Amikor a nácik megszállták a Holdat | Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold

Johanna Sinisalo számomra óriási meglepetést okozott, amikor kezembe vettem A nap magja című regényét. Egy felettébb érdekes alapötlettel találkoztam a sci-fi berkein belül, nagyon tetszett az egész légkör, illetve az elbeszélés módja. Sosem gondoltam volna, hogy a csilipaprika, mint tilos élvezeti forrásnak a középpontba helyezése ennyire ütős ötlet lehet, de megcsinálta, működött és egy nagyon különleges regényt adott számomra. Nem volt kérdés, hogy az írónő többi regényét is megnézem magamnak, ezért örültem, amikor a kiadó lehetőséget ajánlott, hogy elolvashassam az Iron Sky – Támad a Hold című művét, amelyben a nácik megszállták a Holdat. Azt hittem a tiltott csípősnél nem lehet őrültebb ötletet kitalálni, de tévedtem!

A ​nácik bukása után létrejött a Negyedik Birodalom – a Holdon. Adolf Hitler holtteste (elvileg) nyomtalanul eltűnt, de a nemzetiszocialista ideológia virágkorát éli továbbra is, egy másik égitesten. 
A könyv egy fiatal nőről szól, aki hisz a faji felsőbbrendűségben és mind­azokban a doktrínákban, amelyeket a Földről tanult. Ám amikor egy amerikai űrhajó érkezik a Holdra 2018-ban, minden megváltozik. Renate a Földre utazik, hogy beszélhessen az embereknek az erkölcsileg magasabb rendű náci életmód erényeiről, ám amit ott talál, cseppet sem olyan, mint a propagandában. 
A világ abszurditását tükröző mű könyörtelen görbe­tükröt tart elénk, bemutatva civilizációnk vakságát és önpusztító hatásait. Politikai szatíra a hatalom szégyentelen kapzsiságáról, a tömegek manipulálásáról, az ideológiák hatásairól – és természetesen az emberiség végtelen ostobaságáról.

A regény az Iron Sky című film forgatókönyvén és Johanna Sinisalo kutatásain alapul, a könyv így annak ún. „írói változata”, megfűszerezve az űrnél is sötétebb humorral.

Azt le kell szögeznem, hogy a filmet nem láttam, így teljesen üres, fehér lappal indultam neki, csupán a fülszöveg volt előttem, amit alapul vehettem. Az elbeszélési mód nagyban hasonlít A nap magjához, a naplóbejegyzéseket néha korhű dokumentumok váltják fel, amellyel még komplexebb képet kaphatunk a nácik mindennapjairól és elveiről. A bemutató sorokat elolvasva, az abszurdum és a szatíra hatására valami sokkal humorosabb hangvételű regényre számítottam, de örültem, hogy végül ez nem így lett. Van benne elvétve komikus jelenet, de nem ez a fő irányvonal, emiatt szerintem sokkal hitelesebb is az egész, hiszen Renate valóban azt hiszi, hogy amit vall, amit tanítottak neki, az úgy van rendjén.

Az egész alaptörténet egy kitekert, alternatív történelmi fikció, melyben a nácik felmennek a Holdra és elfoglalják azt, miközben az emberiség többi része lent marad a Földön. Ahogy az kell, természetesen semmi jót nem sugall a propaganda a hátrahagyott bolygóról, miközben magukat, a felsőbbrendű faj tagjait helyezik az abszolút csúcsra, amely egy szép napon majd az irányítása alá vonja a Földet, behódoltatva mindenkit a náci ideológiának. Az egyből érezhető, hogy az írónő valóban alaposan utánanézett a náci ideológiának, nem csoda, hiszen az egész mű erre helyezi a hangsúlyt, főszereplőnk is ebben nő fel, ez számára a természetes gondolkodásmód, ennek segítségével tudja remekül bemutatni az ő sorsán keresztül, milyen is ráébredni arra, miben is hisz tulajdonképpen. A könyv attól lesz nagyszerű, hogy amikor lehetősége lesz Renate Richternek lemenni a Földre, helikopter szemlélettel rálát majd, hogy amiben eddig benne élt, valójában mit is takar, és a beléimplantált propaganda ellenére, a világ és a többi ember milyen is valójában.

A regény nagy része visszaemlékezés, egészen főszereplőnk gyermekkorához kanyarodunk vissza, amely egyfajta számvetés is, hogyan jutott el oda Renate, ahol most van. Nekem nagyon tetszett az a hangvétel, amit megütött, az a bölcsen visszagondoló, már tudja az igazat arról, amit annak idején még csak nem is sejtett stílus. A legjobban annak a leírása tetszett (és az volt az egyik legszórakoztatóbb rész is egyben), amikor a holdiak először látogatnak le a Földre, és először tapasztalnak meg rengeteg dolgot, kezdve azzal, hogy mennyi alapzaj veszi őket körbe a Földön, szemben a Hold teljes némaságával. Nem csupán a felfogásuk merőben más, de az életvitelük, táplálkozási szokásaik is, ez pedig igencsak mulatságos helyzetekhez tud vezetni.

Sinisalo ezúttal nem csupán egy újabb, nyakatekert és meglepő ötlettel állt elő az Iron Sky-ban, hanem komoly politikai és társadalmi kritikát is megfogalmaz, így nem csak eltelnek az oldalak a cselekmény mesélésével, amely majd csak kilyukad valahol, hanem belefogalmazza az emberiségnek szánt üzenetét is, amelyre érdemes odafigyelni.

Már nagyon várom, mi lesz a következő hajmeresztő ötlet, amelyet az írónő tollából olvashatok!

A könyvet a Kiadó honlapján megvásárolhatjátok, a regény elolvasásának lehetőségét pedig nagyon szépen köszönöm nekik! :)

5/5

Johanna Sinisalo: Iron Sky – Támad a Hold

Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Iron Sky: Renaten tarina
Eredeti megjelenés éve: 2018
Oldalak száma: 424 (papír és e-könyv)
Beállításaim
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments