Sokan, sokféle platformon hangozgatták, mennyire jó Christelle Dabos A tükörjáró sorozatának eddigi kötetei: A tél jegyesei, valamint tavaly megjelent folytatása, a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban. Sokáig kerülgettem a sorozatot, de valahol mindig felbukkant előttem egy-egy kép, vagy akár egy értékelés formájában, míg aztán ennek a rengeteg pozitív visszajelzésnek köszönhetően csak rászántam magam, hogy egy akció keretén belül az első részt, A tél jegyeseit beszerezzem. Lehetőség lett volna vele együtt a második könyvhöz is kedvezményesen hozzájutni, de még ekkor sem mertem mindkettőt a kosaramba tenni, először csak meg szerettem volna ismerkedni a regénnyel, mert nem voltam biztos benne, hogy az én világom lesz. Azóta már nagyon megbántam ezt a döntésemet, mert legszívesebben az első végére érve nyúltam volna a másodikhoz, annyira magába szippantott. Régebben faltam az ehhez hasonló fantasy-ket, manapság már eléggé eltávolodtam tőlük, de hála a sorozatnak, visszahozta a lelkesedésem, hogy egy merőben új és elképesztő világban újra elmerülhessek. Ebben a bejegyzésben megpróbálom összeszedni, miben is rejlik A tél jegyeseinek nagyszerűsége.

A fantáziadús világában

Elsőként Anima lakóinak életébe nyerhetünk egy kis betekintést, akik különleges képességeik révén kommunikálni tudnak a különféle tárgyakkal, amelyeknek szerintük lelke is van. Van, akinek az ujjai alatt minden összeforr, megjavul, vagy van olyan is – mint főszereplőnk, Ophélie -, akinek az érintésével feltárul a tárgy, valamint használóinak múltja. Ám ha mindez nem lenne elég különleges, a lány emellett még a tükrökön keresztül is képes közlekedni. Mindez már önmagában elég lenne egy érdekes történethez, de hamar helyszínt váltunk, és feltárul előttünk a Sark is, amelynél zordabb helyet el sem tudok képzelni, valamint a gyönyörű borítón is szereplő Légvár, amelynek leírásába még bele is szédültem. Arról nem is beszélve, hogy az itt lakóknak is bőven kijutott veszélyes, mégis lenyűgöző képességekből. Ha a könyv nem szólt volna másról, csak ennek a különös világnak a keletkezéséről és felépítéséről, akkor sem lehetett volna panasz, utalás szintjén olvashatunk ugyan az egész eredetéről, de remélem ezt a későbbiek során jobban kifejti majd az írónő.

A karakterekben

Meglehetősen ritkaságszámba megy, amikor egy regénynek több olyan jelentős karaktere akad, akiknek személyisége nem csupán fekete és fehér, mint ahogy elsőre gondolnánk, hanem ennél jóval árnyaltabb. A tél jegyeseiben pedig csak úgy hemzsegnek! Leszámítva egy-két háttérszereplőt, számomra mindenki nagyon különleges volt, stílusos, titkokkal teli, olyanok, akiknek érdekel, hogy kanyarodik tovább a sorsuk, vagy egyszerűen kíváncsi vagyok, milyen is az igazi jellemük, mit miért tesznek. Végre tudott valaki kliséktől mentes szereplőket írni! Egyiküket sem tudtam csak utálni, vagy csak szeretni, hiszen annyira sokrétűek, hogy képtelenség őket így beskatulyázni. Ha egyetlen abszolút kedvencet kellene választanom, Thorn lenne az, akiben még rengeteg potenciál lapul és egy regény alatt nem sikerült kiismernem, így árgus szemekkel várom, hogy a második részben merre gyúrja tovább az alkotó.

A történetvezetésben

Bevallom sokáig azért ódzkodtam a könyv elolvasásától, mert a címből arra következtettem, hogy egy romantikus ifjúsági regénnyel lesz dolgom, amit úgy szeretnék elkerülni, mint a tüzet. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, ugyanis egy csepp romantika sincs benne, ráadásul az ifjúsági irodalom közül is kitűnik sablonmentességének köszönhetően. Végre nem csak arról szól egy fiataloknak készült kötet, hogy egy ijedt, önbizalomhiányos lány keresi helyét a nagyvilágban, amely aztán csodálatos dolgainak köszönhetően a lábai előtt fog heverni, több fiúval egyetemben (csúnya általánosítás, tudom). Az alaptörténet egy elrendezett házasságról szól, amely miatt a lánynak el kell hagynia otthonát, Animát és a vőlegénye földjére, a Sarkra kell költöznie. De mindez csak abszolút a keret, a cselekmény ennél jóval tovább megy és a Sark, azon belül is a Légvár bonyodalmas napjaiba is betekintést nyerhetünk, ahol semmi és senki nem az, aminek látszik.

A könyv mindvégig olvasmányos, gördülékeny, fordulatokkal teli, számomra nem volt olyan rész, ami untatott volna, hiszen annyi új dologgal ismerkedtem meg fejezetről-fejezetre, amennyi mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet. Christelle Dabos nagyon ért hozzá, hogyan meséljen, így történhetett meg az, hogy az az 580 oldal sitty-sutty eltelt, miközben fokozatosan nőtt az érdeklődésem az egész világ és annak szereplői iránt.