Sosem egyszerű kiválasztani a hatalmas könyvhalomból azt a példányt, amit következő olvasmányként megcélzok. Ezért örülök, amikor egyszer csak rátalálok pl. egy trailerre, ami annyira felkelti az érdekődésemet, hogy rögtön rá is keresek a könyvre, amely alapján megalkották a jövőre mozkba kerülő filmet és hopp, éppenséggel meg is találom a könyvtáram legmélyén, elfeledve. Hát így kezdtem neki Jeff VanderMeer Expedíció című regényének (kicsit barátságosabb címet kapott az eredeti verziónál :))
Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.
Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.
A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.
Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.
Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.
Nem szoktam fülszövegeket egy az egyben átemelni egy értékelés során, de úgy gondolom ennek a könyvek ez a bemutatása olyan komplex, mindent felölelő, hogy most az egyszer maradhat (kivéve azt a tényt, hogy volt még egy 5. tagja is a mostani expedíciónak, de a rá vonatkozó részt majd elolvassátok, miért nem került bele). TOVÁBB →
Lágy zene szólt a háttérben, miközben halkan szuszognak mellettem. Bágyadt, ködös idő volt odakinn, a távolban csupán egy kisgyermek sírása harsant fel, de röviddel utána el is halt és immár újra visszahódította uralkodó szerepét a csend a délelőtt további részére, mindezzel tökéletes közeget teremtve a Patrick Lee által papírra vetett, A futó címet viselő regényének elkezdéséhez. A történetnek, melyben az író bemutatja nekünk Sam Dyrdent, az éppen éjszakai futását végző, már az első sorokban reményvesztettnek tűnő embert, akinek személyisége hátterében egy baleset áll, melynek köszönhetően családjától megfosztva kénytelen élni, munkájából visszavonultan. Valaha a különleges erőknél szolgált kiváló katonaként, – na jó, ez kicsit súrolja a klisé határát – de jelenleg semmi nyoma nem látszik ennek. Egészen addig, amíg egy tizenkét éves kislány neki nem rohan egy csapat férfitól való menekülése közben és valamilyen oknál fogva el nem kezd segíteni neki az elrejtőzésben. Nagy nehezen sikerül maguk mögött hagyniuk egy szusszanásnyi időre az üldözőket, ám a lánynak nem sok ideje marad a magyarázkodásra. Rachel nem emlékszik semmire, csak arra, hogy fogva tartott helyéről sikerült valahogy megszöknie és veszélyben forog az élete, ezért Sam immár célt találva sivár életének segíti további sikeres szökésében. Azonban hamar kiderül, nem is lesz olyan egyszerű, hiszen profikkal állnak szemben. Na meg az is, hogy Rachelnek különleges képesség birtokában van. 
ÍGY KEZDŐDIK
Az álmatlanság gyakorlatilag mindenki életében felbukkan egy stresszesebb nap/hét okán; egy nyugodni nem hagyó gondolat miatt; az időjárás változásának köszönhetően, esetleg egy nehezebb étel elfogyasztása végett. Ha azonban nem csak átmeneti, hanem tartós állapot következik be, az egyik legalattomosabban romboló probléma kerekedhet belőle.
Élhetnék azokkal a klisékkel, melyekkel ilyenkor szokás dobálózni, mint például a nem vagyok egy nagy sci-fi rajongó és nem hittem volna, hogy lesz olyan könyv, melyet két nap alatt elpusztítok esete (amely csekély mértékben igaz), vagy, hogy annyian voltak jó véleménnyel róla, hogy muszáj volt megnéznem magamnak, mitől is van elájulva a nép (szintén hangyányit játszott szerepet), a könyvről ordító ajánló szövegről nem is beszélve, mely szerint az agyamat is eldobom majd ettől a szenzációtól (na ez kivételesen hidegen hagyott), de maradjunk annyiban, hogy megláttam és minden más tervezett olvasmányt félretettem és belvetettem magam, pont.
A Chaos Chalking trilógia első része az újdonság erejével lopta be magát a szívembe, még az apróbb hibái ellenére is, hiszen sikerült egy elég egyedi alaptörténetet kovácsolnia a csak férfiakat tartalmazó, különös háttértörténelemmel rendelő társadalom Zajjal teli világával, illetve a nem mindennapi nyelvezettel kommunikáló szereplőivel. Gondolom nem árulok el nagy zsákbamacskát azzal, hogy az izgalmas befejezést kapó regény folytatásához is megjött a kedvem, így amikor kezembe vettem Patrick Ness második kötetét, a Válasz és Kérdést nagy reményekkel álltam neki, hogy újra elvarázsoljon a zajokkal teli környezetével, jó értelemben furcsa tájszólásaival, no meg főszereplőink sorsának további alakulásával, de azt kell, hogy mondjam, a könyvet kivégezve nem voltam maradéktalanul megelégedve.