Könyvet olvasni temérdek indok mellett azért is szeretek, mivel egy másfél-két óra hosszig tartó filmnél sokkal mélyebben bele lehet merülni a történetbe a regény részletességének és terjedelmességének hála, ezáltal a kötődés is erőteljesebb lesz, illetve nem utolsó sorban az elolvasása után az élmények is maradandóbbakká válnak. Főként igaz ez, amikor egy eddig ismeretlen világba csöppenünk bele, ahol elengedhetetlen, hogy alaposabban bemutassák számunkra a környezetet, a benne élőket, a társadalmukat és annak működését. Mivel itt nincs jelen vizuális segítség, amely megkönnyítené az olvasottak megelevenedését, ezért a részleteken múlik minden, amely automatikusan hozza magával a kiterjedséget és az oldalszámok növekedését.
Ezért volt furcsa élmény számomra, amikor megismerkedtem Hugh Howey – A siló első három kötetével, melyek a terjedelmességről elképzelt elméletet úgy rúgták fel, hogy öröm volt nézni. Ebook olvasómon az első része mindössze 43 oldalt számlált, ezért nem is fűztem hozzá nagy reményeket holmi világmegváltó monumentalitás beszuszakolására, hiszen alapesetben ennyi oldal jóformán még egy felvezetésnek sem elegendő. Amikor viszont a végére értem, annál nagyobb volt a meglepetés, hogy egy ilyen apró könyv is mennyire oda tudja magát tenni az élvonalba!
Számtalan érvet lehetne felsorakoztatni mind az ebook, mind pedig a papírkötéses könyv javára, nem is szándékozom ebben a témában részletesen elmerülni, de annyi bizonyos, hogy találtam egy újabb plusz pontot az ebookok javára, mely tovább dönti nálam a mérleget.
Előző blogbejegyzésem folytatásaként akkor következzen Justin Cronin – A szabadulás trilógia második kötete, mely A Tizenkettek elnevezést viseli, hivatkozva azokra a fertőzöttekre, akikkel – ahogy az első részben értesültünk róla – útjára indult a borzalom és a pusztulás, melynek köszönhetően a népesség majdnem egésze odaveszett. Az Első Kolónia ugyan talpon maradt és jól elvolt falai között, de mint az lenni szokott, ez a fajta életmód, a megrekedtség és bezárkózottság nem mindenkinek fekszik, ezért néhányan felkerekedtek, hogy leszámoljanak az ellenséggel.
A természetfeletti lények majdhogynem annyi formában és alakban jelennek meg, ahány mű szól róluk, példának okáért vegyük a vámpírokat. A klasszikustól a modernig minden formában és közegben, illetve korban megtalálhatóak: valahol a háttérbe vonulva, néhol a figyelem középpontjában, másutt pedig elvegyülve az emberek világában, de ugyanígy megállják a helyüket a régmúlt időkben, a jelenben és a jövőben is. Egyik helyen teljesen érzéketlenek és közelebb állnak a szörnyeteg léthez, a másik alkotásban meg már szerelmesek lesznek és tökéletesen emberiek – leszámítva az élőlényekből való csemegézéseiket. Gondolom nem hat újdonság jelleggel, hogy manapság mennyire divatosak is lettek az emberséges példányok, ezért is jelentett üde színfoltot Justin Cronin – A szabadulás című trilógiájának első két kötete, melyek A szabadulás és A Tizenkettek elnevezést kapták, melyekben a vérszívókra sokkal inkább a szörny lenne a megfelelő szó.
Azt mondják, az emberi fantázia és képzelőerő határtalan, melynek ékes példái már számtalanszor visszaköszöntek könyvek, filmek, festmények, használati tárgyak és a jóégtudja még minek a formájában; ki-ki a maga módján mindig megpróbál maradandót alkotni, még akkor is, ha az ‘olyan rossz, hogy ezt nem lehet kihagyni!’ felkiáltással vetjük bele magunkat. Egyszer én is nekiveselkedtem egy gyilkos gumiabroncs témáját boncolgató filmnek, hát nem mondom, hogy nem akartam kikapcsolni az első pár perc után, de ha egyszer a fejünkbe vessszük, hogy nekiállunk, akkor onnantól nincs visszaút és már csakazértis megnézzük, legalább tapasztalatgyűjtésnek, illetve mesélnivalónak megteszi. Legalábbis én így vagyok ezzel, talán egy kicsi mazochista hajlam is közrejátszik benne, ki tudja (mondjuk amíg a hihetetlen Asylum-os produkciókra nem veszem rá magam /lásd Sharknado, Mega Shark vs. Giant Octopus és a többi nyamiság/ – amit nem tervezek – addig szerintem nincs baj :D).
Ha belegondolunk – akár a könyveket, akár a filmeket vizsgálva – annyiféle történettel vagyunk körbevéve és megannyi műfajúval, hogy egy emberöltőnyi élet alatt lehetetlenség mindegyikkel megismerkedni, és rengeteg olyan mű is marad, melyről valószínűleg sosem fogunk hallani. Szomorú dolog ez, dehát az embernek ugyebár élnie is kell és alakítgatnia a saját életét, mely ugyancsak történetek sokaságából épül fel az idő múlásával. Egyedit alkotni manapság nem könnyű dolog, viszont nem esélytelen, nézzük csak meg hány könyv és film jelenik meg évente, melyek ha nem is tökéletes újítók, mégis gyarapítját egy-egy újabb folttal az elképzelések gigantikus szőnyegét, ha úgy tetszik. De sokszor fordul elő az is, hogy egy új sztori helyett egy variáció kerül meg- vagy felelevenítésre, kisebb-nagyobb változásokat beleszuszakolva.