Imre Viktória Anna – Az Őrült Hold alatt

azorultholdalattA szerelem szép dolog, olvasni róla viszont még szebb (meg akkor ha már itt tartunk élni benne a legszebb, ugye :) – na de ne kanyarodjuk el!). Az írók és írónők mindig ellepnek bennünket a legkülönfélébb szívet melengető regényekkel, elbeszélésekkel, melyek közül rengeteg esik a sablonosság hibájába. Egy teljesen átlagos történet köré szőve rettentően nehéz maradandó szerelmi történetet varázsolni. Ám ha veszel egy lehengerlő alapsztorit, már félsikered lehet, onnantól pedig az útjaik egyengetésén múlik minden. Itt van nekünk például egy új magyar feltörekvő írónő, Imre Viktória Anna, aki szintén ilyen alapokkal igyekezett a legjobbat kihozni művéből és meg kell hagyni elég jól is ment neki. Nézzük hát miről is szól Az Őrült Hold alatt!

TOVÁBB →

Rebecca Donovan – Elakadó lélegzet (Csak lélegezz! sorozat 1.)

elakadolelegzetAmikor kiolvasok egy-egy könyvet szeretem minél előbb leírni róla a gondolataimat, hiszen ameddig nem teszem ezt, addig folyamatosan rágódok rajta és nem igazán sikerül lezárnom magamban. Odakint nagyon jól kifundálták erre az érzésre a book hangover kifejezést, mely utal arra, hogy ha befejezel egy könyvet egy darabig biztos, hogy a hatása alá kerülsz (és úgymond másnaposság uralkodik el rajtad), még amikor újabb művet kezdesz akkor is ott marad egy ideig a nyoma, amit nem törölhetsz ki. Ha a magyarban próbálnék meg ideillő kifejezést találni, esetleg a könyvmámor lenne az, amely legjobban definiálja ezt az érzést.

Szégyenszemre vannak olyan időszakok, amikor az irományaim életre keltése jóval tovább nyúlik, mint tervezem és ez a halasztás kissé el is tompítja a regény okozta emóciókat illetve a magamban megfogalmazott gondolatokat (utóbbit igyekszem kiküszöbölni azzal, hogy ha eszembe ötlik valami már fickálom is be a telefonomba – éljenek a jegyzetes alkalmazások!). Most viszont belekerültem egy olyan helyzetbe, hogy egy később olvasott műről /pontosabban egy tegnap befejezettről/ előbb fogok bejegyzést írni, mint ami soron következő lenne – de mentségemre legyen szólva sokkal érdekfeszítőbbnek ígérkezett, mint hogy várhassak a poszttal! Így hát lélekmentősdi helyett az Elakadó lélegzet című Rebecca Donovan könyvről és a címével azonos érzéseimről kaptok egy kis boncolgatást.

TOVÁBB →

Marissa Meyer – Cinder (Holdbéli krónikák sorozat 1.)

cinderHa belegondolunk – akár a könyveket, akár a filmeket vizsgálva – annyiféle történettel vagyunk körbevéve és megannyi műfajúval, hogy egy emberöltőnyi élet alatt lehetetlenség mindegyikkel megismerkedni, és rengeteg olyan mű is marad, melyről valószínűleg sosem fogunk hallani. Szomorú dolog ez, dehát az embernek ugyebár élnie is kell és alakítgatnia a saját életét, mely ugyancsak történetek sokaságából épül fel az idő múlásával. Egyedit alkotni manapság nem könnyű dolog, viszont nem esélytelen, nézzük csak meg hány könyv és film jelenik meg évente, melyek ha nem is tökéletes újítók, mégis gyarapítját egy-egy újabb folttal az elképzelések gigantikus szőnyegét, ha úgy tetszik.  De sokszor fordul elő az is, hogy egy új sztori helyett egy variáció kerül meg- vagy felelevenítésre, kisebb-nagyobb változásokat beleszuszakolva.

Vegyük például a Disney mesék világát, melyek közül jónéhány példányt megtalálhatunk könyv, animációs film és rendes film változatban is – ha valamelyik forma pedig hiányzik, az évek múltán nagy valószínűséggel fognak szépen sorjában felelevenítésre kerülni, nehogy véletlenül is elfeledjük őket. Nem véletlen, hogy ezt a példát hoztam, ugyanis Hamupipőke feldolgozott történetét olvashattam el nemrég, mely Marissa Meyer kobakjából pattant ki és íródott papírra, majd pedig Cinder névvel került a könyvesboltok polcaira.

