Szerző: Mona

Az újrakezdés rögös útvesztőjén | Monica Wood: Szeretni annyi, mint

A nyár folyamán bepillanthattam a könyvmolyok imádott témakörébe, a könyvesboltok falai mögé A könyvesbolttal, és mivel roppant mód élveztem ez a „hazai” terepet – történetet a könyvek iránti szenvedélyről -, így a Szeretni annyi, mint tökéletes folytatásnak bizonyult ahhoz, hogy tovább merüljek ebbe a mámorba, mielőtt elszabadítom a rettegés poklát, ha már javában tapossuk az őszt. Bár ez a mű már nem egy az egyben az irodalom szeretetére építi cselekményét, de fontos alappilléréül szolgál a könyvek mindenre kiható ereje.

– A könyvek nem oldják meg a problémáimat, Harriet.
– Nem, de perspektívát adnak a problémáidnak. Lehetővé teszik, hogy a problémáid lélegzethez jussanak.

Violet, aki nagyon fiatalon került a rácsok mögé, börtönbüntetésének végére jár, és az egyetlen dolog, ami lelket önt bele ebben az időszakban, a börtönben szervezett könyvklub.
Harriet idős szociális munkás, egykori tanárnő, a börtönbeli könyvklub vezetője.
Frank nyugdíjazott ezermester, akit alkalmaznak abban a könyvesboltban, amelynek Harriet rendszeres látogatója.
Három, elsőre egymástól független karaktert ismerhetünk meg a regény elején, akiknek több kapcsolódási pontja van egymáshoz, mint azt elsőre gondolnánk, sorsuk pedig a cselekmény folyamán forr igazán egységgé, és mindhármuk számára, tartsanak is életük különböző szakaszában, az újrakezdésre helyeződik a hangsúly.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Társadalomrajz a halottak szemszögéből, és mérhetetlen alázat irántuk a maradványaikat felszámolóktól | Kim Van: Takarítás a holtak otthonában

Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik olyan, embert próbáló hivatást választanak maguknak, amit a nagy átlag (velük együtt pedig én is) egyszerűen képtelen lenne elvégezni. Sokszor bele sem gondol az ember, hogy egy működő társadalomhoz mennyi apróságnak tűnő, ugyanakkor mégis jelentőségteljes folyamat szükséges. A Takarítás a holtak otthonában egy extrém takarító emlékirata és gondolatfolyama az általa elvégzett munkákról, az egyes lakásokban, házakban tapasztaltakról, mely elsőre (talán másodjára is) elég ijesztően hangzik, holott meglepően érdekes és figyelemre méltó, egyfajta kifordított társadalomrajzba nyerhetünk betekintést az elhagyatottá váló lakóhelyiségek falai között, és egy olyan ember munkájába, aki hihetetlen alázattal végzi el az előtte álló feladatokat, legyen az bármilyen nehéz vagy gyomorforgató is. Lenne mit tanulnunk tőle.

„A vegyeshulladék-gyűjtő a brikettekről lehámozott csomagolópapírral, valamint pár tucat kórházi gyógyszeres tasakkal volt tele. Fotóalbumokból, képkeretekből kipiszkált fényképek sarkai bökdösték a szemeteszsákot éles fűrészfogakként, mintha átlyukasztva ki akarnának szökni belőle. Alighanem mind ő maga dobta ki a halála előtt. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy az a számtalan sóhajjal és csalódással teli történet, amelyet életében nem tudott elmondani, mind itt van, ebbe az egyetlen kis zsákba töltve.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Adrian Tchaikovsky: A ​Föld szilánkjai (Végső Architektúra sorozat 1.)


Az idő gyermekei sorozat az eddig olvasott sci-fi történeteim közül makacsul tartja magát az első helyen, ezért nyilván kíváncsi voltam arra, mire képes még Mr. Tchaikovsky. Belekezdtem hát a Végső Architektúra nyitányába, de hiába volt benne meg minden potenciál, a végeredmény számomra kiábrándítóan unalmas lett.

