A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #5 | Joe Hill: Egy kosár fej (Egy kosár fej sorozat 1.)

Most, hogy visszavonhatatlanul és végérvényesen maximum fokozatra kapcsolt a nyár, érdeklődésem a tavalyi évhez hasonlóan újfent a vizuális irodalom felé irányult, ám ezúttal nem a finomkodás felé vettem az irányt, hanem egyenesen Joe Hill hátborzongatóan beteg képzeletének egy újabb ékes, színes bizonyítékával ismerkedtem meg az Egy kosár fejnek köszönhetően.

Senki sem az, akinek látszik ebben a 80-as évek Amerikáját megidéző, horror és thriller véres mezsgyéjén mozgó képregényben. A történet egy szigeten játszódik, a bajsejtelmes és titokzatos, amerikai zászlóval fedett kosárkát cipelő árny jelenete után egy röpke pillanatig szelídebb vizekre evezünk: megismerjük a seriffnél gyakorlatoskodó fiatalembert, és barátnőjét, June-t, akik nyarukat tervezik éppen. Ám az idill, ahogy sejthető, nem tart sokáig, négy rab ugyanis megszökik a helyi börtönből, ráadásul a lány barátját elrabolják. June pedig nem tétlenkedik, kezébe veszi az irányítást egy különös viking fejszével, ám a fejetlenség nem hozza el áldozatai halálát, így teljes öntudatukban fedik fel a lány előtt a mocskos valóságot, a szigeten folyó bűnözés és kegyetlenség pokláról, egy kosárban gyülekezve.

TOVÁBB →

Tökéletes folytatás | Edward Ashton: Antianyag blues (Mickey7 sorozat 2.)

Kellemes felüdülést jelent Edward Ashton jelenléte a sci-fi irodalomban, amolyan intelligensen szórakoztató író, aki könnyed stílusával, humorával teszi olvasmányossá műveit, de közben nem feledkezik meg a műfaj tudományos oldaláról sem. Az Antianyag blues két év elteltével veszi fel ismét Mickey történetének fonalát, aki a terraformáló hajó eldobhatójaként volt jelen a küldetés során, akinek munkája abból állt, hogy halálos bevetéseken oldjon meg dolgokat, hiszen halála után klónozás segítségével visszahozták emlékeivel feltöltött másolatát. Manapság már viszont egyszerű telepesként tengeti mindennapjait, de hiába, a vér nem válik vízzé, és amikor a kolónia túlélése lesz a cél, újfent szükség lesz a szolgálatára. Persze, nem mellékesen a bonyodalmat saját magának köszönheti, így tulajdonképpen bőrének mentése érdekében vállalja a kockázatot.

★★★★★

Na, hát valahogy így kell egy második részt megírni: ugyanazzal a sémával, csak egy kicsit máshogy fűszerezve, a tökéletes harmóniát meghagyva. Míg az első részben a múltbeli események kerültek felvázolásra, illetve a halhatatlanság körüli filozofikus gondolatot kötötték le főhősünk szabad perceit, itt a terraformálás alatt álló bolygót tárja elénk jobban és ismerteti meg velünk, valamint az egyes fajok közötti kapcsolatokat boncolgatja. Fordulatokban most sincs hiány, viszont sokkal több a kalandozás és az akció így, hogy távolabbi, eddig felfedezetlen területekre is elkalauzol minket.

Az élvezeti faktor továbbra is maximum fokozaton dübörög, néha pedig nem is szükségeltetik több, továbbra is tökéletes levezetés lehet egy-egy- fajsúlyosabb mű után, vagy éppen ráhangolódás gyanánt.

A duológia, ha minden igaz, ezzel a résszel lezárult, ám az író nyilatkozata szerint a kérdés nyitott, folytatódik-e a későbbiek során Mickey története, szerintem rengeteg a potenciál benne, még így is, hogy minden rész kellőképpen megállja a helyét, hiányérzet nélkül.

Az idei legkülönlegesebb olvasmányom | Anna Cima: Emlékeim az angolnáról

Kétségkívül a legkülönlegesebb olvasmányon vagyok túl, az Emlékeim az angolnáról Japánnal átitatott fejezeteivel, szerteágazó cselekményével, a beleszempészett misztikumával teljesen elvarázsolt. A cseh nemzetiségű, Japánban élő Anna Cima nevével találkoztam már ugyan, de most, a nemrég megjelent regényének elolvasása után már értem, miért is szeretik annyira.

A regény középpontjában három nő áll, akiknek sorsa szorosan összefonódik a történések által. A félig cseh, félig japán származású Szára egy angolnák kutatásával foglalkozó intézetben dolgozik, szigorú körülmények, még szigorúbb főnök alatt, ráadásul a kevés fizetése miatt az akvarisztikai szaküzletet üzemeltető Nakadzsima úr egyik kiadó szobájában lakik, ahol néha be is segít a munkálatokban. Itt lakik még Miju is, a különc és szűkszavú lány, aki a saját világában él, sajátos felfogással, ám Szárával valahogy mégis nagyon jól megértik egymást, így egyfajta sajátos szimbiózisban tengetik napjaikat. A fiatal kutatót bajba sodorja a munkahelyén, hogy egy újságíró unszolására nyilatkozik a kihalóban lévő angolnákat illetően, ám nem sokkal utána ez az újságíró nyomtalanul eltűnik. A vele viszonyt folytató Juka, Szára egykori osztálytársa felkeresi a lányt az interjúval kapcsolatban, hátha kiderül, mi vezethetett a férfi titokzatos köddé válásához, az események pedig innentől fogva indulnak be igazán, amikor a nyomozásuk során egyre rejtélyesebb dolgokba keverednek.

