Emma Donoghue annak idején A szoba címet viselő regényével mondhatni eléggé levett a lábamról, ám további művei valahogy elkerülték az érdeklődésemet, így kissé háttérbe is szorult számomra a munkássága. Egészen mostanáig, ugyanis A csoda egyértelműen felkeltette a figyelmemet különös, misztikumot sugárzó, illetve a múlt századba visszakanyarodó alaptörténetével (na meg nem utolsó sorban azzal a különleges és csodaszép borítójával).
A 19. század Írországába kalauzol bennünket az írónő, de annak is egy eldugottabb lápvidékére, melyet még nem érintett meg a modernizálás szele és ahol meglehetősen egyszerű életet folytatnak az itt lakó emberek. Életük és mindennapjaik alakulásában a katolikus vallásnak, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a helyi hiedelemvilágnak kiemelkedő szerepe van. Nemsokkal a hírhedt burgonyavész után vagyunk, melynek következményeként körülbelül egymillió ember lelte halálát az országban, így a túlélők alaphangulatára a kilátástalanság és a visszafogottság nagy mértékben rányomta bélyegét. ezért is számít nagy látványosságnak és terjed a híre, hogy létezik egy 11 éves kislány, aki négy hónapja nem vesz magához táplálékot és mégis éli tovább vígan az életét, mint bármely normális, korabeli társa. Szülei mellett egy orvos is állítja, hogy a lány, Anna nem csaló, hanem egyfajta csodaként ragyog közöttük. Ezt bizonyítandó egy ápolónőt és egy apácát bíznak meg azzal, hogy két héten keresztül a nap 24 órájában figyelve rá alátámasszák, hogy valóban élelem nélkül képes élni a gyermek, vagy épp az ellenkezőjét: hogy az egész csak egy hatalmas szélhámosság. TOVÁBB →
Még a tavalyi évben kezdtem neki ennek a könyvnek, de az új év első kötetének címét is megkapta egyúttal, ráadásul ez az első olyan ajándékkönyvem, melyet a Moly karácsonyi ajándékozása alkalmával kaptam, így több szempontból is különleges könyv lett számomra Gail Honeyman regénye, az Eleanor Oliphant köszöni, jól van. Tipikusan az a könyv, melynél ha csupán a fülszöveget olvastam volna el, nem vettem volna a kezembe, annyira könnyed chick lit beütése volt, tipikus csajos témával és ez egyáltalán nem az én műfajom. Szerencsére félszemmel olvastam róla ajánlásokat, melyeknek köszönhetően figyelmen kívül tudtam hagyni az eredetileg kedvhozóként szolgáló sorokat és így nagy elvárással és egy jó adag reménnyel vetettem bele magam az olvasásába.
Josh Malerman 
Egyik este teljesen véletlenül került ez a könyv a látókörömbe, de ahogy elolvastam a fülszövegét, azonnal megvett magának: nem árul el sokat, de amit leír, teljes mértékben magával ragad és nem hagy nyugodni egészen addig, amíg kezedben nem tarthatod magát a regényt. Nem volt kérdés hát, melyik könyv fog megjelenni néhány társával a karácsonyfa alatt, de abban is biztos voltam, hogy Tom Rob Smith: A tanya lesz a sorban az első, amelynek nekifogok.
Egy nő, aki elhatározza: innentől kezdve nem eszik húst. Akár egy modern, vegetáriánusról szóló történet is lehetne a Man Booker-díjat nyert regény, Han Kang Növényevő című műve, de attól rettentően messze áll. Jonghje ugyanis egy meglehetősen bizarr, nyers hússal és halállal kapcsolatos rémálom miatt dönt úgy, hogy addigi hétköznapi, szürke életében változást eszközöl és kiírt mindent az életéből, ami állattal kapcsolatos. Kezdeti fázisát férje nézőpontjából követhetjük, ekkor még marad némi kapcsolata környezetével, mindössze családtagjaival, főként az apjával kerül összetűzésbe döntése miatt.
Mindig is kedveltem azokat a történelmi témájú könyveket, amelyek különféle időszakok sajátosságait és hangulatait igyekszenek átadni, a történelemórákon is mindig ezek a részek voltak az abszolút kedvenceim: amikor nem a száraz tényeket kellett bemagolnunk, hanem bepillanthattunk a mindennapok kulisszatitkaiba, a fontos dátumok mögött húzódó háttérbe. Ezeknek az óráknak az emlékeit juttatta eszembe Nina Willner 40 ősz című regénye, amely a berlini fal vonatkozásában meséli el egy család történetét.