A Föld szilánkjai alaptörténetének legérdekesebb aspektusai az Építészek, ezek a bolygóformáló entitások, akik, mint egyfajta groteszk holdméretű művészek, fogják a különböző bolygókat, illetve az ellenük védekezni próbáló hadi űrhajókat, és egy szempillantás alatt origamiként hajtogatják össze őket és torzítják el a felismerhetetlenségig. Bár az általuk végzett pusztításnak, ezzel együtt pedig a háborúnak már ötven éve vége, most úgy tűnik, csak ideiglenes volt a nyugalom, és az idegen létforma visszatért. De vajon miért?

Megannyi különleges faj él együtt ebben az űroperában, és ahogy sejthető, főszereplőink kalandozásai közepette adódnak a bonyodalmak, főleg, amikor felfedezik azt a különleges dolgot, ami a háború újraéledésével járhat. Hatalmi harcok, űrmaffia, mesterségesen módosított emberek és egyéb élőlények, mindez eseménydús küldetések által tálalva, van itt gyakorlatilag minden, mint a búcsúban, és kicsit úgy is éreztem magam az olvasása közben, mintha előzőleg már olvasott könyvekből lett volna összegyúrva ez a történet. Felsejlett az Emlékezz Phlebasra, de még Becky Chambers regénye, a Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz is, szóval az Építészeket leszámítva, hangulatában gyakorlatilag semmilyen újdonságot nem adott, lehet ez is közrejátszott abban, hogy eléggé vontatottnak éreztem a cselekményt, és még az akció sem hozott lázba.

Megfogalmazódott bennem, hogy kicsit hanyagolnom kellene ezeket az űroperákat, hátha később valahogy visszatalálnék hozzájuk, és újra tudnám élvezni őket, mert az biztos, hogy ennek a regénynek köszönhetően teljesen elment a kedvem tőlük egy jó időre.

★★★☆☆

Szerző: Mona

Ha egy kellemesen nyugodt olvasmányélményre vágysz | Hvang Borum: A könyvesbolt

Éljünk bárhol, legyen bármilyen kultúra, amely körbevesz minket és jellemző ránk, egy biztos: az olvasás szeretete univerzális gondolatok mentén halad, és könyvmolyként ilyen közegben piszkosul jól esik elmerülni. A dél-korai szerző, Hvang Borum regénye, A könyvesbolt tökéletes példa erre.

„Minél többet olvasunk, annál együttérzőbbek leszünk másokkal. Egy olyan világban, ami folyton arra késztet minket, hogy a sikert hajszoljuk, az olvasás arra ösztönöz, hogy megálljunk, és figyeljünk a körülöttünk lévő emberekre. Hiszem, hogy ha többen olvasnának, a világ egy kicsivel jobb hely lehetne.”

A regény alaptörténete nem az a rózsaszín felhőbe csomagolt cukormáz, amit egy tipikus, a könyvek szeretetét sugárzó történettől várnánk: a főszereplő, Jongdzsu a korábbi életét gyakorlatilag felégetve, maga mögött hagyva megnyitja a saját könyvesboltját. Döntésének megkérdőjelezése, és múltjának árnya beszivárog ugyan jelenének hétköznapijaiba, de a könyvek odaadó szeretetét, a vásárlók és az irodalom iránti elkötelezettségét szem előtt tartva képes lesz az újrakezdésre, mi pedig végigkísérhetjük ezen az útján, a környezetének részévé váló emberek sorsával együtt.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Első novellagyűjteményem tapasztalatairól | Stephen King: Csontkollekció

A Csontkollekció újrakiadásának apropójából betekintést nyerhettem King novellaírási képességébe is, és rá kellett jönnöm, hogy egyrészt – bár alapvetően szeretem a novellákat – az írói léptékéhez képest abszolút rövidekkel (esetemben a 20 oldal alattiakkal) egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, tehát másrészről (még) nem váltam elvakult fanatikussá.