TOVÁBB →

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #4 | Szakacuki Szakana: Bolygóvándor 1.

A japán irodalommal való ismerkedésem nem lett volna teljes a mangák kihagyásával, és úgy vélem – bár nem igazán az én műfajom -, tökéletes választásnak bizonyult kezdésnek a Bolygóvándor. A kis herceg hangulatát megidéző történetben tanúi lehetünk, ahogy a 303-as számú utazó névre hallgató főszereplő járja az univerzum bolygóit, melyek emlékeit már csupán a titokzatos tóbiásfák őrzik.

Nem mindig sikerült ráállnia a szememnek a jobbról balra történő haladásra, és nem mondom, hogy a végére meg tudtam szokni, de így legalább jobban belemélyedtem a képkockák világába, megfontoltabban olvasva a sorokat. Az első színes oldalak gyönyörűek, illetve a védőborító alatt is megbújik pár megelevenített tárgy, illetve plusz rajz, az élményt már csak akkor lehetett volna még tovább fokozni, ha az egész színesben kerül megrajzolásra fekete-fehér helyett, akár ezzel a kék színvilággal.

Vizualitása a színhiány ellenére is rendkívül kifejező, a tájképek és a városok utcái, a csendéletek is nagy hangsúlyt kapnak a dialógusok mellett, erősítve a melankolikus atmoszférát, amely körbelengi az egész kötetet. Epizodikus fejezeteivel egy-egy helyszínre kalauzol, a rejtélyes, szunnyadó világ misztikuma mellett magát a fő karaktert övező rejtélyek teszik még különlegesebbé, és mélyítik el az elsőre könnyednek gondolt, olykor humoros sorokat.

TOVÁBB →

A japán irodalom iránti megszállottságom kezdete | Híragi Szanaka: Az ​elvesztett emlékek lámpása

Van valami különleges, szinte mágikus hangulata a japán irodalomnak, ezt már Ishiguro esetében többször is megtapasztalhattam, de mellette ott vannak azok a rövid történetek is, mint például a Mielőtt a kávé kihűl sorozat, A Kamogava Kifőzde, A ​Telihold kávézó és társai, amelyek egyszerre tűnnek könnyed, gyors olvasmányoknak, érzelmi mélységük mégis nagy horderejű, cselekményük egyenesen magával ragadó. Az ​elvesztett emlékek lámpása is ezeknek a röpke, mégis lebilincselő köteteknek a táborát gyarapítja az írónő, Híragi Szanaka első magyarul megjelent regényeként, és bár az ehhez hasonló művekkel való ismerkedésem még csak most vette igazán kezdetét, azt biztosan állíthatom, hogy ez a könyv ott marad a legjobbak között.

TOVÁBB →

Egy igazán sokszínű sorozat kezdete, és remek folytatása | Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz, Hosszú út egy közös keringési pályán (Wayfarers sorozat I., II.)

Éveken keresztül szemeztem Becky Chambers Wayfarers sorozatával, így nagyon megörültem, amikor kiderült, hogy végre magyarul is megjelenik, sőt, úgy tűnik megérte elhozni az olvasókhoz, mert azóta már a folytatása is napvilágot látott, ráadásul mindezeket egyedi, szerintem remekül megálmodott és összehangolt borítóstílussal jelentették meg (még azt is megkockáztatom, hogy jobb, mint az eredeti). Regényeivel egy fajokban gazdag világba kalauzol, teszi mindezt gördülékeny, olvasmányos stílusban, izgalmas cselekménnyel, szerethető karakterekkel, mellyel még azok számára is érdekes lehet, akik alapjáraton nem olvasnak sci-fi könyveket.

Bevezetés a sorozat világába

„Az anyagi galaxis szakértői vagyunk. Átalakított világokon és hatalmas orbitális létesítményeken élünk. Alagutakat fúrunk az alrétegbe, hogy csillagrendszerek között ugráljunk. Azzal a könnyedséggel szökünk ki egy bolygó gravitációs teréből, amivel kisétálunk egy ház ajtaján. De az evolúció területén játékokkal matató ivadékok vagyunk.”

A Galaktikus Közösség egy intergalaktikus összefogás eredményeképpen jött létre, melynek célja a bolygók közötti együttműködés, pl. kereskedelem, illetve a galaxisokon keresztüli utazás elősegítése, zökkenőmentes működtetése, amely nem mindig sikerül ugyan, de az alapok lefektetésre kerültek. A világot benépesítő fajok sokfélesége elképesztő, különös tekintettel arra, hogy mindegyiküknek összetett kultúrája, múltja van, melyeket az egyes részekbe beágyazva, a világot ezzel fokozatosan bővítve és gazdagítva jeleníti meg.

A sorozat egyes részei esetében ez a világfelépítés az igazán közös pont, egyébként teljesen lazán kapcsolódnak csupán egymáshoz, mindig más helyzetet, karaktereket állítva a középpontba. Vannak ugyan visszatérő szereplők, de mindegyik példány önmagában is megállja a helyét, az igazi élmény elérése érdekében viszont célszerű sorban haladni.

TOVÁBB →