Egy jó kísértettörténet jöhet? | J. D. Barker: Valami az emeleten

J. D. Barker munkásságát elnézve leginkább a 4MGY trilógiával alkotott nagyobb kör számára maradandót, ahol a három rész során feszültséggel teli, bizarr emberi elmét boncolgató, thriller elemekkel gazdagított krimiben merülhetünk el. A természetfeletti felé való kalandozása már sokkal inkább az én területem, annak idején a Szíve helyén sötétség alapozta meg a bizodalmam abban, hogy a thriller/horror műfajában megírt történeteinek bizony ott a helyük a polcomon. A Valami az emeleten vérbeli kísértettörténetként tökéletes olvasmány az őszi időszakra, és egyben kiváló bizonyíték arra, hogy az író a klasszikusabb idegborzoláshoz is remekül ért.

Billy Hasler éli a tizenhét évesek tipikusnak mondható amerikai kisvárosi életét, egészen addig, amíg legjobb barátja, Spivey meg nem örökli a város melletti rejtélyes szigeten található házat, miután a nagymamája különös körülmények közepette hal meg nem sokkal azután, hogy a szigetet hosszú idő után először (és utoljára) elhagyta. A hirtelen jött szabadság mámorítóan hat Billy-ék baráti körére, az épület pedig tökéletes lazulási helyet biztosít nekik, ahol csak ők lehetnek, gátlások és árgus szülői szemek nélkül. A háznak azonban megvannak a saját szabályai, és az önfeledt bulizásokból hamarosan vérfagyasztó rémálomba csap át a cselekmény – mert Emerson nem éhezhet.

TOVÁBB →

Lélektani dráma és kísértettörténet ötvözete | Sarah Waters: A kis idegen

Azt hiszem sikerült elkiabálnom azt az anno tett felelőtlen kijelentésemet, hogy könyvön nem lehet félni, bár ezt már azóta feszegette is néhány példány, de most, Sarah Waters: A kis idegen olvasása közben eljutottam arra a pontra, amikor is megkérdőjeleződött számomra, mi az isten nyiláért olvasok én horrort (jelen esetben kísértettörténetet), főként akkor, amikor éjszakába nyúlóan egyedül vagyok egy babával és egy nyámnyila kutyával. :D Komolyra fordítva a szót, ez a regény nagyon érdekes olvasásélményt jelentett, most nem csupán az ijesztegetéseire gondolok, hanem az egészre visszatekintve, ugyanakkor nem tudok elmenni amellett a tény mellett, milyen kis sunyi és alattomos módon hozta rám a frászt, melynek köszönhetően  megtanultam éjszaka fénysebességgel közlekedni a lakásban. (Megjegyezném, helyzetemet az sem könnyítette meg, hogy olvasásával egy időben néztük meg a Hereditary című filmet, melynek jeleneteiből, illetve a könyv egyes részeiből gyúrt koktél igazán jó táptalajul szolgált az olyan horrorra érzékeny lelkűekre, mint amilyen jómagam is vagyok.)

Az 1940-es évekbe kalauzol el bennünket a könyv, ahol dr. Faraday-t egy egyre jobban lepusztult családi birtokra, Hundresd Hallba hívják, ahol annak idején még az édesanyja is szolgált. A több, mint kétszáz éves, monumentális épület előhívja a doktor emlékeit, ám az egyre kihaltabb és hanyatló ház csak árnyéka régi önmagának, tulajdonosai, az anya, valamint fia és lánya igyekeznek fenntartani és megbírkózni a társadalmi változásokkal, ám próbálkozásuk egyre inkább kudarcba fullad. Idővel azonban mégsem ez fogja jelenti számukra a legnagyobb problémát. TOVÁBB →