TOVÁBB →

Torey Hayden – Szellemlány

szellemlanyKönyvet olvasni többek között azért is szeretünk, mert ilyenkor a papírlapokba (illetve az ebook olvasónkba) mélyedve élhetünk át egy teljesen más életet, akár világot valaki másnak/másoknak a szemszögéből. Sokan ezért is szeretik a fantasy regényeket, mert ilyenkor olyan dolgoknak is a tanúi lehetnek, amelynek alapesetben nem. Én valahogy mégis jobban vonzódom azokhoz az alkotásokhoz, melyek földhöz ragadtabbak, úgymond emberibbek – ahol nincsenek szörnyetegek, természetfeletti lények, „csak” emberek – az más kérdés persze, hogy átvitt értelemben mégis jelen lesznek természetükből fakadóan, csak épp nincs agyaruk, csápjuk vagy ehhez hasonló.

Emberi és emberi történetek között is tovább boncolgathatjuk a műveket fiktív, kitalált történettel megáldottakra, illetve valóságon alapulókra. Mostani regényem, Torey Hayden – Szellemlány című alkotása utóbbi kategóriába sorolható, melyet elolvasva viszont inkább szeretnénk, ha megmaradna a kitaláció mezsgyéjén, de sajnos nem. Kőkemény,  igaz sztorival rendelkezik, mely a gyermekpszichológus és pedagógus Torey sokkoló tapasztalatát tárja fel nekünk egyik tanítványa vonatkozásában.

TOVÁBB →

Christopher Priest – A tökéletes trükk

atokeletestrukkKönyvek filmvászonra vitele mindig nagyon izgalmat jelent az olvasó számára, hiszen a saját magunk által elképzelt világot fogja valaki és megeleveníti, kiléptetve az eddigi képzeletbeliség állapotából. Persze mindig próbálnak belevinni kisebb-nagyobb volumenű extra dolgot, hogy ne egytől-egyig másolják le az eredeti művet, ami miatt nagyon tudnak kukacoskodni az érintettek a mértékétől függően, ugyebár. Mindig szeretek megfilmesített könyveket viszontlátni a tv képernyőjén filmvásznon, de érdekes módon fordítottan ez nálam nem igazán szokott működni: amikor előbb jutok el a filmhez, mint maxgához a könyvhöz, utána valahogy nem vonz az, hogy el is olvassam. Talán annak tudható be, hogy kicsit így elveszik az a saját tapasztalat, amellyel kényed-kedved szerint alakíthatod ki magadban a karaktereket, hiszen már láttad őket, nincs mit elképzelni, „készen” kapod őket.

Azonban most először sikerült itt is a ‘kivétel erősíti a szabályt’ elvet kipróbálnom Christopher Priest – A tökéletes trükk regényével. Azért is léptem ki a megszokott menetből, mert a filmet jópárszor láttam és az egyik kedvencem (ha nem a legkedvencebbem), olvasgatva a könyvről pedig többen is leszögezték, hogy eléggé eltérő a két mű. Így a végére érve kijelenthetem, hogy valóban így van, sőt…!

TOVÁBB →

Laurie Halse Anderson – Jégviráglányok

jegviraglanyokModern korunk egyik nagy betegsége – a trendeknek való folyamatos megfelelés okán – a testsúlyunkkal kapcsolatos folyamatos aggályaink, köszönhetően a hiper-szuper vékony modelleknek, a megannyi reklámnak, filmeknek, illetve az ezek által kiváltott felfogásbeli berögződésnek. Bár egyre többen veszik fel a problémával a nyilvános harcot és próbálnak ellene kampányolni ahogy csak erejükből telik, még mindig komoly gondnak számít a világ minden táján.
Gondolom senkinek nem kell megmagyarázni az anorexia és a bulímia fogalmát, melyek sajnos az előbb említett dolgoknak hála súlyos gondokat okozhatnak a felnőtté válás rögös útján haladó fiataloknak – különösképpen a lányoknak.

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert ezekkel a betegséggel még csak hallomásból sem találkoztam a környezetem köréből, legtöbben inkább a szokásos, de még egészséges elégetlenkedés mezsgyéjén belül maradnak, így személyes tapasztalattal nem rendelkezem, ám Laurie Halse Anderson Jégviráglányok című műve a komoly témája ellenére felkeltette érdeklődésemet, kíváncsi voltam milyen regényt lehet ezen betegségek köré szőni.

TOVÁBB →