Soha rosszabb zsánerévkezdést | Yume Kitasei: Vándorló csillagok

Voltak fenntartásaim a Vándorló csillagok kiindulópontját illetően, mi fog abból kisülni, ha nyolcvan nővel a fedélzeten (akiknek legtöbbje gyermeket vár) indul útjára egy űrhajó egy nemrég felfedezett bolygóhoz, amely az emberiség jövőjének helyszínéül szolgálna. Egy különös robbanás azonban nem várt bonyodalmat okoz, megkérdőjelezve a hajón tartózkodók egymásba vetett bizalmát, a küldetés iránti elkötelezettségüket, egyúttal megrengetve azt a nagy nemzeti összefogást is, melynek eredményeképp létrejöhetett ez a projekt.

„Amikor elindultak, a küldetésüket a béke zálogának tekintették, olyasminek, ami egyesíteni fogja a Föld nemzeteit. A világ vezetőinek nagy része ott állt a többiekkel egy színpadon a kilövésnél (…). Az amerikai elnök azt mondta: „Most már tudjuk, mit vagyunk képesek elérni, ha mindnyájan együttműködünk.” Nos. Erről ennyit. – Ahogy mindig. Szájkarate. Melldöngetés. Férfibüszkeség.”

A cselekmény kellemes meglepetéssel szolgált, annak ellenére is, hogy azért akadnak lyukak a küldetés néhány miértjét illetően, mindezt főszereplőnk, Asuka kilövés előtti sorsának alakulásával igyekezett betömni, és azt kell, hogy mondjam, sikeresen. Végigkísérhetjük, milyen lelki nehézségekkel nézett szembe, és milyen fejlődésen ment keresztül a kiképzés évei alatt, illetve milyen áldozatot hozott annak érdekében, hogy elhatározását véghez vigye, és csatlakozhasson azokhoz a kiemelkedő, országukat képviselő kiválasztottakhoz, akiknek küldetése a világ szempontjából a legfontosabbá vált.

„Az iskolában töltött hosszú éveik alatt mindig nagyon féltek gyengének mutatkozni, állandóan be akarták bizonyítani, hogy elég erősek bármihez. Csakhogy az erő merevvé és törékennyé teszi az embert. Egy nagyobb csapás szilánkokra töri.”

TOVÁBB →

Ez még csak a kezdet! | M. R. Carey: A végtelenség kapuja (Pándomínium sorozat 1.)

Hiába élek-halok a sci-fi történetekért, regényeket illetően mostanság nem igazán sikerült olyat találnom, amivel maradéktalanul elégedett lettem volna, és valljuk be, 2024-ben méltánytalanul sivár volt a magyar megjelenésű felhozatal, az előző évekhez képest eléggé lecsökkent a számuk, és egy kezemen meg tudom számolni, hány okozott maradandó élményt. Ezért hatott üdítően egy rég olvasott ismerős, M. R. Carey nevének felbukkanása, annak idején a Kiéhezettek című posztapokaliptikus zombiregénye felettébb tetszett, így mindenképpen szerettem volna esélyt adni A végtelenség kapujának, hátha valamelyes kirángat ebből a balszerencsés mókuskerékből.  

„A műholdak még odafent voltak, és szenvtelenül figyelték, ahogyan a bolygó darabokra hullik”

A végsőkig kitartó tudós, Hadiz Tambuwal a lehetetlennel próbálkozik: a végletekig kimerült, utolsókat nyögő Föld megmentésével, és kísérletei során valóban belebotlik a csodába, a párhuzamos valóságú Föld számtalan variációjába, amellyel felcsillanhat végre a jövő reménye. Csakhogy az éremnek két oldala van. „Csodálatos tudományos áttörése óriási dolog volt a saját idővonalán, de más Földeken a dimenziók közti határ áttörése hétköznapi ténynek számított már több évszázada.”

 A végtelen számú világot a Pándomínium fogja össze, egy globális szövetség, amely egyengeti és rendet tart a megannyi Földön, és közbe lép, amennyiben veszélyt érzékel.

