Társadalmi sci-fi, mely közelebb van, mint gondolnád | Silvia Park: Fényszirmok

A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

TOVÁBB →

Ember és gépnép kapcsolatáról | T. J. Klune: A bábuk élete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősöreg és csendes erdő mélyén egy Giovanni nevet viselő robot. A világából az emberek már rég eltűntek, feltalálóként igyekezett fákra épült, különleges házát otthonossá, eszközeit minél szélesebb körűvé tenni, ám a magányt nehezen tűrte. Egészen addig, amíg egy embergyermek hozzá nem került, valamint társul szegődött melléjük még két másik robot is: egy nővérrobot, illetve egy robotporszívó, akik megtöltötték élettel és humorral a mindennapjaikat, furcsa szokásaikkal. Így éltek ők, egy furcsa, de annál több szeretettel teli családként.

Biztonságot nyújtó, idilli közegüket megbolygatja, amikor Victor, a család emberi tagja egy ismeretlen robotra bukkan, megjavítva pedig kiderül (bár a HAB névre keresztelt robotnak nincsenek emlékei), a múltban Giovanni és ő ismerte egymást. A bonyodalmak innentől veszik igazán kezdetüket, a múlt sötét árnyainak hitt robotok lecsapnak rájuk és elragadják Giót, főhőseinknek pedig nem lesz más választása: fel kell kerekedniük a gépek uralta városba, hogy megmentsék társukat az újraprogramozástól, vagy ami még rosszabb, a megsemmisítéstől.

TOVÁBB →