A legtöbb eddig olvasott könyvemnél nem volt szükség gondos összpontosításra, de szeretem, amikor egy könyv olvasása nem csupán abból áll, hogy szépen haladunk a történet szálán és annyira kell mindösszesen figyelnem, ki-kicsoda és hol vagyunk, hanem néhol komoly koncentrációt igényelve olyan plusz információkhoz is juttat, amikhez eddig nem volt szerencsém, de persze mindezt oly mértékben valósítja meg, hogy nem nyomja el közben magát a körészőtt sztorit.
Cory Doctorow Kis testvér című könyvének esetében a programozás világába mélyedhetünk bele, de emellett nem feledkezik meg az amerikai történelemről és irodalomról sem, kiélezve néhány ideológiai eseményre és főbb képviselőikre. Elsőre nem hangzik túl érdekesnek, de gyorsan el kell oszlatnom ezt a tévképzetet, mert igenis az, sőt! Ifjúsági regény révén abszolút nem szárazan adagolja számunkra a dolgokat, hanem a dialógusokba beleépítve, fiatalos stílusban és közérthetően kapjuk tálcán az egyre több okosságot.
A zombis történeteket illetően mindenkinek megvannak a megszokott sztereopítiák: vírustól megfertőzött élőholtak széttépett ruhában, kezüket maguk elé tartva, szaggatott mozgással közelítenek és támadják meg áldozataikat némi élelemszerzés és természetesen a fertőzés aprópójából, hol lassabban, hol pedig meglepő gyorsasággal véghezvive mindezt.
Az már megszokott dolognak számít regények terén, amikor valakinek a nézőpontjából ismerjük meg és követjük végig a történetet, de Emma Donoghue kanadai írónő gondolt egy merészet és nem elég, hogy egy kisfiút tett főszereplővé, ennél még sokkal tovább ment: egyenesen az ő szemszögéből mutatja be a sztorit A szoba című regényében. Elsőre azt gondolná az ember, hogy emiatt egy csupa bájos és vidám gondolatokkal megírt könyvről van szó, ám itt egy nagyon komoly drámával van dolgunk, mely az emberrablás igaz történeteiből meríti alapanyagát. A The New York Times a 2010-es év egyik legjobb regényének titulálta, így elolvasva én is hasonló véleményre jutottam, több okból kifolyólag is.
Rengeteg elképzelés született már a világvége kezdetével és lezajlásával kapcsolatban, tömérdek posztapokaliptikus feltevés kering szerte a világban megannyi dátumot megjóslóan, elég ha csak a tavaly év végi maja naptárhoz kötődőre gondolunk, vagy akár a 2000-es évfordulóra. Persze a szakértőbbek nem egyetlen évhez, vagy naphoz kötik ezt a folyamatot, hanem bizony egy fokozatos eseménysorozathoz, amelynek végkifejlete a Föld számára egyáltalán nem túl kecsegtető végítéletet jelenti. A Karen Thompson Walker tollából megszületett Csodák kora is efajta mű, ahogy az alcíme is mutatja: Káprázatos látomás egy eltűnőben lévő világról.
Aki a kezébe veszi tanúja lehet, hogy bizony nem egy szokványos regénnyel van dolgunk, hiszen 6 részre osztva, így ezzel 6 történettel gazdagodhat az olvasó, amik még önmagukban is megállnák a helyüket. Viszont a felépítésük sem ilyen egyszerű, hiszen belekezd az 1. felvonásba, majd az események megszakítással máris következik a 2. rész, amit a 3. vált fel, ugyancsak félbeszakítva előző társát. Mikor elérkezünk a 6.-hoz, az már végigviszi és lezárja az adott történetet, majd ezt a logikát követve jön az 5., 4., 3., 2. és végül az 1. lezárása, közben pedig nem szűnik meg az egyes részek közötti kapcsolat, egyfajta láncot alkotva haladunk így az események végére.