„A Pándomínium világait általános bőség jellemezte. A szegénység a nélkülözés és hiány mellékhatásának bizonyult, és a Pándomíniumon belül nem igazán maradt nélkülözés és hiány. Illetve kialakulhattak kisebb helyi hiányok, de ezek gyakorlatilag pusztán logisztikával megoldhatók voltak. A Mindenütt Jelen Lévő Tanács átdobta az ilyen problémákat a Regiszter nevű, kisbolygó méretű MI-nek, ami addig csűrte-csavarta a számokat, amíg el nem kezdtek ömleni a nyersanyagok és az ellátmány. Nem ütötte fel a fejét éhínség, ahogyan hontalanság sem. Mindig akadt valahol még több hely, amelyet még több jó dologgal lehetett megtölteni. A Pándomínium maga volt a több-földi paradicsom”

Hamarosan Tambuwal is a veszélyforrások közé fog tartozni, és egy hatalmas léptékű háború kellős közepébe csöppenve, választásra kényszerül, melyik oldalhoz csatlakozzon, a különböző világok lakóinak túlélése érdekében.

TOVÁBB →

Kenyeret és cirkuszt disztópikus módra, melyben nem csupán a másik kerül terítékre, hanem komoly témák is| Nana Kwame Adjei-Brenyah:  Chain-Gang All-Stars

Már akkor is sokat szemeztem ezzel a regénnyel, amikor még híre-hamva sem volt a magyar megjelenésnek, de témáját tekintve mindig is voltak fenntartásaim. A disztópia műfaj miatt ellenállhatatlanul vonzódtam hozzá, a harc, mint szórakoztatási forma viszont inkább taszított. Végül kicsiny hazánkba való eljutása, és a megismerési vágy csak győzedelmeskedett, és így elolvasás után visszagondolva rá, valóban megérte kézbe venni, a kisebb hibái ellenére is, mert jóval túlmutat azon, hogy egyszerűen csak bemutassa nekünk, hogyan szolgálják az elítéltek a közösséget a szórakoztatóiparon keresztül – a témában elmélyedve, a gondolatokat szabadjára engedve, feszegeti az e mögött húzódó morális kérdésköröket is.

„Mindannyian emberek voltak, mégis más elképzeléseik voltak arról, mit is jelent az emberség.”

TOVÁBB →

Lebegés az ökokatasztrófa tengerén | Wu Ming-Yi: Rovarszemű ember

Év elején, amíg még nem indulnak be az új megjelenések, szeretek a polcon lévő, olvasatlan könyveim közül választani, éppen az aktuális érdeklődési körömhöz igazodva. Így esett a választásom a Rovarszemű emberre, a cli-fi műfaj és a távol-keleti író kombinációjából úgy gondoltam, csak valami jó sülhet ki, és valóban, remekül megalapozta a 2025-ös évem indulását.

A Vajo-vajo szigetén élő törzs a természettel teljes összhangban, hiedelmeinek alárendelve éli mindennapjait. Atile’i-nek a hagyományoknak megfelelően, mivel betöltötte a szükséges 180 holdhónapot, másodszülöttként el kell hagynia a szigetet, ő pedig útra kelve, korábbi sorstársai szellemének társaságában sodródik egy rejtélyes sziget felé. A világtól elzárt közösséget elhagyva, átugrunk a modern társadalomhoz, ahol a természet próbálja visszakövetelni jogos jussát: természeti csapások által sújtja Tajvan szigetét, mi pedig néhány itt lakó helyzetével ismerkedhetünk meg, akik ebben az ökokatasztrófában próbálnak boldogulni. Egyikük Alice, aki elveszítette férjét és fiát, és öngyilkosságra készülve vágja ki magát a mindennapi kapcsolataiból, ám amikor otthona is a tájfun áldozatává válik, és egy szemétsziget eléri a partokat, élete különös fordulatot vesz. A látszólag egymástól független szereplők és helyzetek a regény folyamán fonódnak össze, és sodródnak az árral, akár a történetben felgyülemlett, tengeren ringatózó szemétsziget.

