Címke/4/5

Szerző: Mona

Izlandi disztópia, amely lassan akár valósággá is válhat  | Fríða Ísberg: Jelölés

A disztópia még mindig jelentős hívószó nálam, illetve az izlandi írók által megfestett hangulat is közel áll hozzám, így a Jelöléssel két legyet üthettem egy csapásra. Fríða Ísberg ráadásul egy elég érdekfeszítő társadalmi témakör köré szövi történetét: az ország választás előtt áll, a lakosság szavazhat arról, hogy bevezetésre kerüljön-e a kötelező empátiateszt, melynek elvégzésével bizonyos kiváltságok illetnék az embereket. Egyre több helyen alkalmazzák is már, és már látható a másik tábor általi félelmek megtestesülése, vagyis azzal, ha valaki ezt nem szeretné, gyakorlatilag ellehetetlenítik a mindennapi boldogulását. Lehet itt vajon jó megoldás? Néhány szereplő által ezt a kérdéskört járja körbe az írónő regényében.

“Nem bírom ezt a senki földjét, ami lett. Nem bírom, hogy a társadalom mindig két táborra szakad, mindenki a saját várát védi, aki pedig középre kerül, arra két irányból lőnek. És mielőtt elfelejteném: a „politika” nem azt jelenti, hogy „ellenkező pólusok”, ahogy te mondtad. Görög eredetű a szó, ami annyit tesz: “a város ügyei”.
Nem „vele vagy ellene”, északi pólus vagy déli pólus.”

Az eleve különböző társadalmi rétegek is kettéhasadnak, jelöltekké és jelöletlenekké, ez pedig újabb problémákat vet fel. Van, akinek a biztos állásába kerül, míg más napról-napra attól retteg, hogy ő is megélhetés nélkül marad-e. Egy fiatal számára, aki előtt ott áll az egész élete, egy meghozott döntéssel derékba törheti minden tervét. Családon belüli ellentétek, iskolán belüli konfliktusok, szinte nincs olyan élettér, ahova ne férkőzne be ez az ellentét a két tábor közé.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Újabb föld körüli horrorválogatás | James D. Jenkins · Ryan Cagle (szerk.): A ​borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról (Rémtörténetek a világ minden tájáról sorozat 2.)

Az antológia első részét a 2023-as év elején olvastam, amikor még a horror irodalmával leginkább puhatolózó kapcsolatban álltam, és tulajdonképpen ez az év volt az, amikor jobban elkezdtem a műfaj felé fordulni, kezdve az antológiával, belekóstolva a kannibalizmus legsötétebb bugyraiba is, majd belebolondulva Kingbe, így azóta már bőven kijelenthető: levedlettem a finomkodás fátylát, és egyenesen kutatom azokat a történeteket, amelyeken borzonghatok vagy sokkolódhatok. A novellagyűjtemény mindig kiváló alkalom erre, főként akkor, ha országhatárokat is átszelnek vele, sokszínűsítve a palettát, amire a Valancourt Books szerkesztői is vállalkoztak, immár másodszorra.

Már A sötétség szavaiban is érdekes volt olvasni a különféle országokból származó, más-más hangulatú és hátterű irományokat, ezt A borzalmak hívása remekül folytatja: a legelején ismét ötletes térkép segítségével navigál bennünket, ezúttal hova és milyen módon kalandozunk el a horror és/vagy weird fiction mezsgyéjén keresztül. Az egyes novellák előtti bevezetőben pedig felvázolásra kerül az adott ország zsánerhez való viszonya, továbbá különféle képviselőinek rövid bemutatása, közelebb hozva ezzel az adott művet, illetve néhány írás esetén még illusztráció is belecsempészésre került, a hangulat fokozása érdekében. Egy kívül-belül ízlésesen és kreatívan összeállított antológia, látszik, hogy foglalkoztak vele, és szívvel-lélekkel készült.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Társadalmi sci-fi, mely közelebb van, mint gondolnád | Silvia Park: Fényszirmok

