Elöljáróban annyit hozzáfűznék, hogy nem igazán vagyok olyan olvasó, akit rajongási szinten magával tud ragadni egy-egy szentimentális, csupaszív, már-már ragacsosan szirupos történet, ezért roppant kíváncsi voltam, hogy a rengeteg olvasói dicsérettel és ömlengéssel illetett író vajon mit tudhat, mi lehet a titka, miért van oda mindenki ezekért a regényekért? Bevallom, ilyenkor mindig bennem van a félsz a túl népszerű és túlságosan szeretett művek iránt, számomra ez sok esetben éppen az ellenkező hatást váltja ki, és nem ritka, hogy a kézbe vétel helyett inkább kerülöm az adott könyveket. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a kíváncsiság is ott motoszkál a fejemben, és ennek intenzitása, vagy épp egy ajánló képes olyan löketet adni, melynek eredményeképp mégiscsak azon kapom magam, hogy a beszerzési lehetőségeket böngészem. Nem volt ez másképp T. J. Klune esetében sem, a kiadó pedig volt olyan kedves, és elküldte nekem mindkét regényét. Elsőként a Ház az égszínkék tengernél került a kezembe, majd nem sokkal követte A suttogó ajtón túl, így az az állítólagos varázs, ami körbelengi ezeket a történeteket, maximum lángon éghetett bennem, már csak az volt a kérdés, lángra lobban-e.
Ház az égszínkék tengernél
Egy varázslatos sziget. Egy veszélyes feladat. Egy égető titok.
Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.
Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felső Vezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy sárkánymadár, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.
Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.
A suttogó ajtón túl
Wallace Price éppen a saját temetésén vesz részt, nagyon furcsán érzi magát, és amikor találkozik a kaszással, gyanítani kezdi, hogy valóban meghalt. De ahelyett, hogy egyenesen a túlvilágra vezetnék, egy különös teaházban találja magát, a hegyek között. A tulajdonosa egy Hugo nevű férfi, aki teával és süteménnyel várja az élőket, valamint révészként szolgálja a lelkeket, hogy megkönnyítse számukra az átkelést.
A sikeres és céltudatos ügyvéd azonban nem akarja feladni addigi életét, mindenáron vissza akar térni megszokott világába, csakhogy nem hagyhatja el a teaházat. Szerencsére annak furcsa és titokzatos lakói támogatást nyújtanak neki, hogy elfogadja a helyzetét, és felfedezzen olyan dolgokat, amik addig ismeretlenek voltak a számára. Aztán, amikor eljön a teázóba a menedzser, és egy hetet ad neki a túlvilágra való átkelés előtt, Wallace megpróbálja bepótolni mindazt, ami kimaradt az életéből.
Nem sok olvasmányról mondható el, ám ezeknek a könyveknek valóban lelkük van. Azon felül, hogy fantasy köntösbe bújtatott alaptörténettel rendelkeznek, mindkettő nagyon fontos témákat dolgoz fel. A Ház az égszínkék tengernél az előítéletekről és az elfogadásról szól, hiszen az árvaházat olyan gyerekek töltik meg, akik mások különleges képességeik miatt, mint a többiek. Ezt csomagolja egy olyan bájos, humoros, de mégis fontos üzenetet közvetítő csomagba, amelynek eredménye ez a 426 oldalas regény, amelyet olvasása közben tényleg mosolyogva olvas az ember. A suttogó ajtón túl a gyász feldolgozásáról mesél, ezért kicsit árnyaltabb és keserédesebb a hangulat, mint a másik esetében, ugyanakkor nem hagyja, hogy teljes letargia nyomja el a cselekményt, inkább a meghittség jellemzi, a remény közbeiktatásával.
Valahogy nagyon jól eltalálta az író a receptet, hogyan kell szívmelengető történetet kovácsolni egy-egy mágikus alapkoncepcióra. Már az első fejezettel magával ragad a hangulata, remekül felébreszti a felnőttekben szunnyadó gyermeki rajongást, emlékeimben felsejlettek azok az olvasmányok, amelyeket hasonló áhítattal kísértem annak idején figyelemmel. Olvasásuk közben folyton azon gondolkodtam, mennyire hiányoznak az effajta történetek az olvasmányaim közül. Valóban azon könyvek táborát népesítik, amelyeket nem lehet nem szeretni, és sejtettem, hogy a másik regény is hasonló koncepcióra fog építeni, de azt már nem gondoltam, hogy ez egy cseppet sem fog zavarni, és ugyanolyan lelkesedéssel olvasom majd végig. Mindent gondosan összevetve, csak sikerült lángra lobbannia és maximum fokozaton égnie bennem ennek a varázslatos hangulatnak, ha fogalmazhatok így, még a én keményebb szívemet is meglágyította.
Mellékesen megemlíteném, hogy mindkettő könyv tartalmaz LMBTQ szálat, ám akinek emiatt lennének fenntartásai, nem foglal el központi szerepet, szépen belesimulva a cselekménybe, inkább egy csipetnyi plusz különlegesség, fűszer a történetek alakulásában.
Az idei évben várható az In the Lives of Puppets magyar nyelvű megjelenése, amely ezúttal egy olyan eldugott erdei házba kalauzol, ahol három robot és egy ember él együtt, a bonyodalom pedig egy ismeretlen android megjavításakor veszi kezdetét, amellyel veszélybe kerül a család és annak egyik tagja, egy sötét múltbeli esemény napfényre derülése miatt. Amennyiben tetszenek a regényei, ne hagyjátok ki ezt sem, én biztos nem fogom. :)
Köszönöm a Kiadónak a lehetőséget!
5/5
T. J. Klune: Ház az égszínkék tengernél
Kiadás éve: 2021
Eredeti cím: The House in the Cerulean Sea
Eredeti megjelenés éve: 2020
Oldalak száma: 426 (papír), 440 (e-könyv)
T. J. Klune: A suttogó ajtón túl
Kiadás éve: 2022
Eredeti cím: Under the Whispering Door
Eredeti megjelenés éve: 2021
Oldalak száma: 434 (papír), 432 (e-könyv)