TOVÁBB →

Hangulatos szellemhistóriák | Stephen King: Joyland, Később

Miután belekóstoltam King korai munkásságába, éles kanyart véve belefogtam a későbbi könyveivel való ismerkedésbe is. Kétségkívül más hangulattal rendelkezik mind a Joyland (2013), mind pedig a Később (2021) az első regényeitől, de a két kísértethistória erőssége pont ezen alapul, és hát valljuk be, ahogy telik az idő, változunk mi magunk is, egy író miért ne tenné? A minőség cseppet sem változott azóta sem, és ez az, ami fontos.

Joyland

Devin Jones tengeti a tipikus egyetemisták életét: megéli az első szerelmet, ám nem sokáig úszhat a boldogságban, hamarosan bekövetkezik az első csalódás is, mely élete mélypontjaként csúcsosodik ki. Így amikor nyári munkát vállal egy vidámparkban, tulajdonképpen az itt töltött napokkal próbálja egyben tartani magát. Joyland alapelve, hogy az embereket szórakoztassák, és jókedvet árusítsanak a különféle attrakciókkal, ám a hely sötét múlttal rendelkezik: megöltek ott egy lányt, akinek állítólag azóta is ott kísért a szelleme. Madame Fortuna, a médium titokzatos kijelentése nyomán Devin belecsöppen ebbe a rejtélyes árnyoldalba, és hamarosan a gyilkos iránti nyomozás felé fordítva figyelmét, ám ez több veszélyt rejt magában, mint azt elsőre gondolja, és az időközben kialakult kötelékei életébe is beférkőzik a fenyegetettség.

TOVÁBB →

A 2024-es évem könyvekben

Az olvasói létem fellángolások sorozata. Rengeteg hatás ér ebben a felgyorsult világban, és sokszor veszem észre, hogy a kapacitásomat többszörösen meghaladva pakolgatom lelkesen a kívánságlistámat és jó könyvmolyként gyűjtögetem a jobbnál-jobbnak ígérkező könyveket, és tudom, hogy a pillanatnyi benyomások által képes vagyok túlzásokba esni, de hát ez van, élvezem ezeket a hullámokat, és az általuk kapott, sokszor maradandó élményeket. Miközben a világ lassan, de biztosan menetel az egyre elkeserítőbb jövő felé, az árak elszabadultak, ráadásul megérkezett az árkötöttségi törvény is a nyakunkra, úgy gondolom, még inkább szükség van az irodalom erejére, hogy legalább ennyi időre kiszakítsuk magunkat ebből a végeláthatatlan mókuskerékből, és elmélyedjünk egy-egy történetben. Így hát próbálom kihozni a helyzetből a lehető legjobbat, és a begyűjtött ingereket átformálva, elmélyíteni az irodalom segítségével.

A 2024-es év egyértelműen a horror, illetve az ázsiai irodalom újrafelfedezéséről szólt, na meg persze a szeretett sci-fi műfaj képviselői között is lavíroztam, igaz, ott már több-kevesebb sikerrel. Összesen 42 történettel ismerkedtem meg, 13.668 oldalon, fele-fele arányban e-könyv és papír formátumban. Címkék szerinti bontásban nézve a thriller győzedelmeskedett 20 olvasással, utána a sci-fi 18-al, valamint a horror 15-tel. 5 képes történettel lettem gazdagabb, melyből 2 manga, 3 pedig képregény. Az abszolút csúcstartó kiadó az Agave Könyvek, tőlük 18 könyvet olvastam, illetve az idei év felfedezettje nálam egyértelműen a Vad Virágok Könyvműhely, érdekes és ígéretes projektjeikkel, biztosan hallani fogtok még tőlem a képregényeikről.

Fontos változás még, hogy megannyi év után elbúcsúztam a Goodreads-től, egyszerűen semmit nem tud már nyújtani, és teljesen feleslegesnek tartom duplán adminisztrálni az olvasásaimat, a Moly tökéletesen megfelel mindenre.

TOVÁBB →