A sci-fi berkein belül a robotok és az emberek közötti kapcsolat boncolgatása az egyik kedvenc témaköröm, és tetszik vagy sem, világunk egyre fokozottabb ütemben halad a robotizáció felé, így a koreai származású írónő, Silvia Park regényében felvázolt helyzet, bár néhány nemzedékkel odébb jár, nem is annyira távoli, mint azt gondolnánk. Ott vannak az egyes munkahelyeken kiváltott, robotok által elvégzett munkafolyamatok, de nem szükséges messzire menni, már a háztartásokban is rengeteg, gép általi automatizáció elérhető, és a nyilvánosság felé publikált, táncoló robotokon kívül fellelhetőek már olyan komolyabb modellek is, amelyek az emberek által kivitelezhetetlen szituációkban bevetésre kerülhetnek. Ha azt nézzük, a mesterséges intelligencia is hová jutott nagyon rövid időn belül, valóban szinte karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy ez a disztópia valósággá váljon, és nem csupán segéderőként, hanem családtagként is funkcionáljanak a gépek.

A Fényszirmok egy olyan, újraegyesített Koreába kalauzol, ahol a robotok immár a társadalom szerves részét képezik. Segítségükkel rengeteg, eddig emberi kéznyomot jegyző tevékenységet váltanak ki, az újabb és újabb modelleket fejlesztve az emberi kapcsolatokat is átformálják: hol a gyermekek tökéletes pótlékaként, hol társként már-már ijesztően kiváló mértékben helyt tudnak állni.

„Az őrmester az ötödik évtizede derekán járt, fiatalabb volt Dzsun apjánál. Az M nemzedékbe tartozott, mikor a robotok barátságos szerszámok voltak, akárcsak Fakabát, a Scheprő. Egy gép háztartásonként: behúzható karral az edényszárításra, a zoknihajtogatásra, és megmosni a lusta kölkök fogát! Miután a Talósz-cég egymilliárdért felvásárolta a Scheprőt, a háztartási Scheprők helyét idővel átvették a Marthák, azaz az MH-1000-esek. A Képzelt Barátok elleni hajtásban a Talósz termékei szerszámlét helyett keményen a szerves lét felé kanyarodtak. Dzsun az R-nemzedékhez tartozott. A robotok és az emberek gyermekkora óta egyformák voltak.”

Ebbe a közegbe ágyazva ismerjük meg főszereplőinket, akik különféle élethelyzetük nyomán kötődnek valamilyen formában a robotokhoz, és végigkísérhetjük a cselekmény folyamán kétségekkel, vívódásokkal kikövezett útjukat ebben a megváltozott világban.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Azok a fránya társadalmi elvárások | Murata Szajaka: Keiko vegyesboltja

Hiába élünk modern időket, a társadalmakat illetően még mindig fellelhetőek különféle elvárások abban, hogyan és miképp kellene élniük a tökéletes állampolgároknak. Japánban a hagyományokból gyökereztetve még jobban érezhető mindez, a házasságot például hosszú ideig alapvető életcélként kezelték, és azt a modellt tartották követendőnek, hogy a nők a háztartást vezessék, illetve a gyermekneveléssel foglalkozzanak, míg a férjük kenyérkeresőként töltse be helyét a családban. Bár manapság azért már oldódott a helyzet, mégis lépten-nyomon lehet olyan irodalmi fikciókba botlani, amely ezekkel a kérdéskörökkel foglalkozik. Murata Szajaka első magyarul megjelent regénye, a Keiko vegyesboltja szintén ezzel kapcsolatosan meséli el történetét, társadalomkritikába csomagolva, bonyolítva főszereplőjének „különcségével”, oldva némi humorral.

Keiko harminchat évesen még mindig részmunkaidős eladó egy vegyesboltban, hiába szajkózzák neki úton-útfélen, hogy ennyi idősen már illene férjhez mennie, gyermeket hoznia a világra. Számára a bolt a legtökéletesebb hely, melynek szabályai és működése átlátható, az elvárt viselkedés tanulható, kollégái beszédstílusának átvétele által pedig beidomulhat a „normális” emberek közé. Merthogy ő mindig is kicsit más volt, egyfajta különc. Olyasvalaki, akinek meg kéne „gyógyulnia”, de hogy hogyan, az nagy talány. A külvilág történéseivel, elvárásaival nemhogy azonosulni nem tud, igazából nem is igazán érti, az empátiahiányával társulva hiába igyekezett a környezete és a családja „észhez téríteni”, makacsul ragaszkodik a bolthoz és ennek kiszámíthatóságához. Egy nap azonban új munkatárs érkezik Siraha személyében, aki ugyancsak magányosan és furcsa alakként teng a társadalom megtűrt tagjaként, így szövetségre lépésükkel úgy tűnik, végre pontot tehet az örökös nyaggatások és beavatkozni akarások végeláthatatlan sorára – vagy mégsem?

