Izland mindig is egy csoda helyként él a képzeletemben, ahogy a megannyi gyönyörű, ott készített tájképet és az ottani helyeket nézem. Persze ez az idilli kép, amit magamban kialakítottam róla, biztos, hogy jóval árnyaltabb ennél, ezért is szeretek olyan olvasmányokat választani, amelyben ez az ország a cselekmény helyszíne, hiszen ez önmagában meghatározza az alaphangulatot, valahogy borongósabbá, melankolikusabbá válik tőle az egész regény (legalábbis, amelyekkel eddig találkoztam, ott ezt figyeltem meg). Ezt Sigríður Hagalín Björnsdóttir írónőtől A sziget is tovább erősíti, amely azt mutatja be, mi történik az országgal, ha megszűnik a kapcsolata a külvilággal.

Izlandon mindenki éli a maga életét, ki-ki elvan a saját kis burkában, hétköznapijaiban a kisebb-nagyobb problémáival, egészen addig, amíg egyik pillanatról a másikra kiderül: elveszítette az ország mindenfajta kapcsolatát a határon túllal. Sem a telefon, sem az internet nem működik, egyedül az ország falain belül tud egymással kommunikálni a lakosság. Az így kialakult helyzetet több ember szemszögéből követhetjük nyomon, pl. egy újságíró szemszögéből, de a politikai vonal is beleszövődik és a hatalom átformálódásának is tanúi lehetünk. De nem csupán hivatali személyek, hanem a hétköznap embere is megjelenik és az is kiderül, a családokra milyen hatással lesz egy ilyen változás, ezáltal változatos és komplex képet kaphatunk arról, hogyan alakul át az egész ország a magára maradás után.

Műfaját tekintve igencsak változatos az összkép: 

• az alap szituációból kiindulva disztópia, hiszen egy elképzelt negatív jövőképet fest le,
• a cselekmény nem túl fényes és idilli alakulása révén a thrillerre jellemző borzongás és feszültség is jellemzi,
• egyben politikai fikció is, szemléltetve, hogy a társadalmi berendezkedés merrefelé tolódik el ilyen krízis esetén.

Már maga a cím választása nagyon frappáns, ahogy kifejezi a szigetország tényleges elszigetelődését. A kimondhatatlannál kimondhatatlanabb neveken túlmenően a borongós hangvétel miatt is tökéletesen beleilleszthető az izlandi miliőbe, még ha tipikus helyi sajátosságok néhány tájképen túl nem is figyelhetőek meg. Ezért is hátborzongató az egész, hiszen tulajdonképpen bármelyik országra ráhúzható lenne egy ilyen katasztrófa bekövetkezése, mivel nincsenek természetfeletti okok, amelyek a műben ide vezettek.

A váltakozó nézőpont nagyon jót tett a regénynek, mert így válik tényleg teljessé a történet, egyúttal dinamikus is tud maradni, hogy különböző aspektusokat és helyzeteket mutat be. Az újságcikkek szerepeltetése, melyek leginkább a politikai élet változásáról számolnak be szerintem zseniális húzás, ezeknek köszönhetően nem tolódik el a hangsúly a politikai események ecsetelésével, mégis képbe kerülünk, mi zajlik a döntéshozóknál.

Amiatt is a szívem csücskévé vált A sziget, hogy nem azok a tipikus, agyoncsépelt folyamatok mennek végbe a világvége hangulat jegyében, amelyek számtalan könyvben és a filmvásznon is megfigyelhetőek. Központi szereplője az újságíró, Hjalti, aki később politikai körbe bekerülvén igyekszik lavírozni az események között, továbbá volt párja és az ő családja életének alakulását is figyelhetjük, így egy karakterhez fűződik mindenki, mégis teljesen eltérő életük alakulása, pont amiatt, hogy különböző rétegekben mozognak.

Kicsit emlékeztet ez a regény a Kiadó egyik másik regényére, Jussi Valtonen: Nem ​tudják, mit cselekszenek című alkotására, melyben szintén megfigyelhetőek morális kérdések, szituációk boncolgatása, A szigetben például az írónő remekül boncolgatja azt a kérdéskört, hogy változik meg az emberi természet, mennyire tud emberi maradni válsághelyzetben.

A műfaji sokszínűség, a társadalom különböző képviselőinek szerepeltetése miatt egy nagyon sokrétű regényt kaptam és egy felettébb elgondolkodtató történetet arról, mivé válhat egy ország, ha a határok ténylegesen elválasztják a világ többi részétől.

Köszönöm szépen a könyvet a Cser Kiadónak!

5/5