Azt továbbra is imádom benne, hogy közelebb hoz műveihez azzal, hogy leírja, milyen körülmények közepette született meg az adott iromány, vagy előszóban ír valami olyat, ami hozzá köthető, netán jó tanáccsal lát el, mire érdemes odafigyelni (ezt senki másnál nem sikerült még élvezettel olvasnom, a köszönetnyilvánításoknál is egy kezemen meg tudom számolni, hányba mélyedtem el átlapozás nélkül). Itt előtte is ejt pár szót, illetve a végén is található jegyzetek rész, emiatt egy szavam sem lehet.

A válogatást illetően elég vegyes a szórás, egészen sok témakört érintve, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek meglesz a maga kedvence, ahogy nekem is jó pár történet okozott maradandó emléket.

A kedvenceim:

  • A köd: ezt inkább már kisregénynek mondanám, a film megnézésével beelőztem, de jó volt megismerni az eredeti alapanyagot is, annak ellenére is, hogy a vége azért sokkal ütősebbre sikerült a feldolgozásnak.
  • A majom: aminek a 2025-ös kiadást köszönhetjük, a hátborzongató játék mindig joker téma, ez sem képez kivételt.
  • A Jaunt: sci-fi lelkűként teljes mértékben nekem való.
  • A tutaj: tudtad, hogy eredetileg Paca néven jelent meg, amelynek kéziratát King nem is találta meg, ezért újraírta? (gondolom azóta azért tán csak rálelt)
  • Világnagy strand: szemeim előtt lebegett végig az azonos címet viselő (amúgy teljesen felesleges) magyar kiadású válogatás borítója, kivételesen remekül ragadta meg a novella lényegét.
  • Túlélő típus: kannibalizmus és határfeszegetés King módra, gusztustalanul imádtam.
  • Otto bácsi kocsija: Christine előfutár?
  • Nagyi: abszolút kedvenc, azóta is a hideg futkos a hátamon, ha csak belegondolok a szituációba.

Hamarosan beköszönt végre az ősz, ez pedig tudjátok mit jelent: innentől fogva nincs megállás és féken tartás, még több Stephen King a láthatáron!

★★★✭☆

Szerző: Mona

A magára maradt emberiség kegyetlen disztópiája | Agustina Bazterrica: Méltatlanok

Agustina Bazterrica első magyarul megjelent regénye, a Pecsenyehús nagy hatással volt rám, a hideg futkározik azóta is a hátamon, ha csak rágondolok sokkoló témájára és cselekményére. A kannibalizmus disztópiája után az írónő maradt a műfaj berkein belül, de ezúttal a Méltatlanok által a magára maradt emberiség könyörtelen vallási berkeibe nyerhetünk betekintést, egy oltalom nélküli világba, ugyanolyan kendőzetlen és kíméletlen körülményeket életre keltve, akárcsak korábbi művében.

„(…) a Szent Testvériség Házának a csendje olyan, mint egy levegőben úszó, ürességben tekergőző fehér kígyó.”

A világ, ahogy mindig is működött, megszűnt létezni. A klímaváltozás, a megannyi természeti csapás által a civilizációból megmaradtak a túlélésért küzdenek az embertelen, nomád körülmények közepette. A szélsőséges állapotok szélsőséges berendezkedéshez vezetnek, erre a Szent Testvériség Háza kiváló például szolgál. Az itt lakók kasztokba rendeződve élik mindennapjaikat, könyörtelen bánásmódban részesülve a felsőbbrendűek által. Az egykori kolostor falai között félelem és rettegés ólálkodik, hiszen elég egy apró, helytelen tett, akár egy rosszkor kiengedett hangfoszlány, hogy megtapasztalják a fájdalmat, a csonkítást, és akár a halált büntetésként. Főhősünk ebben a bizarr vallási fanatizmussal átitatott közösségben él, alacsony rangú méltatlanként. A külső szemlélőként elfogadhatatlannak tűnő elvek mentén működő „menedékben” mégis otthonra lel, és egyfajta dicsőség megéléseként szeretne csatlakozni a kiválasztottak közé, mert hát mi egyéb célja lehetne már ebben az életben, mint a jelenlegi helyzetéből kihozni a maximumot? A történet az ő rögös, bonyodalmakkal teli útvesztőjén kíséri végig napjait, naplóbejegyzései által.

TOVÁBB →