„(…) azt el sem tudtam képzelni, hogy egy jól működő társadalom milyen lenne. Már alig értettem, hogy igazából mi az a „társadalom”. Kezdtem úgy érezni, hogy csak valami érzéki csalódás.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Soha rosszabb zsánerévkezdést | Yume Kitasei: Vándorló csillagok

Voltak fenntartásaim a Vándorló csillagok kiindulópontját illetően, mi fog abból kisülni, ha nyolcvan nővel a fedélzeten (akiknek legtöbbje gyermeket vár) indul útjára egy űrhajó egy nemrég felfedezett bolygóhoz, amely az emberiség jövőjének helyszínéül szolgálna. Egy különös robbanás azonban nem várt bonyodalmat okoz, megkérdőjelezve a hajón tartózkodók egymásba vetett bizalmát, a küldetés iránti elkötelezettségüket, egyúttal megrengetve azt a nagy nemzeti összefogást is, melynek eredményeképp létrejöhetett ez a projekt.

„Amikor elindultak, a küldetésüket a béke zálogának tekintették, olyasminek, ami egyesíteni fogja a Föld nemzeteit. A világ vezetőinek nagy része ott állt a többiekkel egy színpadon a kilövésnél (…). Az amerikai elnök azt mondta: „Most már tudjuk, mit vagyunk képesek elérni, ha mindnyájan együttműködünk.” Nos. Erről ennyit. – Ahogy mindig. Szájkarate. Melldöngetés. Férfibüszkeség.”

A cselekmény kellemes meglepetéssel szolgált, annak ellenére is, hogy azért akadnak lyukak a küldetés néhány miértjét illetően, mindezt főszereplőnk, Asuka kilövés előtti sorsának alakulásával igyekezett betömni, és azt kell, hogy mondjam, sikeresen. Végigkísérhetjük, milyen lelki nehézségekkel nézett szembe, és milyen fejlődésen ment keresztül a kiképzés évei alatt, illetve milyen áldozatot hozott annak érdekében, hogy elhatározását véghez vigye, és csatlakozhasson azokhoz a kiemelkedő, országukat képviselő kiválasztottakhoz, akiknek küldetése a világ szempontjából a legfontosabbá vált.

„Az iskolában töltött hosszú éveik alatt mindig nagyon féltek gyengének mutatkozni, állandóan be akarták bizonyítani, hogy elég erősek bármihez. Csakhogy az erő merevvé és törékennyé teszi az embert. Egy nagyobb csapás szilánkokra töri.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Kenyeret és cirkuszt disztópikus módra, melyben nem csupán a másik kerül terítékre, hanem komoly témák is| Nana Kwame Adjei-Brenyah:  Chain-Gang All-Stars

Már akkor is sokat szemeztem ezzel a regénnyel, amikor még híre-hamva sem volt a magyar megjelenésnek, de témáját tekintve mindig is voltak fenntartásaim. A disztópia műfaj miatt ellenállhatatlanul vonzódtam hozzá, a harc, mint szórakoztatási forma viszont inkább taszított. Végül kicsiny hazánkba való eljutása, és a megismerési vágy csak győzedelmeskedett, és így elolvasás után visszagondolva rá, valóban megérte kézbe venni, a kisebb hibái ellenére is, mert jóval túlmutat azon, hogy egyszerűen csak bemutassa nekünk, hogyan szolgálják az elítéltek a közösséget a szórakoztatóiparon keresztül – a témában elmélyedve, a gondolatokat szabadjára engedve, feszegeti az e mögött húzódó morális kérdésköröket is.

„Mindannyian emberek voltak, mégis más elképzeléseik voltak arról, mit is jelent az emberség.”

TOVÁBB →