Könyvsorozat újabb és újabb példányaira várni nem épp a legáldottabb állapot, ezért amennyire csak tudom igyekszem tűrtőztetni magam és szépen összevárni az egyes részeket, hogy egyben eshessek neki, ez a régebben kiadott könyveknél szerencsés helyzet, dehát a legújabb szerzeményeknél – amik ráadásul felettébb kíváncsivá tesznek – már nem ilyen rózsás a helyzet. Persze az elsőbe belekezdésnél még az a tényállás is felállhat, hogy nem lesz kellőképp jó, innentől fogva szépen türelmesen lehet várakozni a következőre.
Gail Carriger Soulless – Lélektelen művének végére érve ez a hajtépésmentes állapot szépen tartotta is magát, így amikor nemrég a második rész, a Changeless – Változatlan a kezembe került nyugodtan kezdtem el olvasgatni. Na most kérem szépen a harmadik részig tartó várakozás már biztos, hogy nem lesz ilyen nyugodt!
Modern korunk egyik nagy betegsége – a trendeknek való folyamatos megfelelés okán – a testsúlyunkkal kapcsolatos folyamatos aggályaink, köszönhetően a hiper-szuper vékony modelleknek, a megannyi reklámnak, filmeknek, illetve az ezek által kiváltott felfogásbeli berögződésnek. Bár egyre többen veszik fel a problémával a nyilvános harcot és próbálnak ellene kampányolni ahogy csak erejükből telik, még mindig komoly gondnak számít a világ minden táján.
Kevés azon emberek száma, akik Neil Gaimanről rossz véleménnyel vannak, eddig lépten-nyomon dicsérő szavakba botlottam a könyveivel kapcsolatban, nem véletlen hát, hogy könyveit szívesen látják viszont a filmvásznon, vagy éppen a televíziók képernyőjén sorozat formájában.
Bizonyára sokan akadnak közülünk, akiknek ha valamilyen föndöntúli erő birtoklására lehetőségük adódna, gondolkodás nélkül a repülést választanák. Hiszen mi sem lehet jobb, mint mindenféle közlekedési eszközt magunk mögött hagyva és függetlenedve tőlük, ahogy a madarak is teszik fognánk magunkat, elrugaszkodnánk és vitetnénk magunkat a széllel, ahová csak kedvünk szottyan.
Jó ideje ugyan, hogy a könyv végére értem, de az elmúlt 2 hetem sűrűsége miatt most lett először szabad a délutánom annyira, hogy nyugodtan, a gondolataimat összekapirgálva végre visszatérhessek a könyvek világába. A legrosszabb az volt, hogy még az olvasásra sem maradt elegendő időm, de úgy vélem ez az az áldozat, amely abszolút megérte a Kindle-mentes napokat. :) /az okokról majd később részletesebben/
Nem vagyok egy cirkuszba járó típus, gyerekként iszonyatosan féltem a bohócoktól, bár úgy érzem ezen már sikeresen túltettem magam idős fejjel, valahogy mégis mindig kimaradt számomra ez az attrakció, pedig mostanában talán még kedvem is lenne megnézni, amiben körülbelül harmadennyi évesen volt csak részem.