A háborúk borzalmairól már sokan sok helyen beszámoltak akár sorok között, akár hús-vér valójában életre keltve, így már mindenki tudja (vagy legalábbis próbálja elképzelni, mivel nagy valószínűséggel nem élte át), milyen állapotok uralkodtak és mennyire megviselte a társadalmat, mindenféle szempontból. A témában ihlet merítése majdhogynem kiaknázhatatlan, hiszen a katonákon keresztül a politikai élet szereplőin át az egészen egyszerű, hétköznapi emberekig, szinte mindenkire kihatással volt. Érdekek feszültek egymásnak, szerelmek bomlottak fel, családok szakadtak szét, hogy aztán – ha voltak olyan szerencsések – később újra egyesüljenek, vagy egy tragédiának köszönhetően megmaradjanak csonka mivoltuknak.
Történelem iránt érdeklődő emberként úgy gondolom, az egyik leghálásabb téma, melybe bele lehet kezdeni, mert mindig értesülünk olyan új érdekességről, melyet a többi alkotás vagy nem tartalmazott, vagy esetleg új dimenzióba emeli, ezzel is bővítve tudásunkat, de sajnos azért itt is akadnak kivételek – nem minden műnél mondható el, hogy eléri a kívánt hatást. Szegény Louisa Young is beleesett abba a hibába a Drágám, tudatom veled… című regényével, hogy túl sokat akart, csak épp tehetsége nem volt hozzá, hogy kivirágoztassa.
A fülszöveg egy szerelmi dráma hatását kelti sejtelmességével, központi elemeként a szereplők között váltott levelezéseket kiemelve, mely alapján egy érdekes szerelmi történet félét és a mögötte megbúvó „borzasztó” igazság felszínre kerülését várjuk:
Drága Nadine-om!
Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel…
Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.
Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.
Szeretettel,
Riley Purefroy
1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat…
Nem szép dolog, de van úgy, hogy egy hosszabb olvasmánynak nekiállás helyett fogom magam, leheveredek a kanapéra és inkább végignézem azt a másfél-két órát, mert érdekel annyira a története, hogy foglalkozzam vele, de annyira már nem kelti fel az érdeklődésemet, hogy el is olvassam. Így ültem neki A könyvtolvaj című műnek is, melyhez a filmről alkotott pozitív visszhang volt az, ami odavonzott a képernyő elé. Először el szerettem volna olvasni, de aztán inkább a könnyebb utat választottam, mivel az egyre duzzadó kíváncsiságommal nem bírtam kivárni, amíg átrágom magam rajta. Majd amikor két óra után véget ért a film, azonnal nyúltam is vissza a könyvhöz, mivel ennyi nem volt elég az amúgy pazar filmalkotásból. Bár nem vagyok nagy híve ennek a visszafelé történő procedúrának, ismét kivételt tettem és nekiültem Markus Zusak – A könyvtolvaj című művének.
Sokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, bár úton-útfélen dicséretbe botlottam vonatkozásában, azért valljuk be nem szívesen olvas az ember egy olyan diktátorról, mint amilyen Hitler is volt, hiába az állítólagos elismerés. Számomra még az is rátett egy lapátra, hogy féltem, a nagy humorkodás és szatíra jellege átesik a ló túloldalára, vagy másik eshetőségként előfordulhat, hogy éppen túlságosan kegyetlen és tömör lesz, beleszuszakolva és teletömve Hitler nézeteivel és gondolkodásmódjával, mely rányomja bélyegét a műre és elnyomja magát a cselekményt.
Jó ideje ugyan, hogy a könyv végére értem, de az elmúlt 2 hetem sűrűsége miatt most lett először szabad a délutánom annyira, hogy nyugodtan, a gondolataimat összekapirgálva végre visszatérhessek a könyvek világába. A legrosszabb az volt, hogy még az olvasásra sem maradt elegendő időm, de úgy vélem ez az az áldozat, amely abszolút megérte a Kindle-mentes napokat. :) /az okokról majd később részletesebben/
Aki a kezébe veszi tanúja lehet, hogy bizony nem egy szokványos regénnyel van dolgunk, hiszen 6 részre osztva, így ezzel 6 történettel gazdagodhat az olvasó, amik még önmagukban is megállnák a helyüket. Viszont a felépítésük sem ilyen egyszerű, hiszen belekezd az 1. felvonásba, majd az események megszakítással máris következik a 2. rész, amit a 3. vált fel, ugyancsak félbeszakítva előző társát. Mikor elérkezünk a 6.-hoz, az már végigviszi és lezárja az adott történetet, majd ezt a logikát követve jön az 5., 4., 3., 2. és végül az 1. lezárása, közben pedig nem szűnik meg az egyes részek közötti kapcsolat, egyfajta láncot alkotva haladunk így az események végére.