak megint jól betaláltak az aktuális állapotok vonatkozásában.

A szerző a Tündérmese alcímet adta neki, igazából a sztálini korszak szatírájaként definiálták, de minden diktatórikus rendszerre ráillik. A történet szerint a Major farmon az állatok megelégelik az emberi elnyomást és fellázadnak a disznók vezetésével, majd létrehozzák az Állatfarmot, melyben boldogan, ennivalóval bővelkedve, függetlenül, hétparancsolatukat felállítva élhetnek. A mindennapjaik azonban fokozatosan válnak egyre nehezebbé, hiszen a disznók olyan diktatórikus rendszert kezdenek el szépen lassan kialakítani, melyben az eredeti eszme az idő múlásával átalakul. A parancsolatok érdekes kiegészítéseket kapnak, melyekről a disznók úgy hangozgatják, hogy a többi állat figyelmét elkerülte, általános lesz a fejadagok csökkentése, a múltbeli események megváltoztatása olyan módon, hogy a disznókat tüntesse fel jó színben, valamint az egyenlőség elve is érdekes módosítást kap.

Bár a terjedelem nem túl nagy, tömören, kegyetlenül, ám remekül leír minden történést és folyamatot, ahogy átalakul a farm társadalmi működése. Zseniális volt, ahogy mindent meg tudtak ideológiai magyarázatokkal oldani, hogy eloszlassák a kételyeket az állatok körében, érzékeltette is, hogy nem túl okosak, így könnyen manipulálhatóak, hiszen az ábécét sem tudták elsajátítani, csupán néhány betűig jutottak a megtanulásában. Orwell elérte, hogy sajnáljak egy lovat, aki annyira hisz ennek a rendszernek az elveiben, hogy halálra dolgozza magát, továbbá ott voltak a tyúkok, libák, akiket az orruknál fogva lehetett vezetni.

Az egészben pedig az a „poén” – elvégre mégis csak egy szatíráról lévén szó -, hogy a leírtak tökéletesen átültethetőek az emberek világába, ahogy a vezetők átverik, félrevezetik és manipulálják a választópolgárokat saját céljaik elérése érdekében. Ismerős, ugye?

Számomra sokkal sokkolóbb és felkavaróbb volt ez a kisregény, mint az 1984, talán annak is köszönhető mindez, hogy egy nap alatt ledaráltam. Az utolsó mondata az, amellyel abszolút betalált, regénynek ilyen frappánsan összefoglalt kinyilatkoztatása és összefoglalója szerintem nincs még egy a világon.

George Orwell – Állatfarm

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1989
Eredeti cím: Animal farm
Eredeti megjelenés éve: 1945
Oldalak száma: 120