Amikor a nácik megszállták a Holdat | Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold

Johanna Sinisalo számomra óriási meglepetést okozott, amikor kezembe vettem A nap magja című regényét. Egy felettébb érdekes alapötlettel találkoztam a sci-fi berkein belül, nagyon tetszett az egész légkör, illetve az elbeszélés módja. Sosem gondoltam volna, hogy a csilipaprika, mint tilos élvezeti forrásnak a középpontba helyezése ennyire ütős ötlet lehet, de megcsinálta, működött és egy nagyon különleges regényt adott számomra. Nem volt kérdés, hogy az írónő többi regényét is megnézem magamnak, ezért örültem, amikor a kiadó lehetőséget ajánlott, hogy elolvashassam az Iron Sky – Támad a Hold című művét, amelyben a nácik megszállták a Holdat. Azt hittem a tiltott csípősnél nem lehet őrültebb ötletet kitalálni, de tévedtem!

A ​nácik bukása után létrejött a Negyedik Birodalom – a Holdon. Adolf Hitler holtteste (elvileg) nyomtalanul eltűnt, de a nemzetiszocialista ideológia virágkorát éli továbbra is, egy másik égitesten. 
A könyv egy fiatal nőről szól, aki hisz a faji felsőbbrendűségben és mind­azokban a doktrínákban, amelyeket a Földről tanult. Ám amikor egy amerikai űrhajó érkezik a Holdra 2018-ban, minden megváltozik. Renate a Földre utazik, hogy beszélhessen az embereknek az erkölcsileg magasabb rendű náci életmód erényeiről, ám amit ott talál, cseppet sem olyan, mint a propagandában. 
A világ abszurditását tükröző mű könyörtelen görbe­tükröt tart elénk, bemutatva civilizációnk vakságát és önpusztító hatásait. Politikai szatíra a hatalom szégyentelen kapzsiságáról, a tömegek manipulálásáról, az ideológiák hatásairól – és természetesen az emberiség végtelen ostobaságáról.

A regény az Iron Sky című film forgatókönyvén és Johanna Sinisalo kutatásain alapul, a könyv így annak ún. „írói változata”, megfűszerezve az űrnél is sötétebb humorral.

TOVÁBB →

Aktuálisabb, mint valaha II. | George Orwell – Állatfarm

Amilyen bizakodó voltam az előző bejegyzésemben, most annyira szomorú vagyok a mostaninál, ugyanis arcon csapott a valóság, kipukkant a rózsaszín lufi és elszállt minden remény. Ebben az érzelmi mélypontban felhagytam az aktuális olvasmányommal és ismét George Orwellhez nyúltam, ezúttal az Állatfarm című művét olvastam el. Ilyen impulzus olvasást eddig még nem csináltam, de muszáj volt egyfajta terápia gyanánt nekiállnom, még ha nem is lett jobb tőle semmi. Rövid terjedelmének köszönhetően pikk-pakk megvoltam vele és azt kell, hogy mondjam, a benne leírtak megint jól betaláltak az aktuális állapotok vonatkozásában.

A szerző a Tündérmese alcímet adta neki, igazából a sztálini korszak szatírájaként definiálták, de minden diktatórikus rendszerre ráillik. A történet szerint a Major farmon az állatok megelégelik az emberi elnyomást és fellázadnak a disznók vezetésével, majd létrehozzák az Állatfarmot, melyben boldogan, ennivalóval bővelkedve, függetlenül, hétparancsolatukat felállítva élhetnek. A mindennapjaik azonban fokozatosan válnak egyre nehezebbé, hiszen a disznók olyan diktatórikus rendszert kezdenek el szépen lassan kialakítani, melyben az eredeti eszme az idő múlásával átalakul. A parancsolatok érdekes kiegészítéseket kapnak, melyekről a disznók úgy hangozgatják, hogy a többi állat figyelmét elkerülte, általános lesz a fejadagok csökkentése, a múltbeli események megváltoztatása olyan módon, hogy a disznókat tüntesse fel jó színben, valamint az egyenlőség elve is érdekes módosítást kap.

Bár a terjedelem nem túl nagy, tömören, kegyetlenül, ám remekül leír minden történést és folyamatot, ahogy átalakul a farm társadalmi működése. Zseniális volt, ahogy mindent meg tudtak ideológiai magyarázatokkal oldani, hogy eloszlassák a kételyeket az állatok körében, érzékeltette is, hogy nem túl okosak, így könnyen manipulálhatóak, hiszen az ábécét sem tudták elsajátítani, csupán néhány betűig jutottak a megtanulásában. Orwell elérte, hogy sajnáljak egy lovat, aki annyira hisz ennek a rendszernek az elveiben, hogy halálra dolgozza magát, továbbá ott voltak a tyúkok, libák, akiket az orruknál fogva lehetett vezetni.

Az egészben pedig az a „poén” – elvégre mégis csak egy szatíráról lévén szó -, hogy a leírtak tökéletesen átültethetőek az emberek világába, ahogy a vezetők átverik, félrevezetik és manipulálják a választópolgárokat saját céljaik elérése érdekében. Ismerős, ugye?

Számomra sokkal sokkolóbb és felkavaróbb volt ez a kisregény, mint az 1984, talán annak is köszönhető mindez, hogy egy nap alatt ledaráltam. Az utolsó mondata az, amellyel abszolút betalált, regénynek ilyen frappánsan összefoglalt kinyilatkoztatása és összefoglalója szerintem nincs még egy a világon.

George Orwell – Állatfarm

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1989
Eredeti cím: Animal farm
Eredeti megjelenés éve: 1945
Oldalak száma: 120

Timur Vermes – Nézd, ki van itt

nezdkivanittSokáig halogattam ennek a könyvnek az elolvasását, bár úton-útfélen dicséretbe botlottam vonatkozásában, azért valljuk be nem szívesen olvas az ember egy olyan diktátorról, mint amilyen Hitler is volt, hiába az állítólagos elismerés. Számomra még az is rátett egy lapátra, hogy féltem, a nagy humorkodás és szatíra jellege átesik a ló túloldalára, vagy másik eshetőségként előfordulhat, hogy éppen túlságosan kegyetlen és tömör lesz, beleszuszakolva és teletömve Hitler nézeteivel és gondolkodásmódjával, mely rányomja bélyegét a műre és elnyomja magát a cselekményt.
Aztán amikor rávettem magam és nekiálltam olvasni, szerencsére kellemeset csalódtam Timur Vermes – Nézd, ki van itt címet viselő munkájában, hiszen az előbb felsorolt aggályaimat – ha nem is maradéktalanul, de pont elégségesen – eloszlatta azzal, hogy azért többé-kevésbé egyensúlyban tartotta mind a humort, mind Hitler gondolatait és még egy derék történetet is sikerült kerekíteni belőle.

TOVÁBB →