David Levithan – Nap nap után (Nap nap után sorozat 1.)

napnaputanSosem voltak komoly könyvírói ambícióim, de szerintem sokaknak megfordult már a fejében, mi lenne, ha nem csak, mint olvasó lenne kapcsolatuk az irodalommal, hanem a megannyi történeten felbuzdulva, azokból ihletet merítve ők is letennének valamit az asztalra. Mondjuk nálam ez a gondolat hamar el is vetődött, de akkor anno jó volt eljátszadozni a gondolattal és egy kicsit ki is próbálni, mi történne, ha. Persze azóta is fel-felbukkantak olyan alapkoncepcióm, amikből úgy gondoltam, egész jó dolgokat lehetne kihozni, de megragadtam ennél az elméleti fázisnál. Nagyritkán viszont sikerül olyan könyvekre rábukkanni, amelyek pontosan ugyanarról szólnak, mint amit megálmodtam, így volt ez David Levithan – Nap nap után című regényével is, mely esetében az igazi egymásra találás szellemében álltam neki és fedeztem fel, mit hozott ki az író abból, amely nekem is megmozgatta a fantáziámat.

Egy bizonyos “A” születése napjától kezdve minden nap más ember bőrébe bújik anélkül, hogy bármi befolyása is lenne a folyamat felett. Egyik nap egy gazdag, elkényeztetett srác testében ébred, majd másnap már egy szolgálóként dolgozó lány egy napját kénytelen megélni és így tovább, a legkülönfélébb emberéletekbe bepillantást nyerve. Eleinte – korából adódóan – öntudatlanul, az egészről mit sem sejtve élte furcsa napjait, majd ahogy nőtt úgy tudatosult benne, min is megy keresztül napról-napra. Próbált már lázadni és kitörni az aznapi kerékvágásokból, de mindig csúnyán megfizetett érte, ezért kénytelen volt beletörődni sorsába, mely szerint sosem fog igazi kapcsolatokra szert tenni életében, minden csak múló lesz, végtelen körforgásban. Az ismétlésekből fakadóan viszont kiemelkedő intelligenciára tesz szert, hiszen nem egyszer kell ugyanazt a tananyagot megtanulnia, agyának véges kapacitása miatt így az egyes napok, vagy emberek emlékeit épp csak annyira igyekszik megismerni, amennyire szükséges és inkább a hasznos tudást halmozza inkább.

Az 5994. napon a szokványos napirend azonban megváltozik, amikor Justin bőrébe bújva megismeri a srác barátnőjét, Rhiannont. Villámcsapásként éri a szerelem első látásra érzése, mely másnap, messze az eseményektől, másban ébredve sem múlik el. És ekkor elhatározza, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a szabályokat áthágva újra találkozzon a lánnyal…

TOVÁBB →

Jessica Brockmole – Levelek Skye szigetéről

Székesfehérvár, 2015. május 3.

Kedves Olvasóim!

Bár már elkezdődött a május hónap, első hétvégéjén mi sem látszik ebből, csupán szürke felhők, bánatosan lengedező fák és kihalt utcák, mintha az ősz eltévesztette volna érkezését. Ám ha hinni lehet a jóslásoknak, hamarosan jön a nyár – legalábbis egy-két napra biztosan -, hogy a természet és az emberek újult lelkesedéssel vághassanak bele a mindennapjaikba. 

Kiolvasott könyvemhez viszont remek hangulatot teremtett ez a melankólia, kiváló elfoglaltság gyanánt a hétvége alatt végigolvashattam Jessica Brockmole levélregényét, a Levelek Skye szigetéről című nagyszerű történetet, melynek hatására alakítottam bejegyzésem elejét – lehetséges ugyan, hogy nem épp a fenti dátum lesz publikálásának napja, de a friss élmények hatására a többi elmesélésre váró könyv elé tolakodva, tújburjánzó gondolataimmal igyekszem visszaadni, milyen élményben is lehet részese annak, aki kezébe veszi az írónő eme alkotását.

További olvasásra sarkallva, üdvözlettel:

mona

levelekskyszigeterolAz egész mindössze egy rajongói levéllel vette kezdetét: David Graham fogta magát és megcímezte élete első ilyen témájú küldeményét Elspeth Dunn költőnő számára, komolyabb választ nem remélve. Ám a nőtől hamar választ kap – az akkori viszonyokhoz képest, hiszen 1912-ben járunk -, így kezdetét veszi egy hosszú és tartalmas levelezgetés az ifjú egyetemista és a félreeső Skye-szigeten élő hölgy között.

Ezzel párhuzamosan másik idősíkunk 1940-ből származó levelezéseket mutat be, ahol az ifjú Margaret igyekszik rájönni anyja féltve őrzött titkára, amikor is egy bombatámadásnak köszönhetően a házuk falából rejtélyes levelek sokasága bukkan elő, mely édesanyja számára a legbecsesebb kincseknek bizonyulnak… TOVÁBB →

Carrie Ryan: Kezek és fogak erdeje

kezekesfogakeAz emberre éhező, magát már csak vonszolni tudó (az esetek többségében, és ahogy tulajdonképpen logikus lenne), rothadó élőhalott, aki emberi mivoltának már csak halovány árnyékát képezi, napjainkban kedvelt alapanyaga különböző filmeknek, sorozatoknak, játékoknak és természetesen könyveknek is. Eredeti származásuk szerint olyan halottak voltak, akiket valamely hatalmas erő keltett életre, hogy akaratának megfelelően irányíthassa őket, de aztán mindez megváltozott és leggyakrabban egy vírus mutációjának tudják be ezt a transzformációt. Elterjedt séma az is, amikor egyáltalán nem kapunk arra vonatkozóan választ, milyen módon is kerültek az emberek közé ezek a lények, egyszerűen csak végigsöpörnek a Földön és végigeszik az emberi populációt, felülkerekedve rajtuk. Előzménnyel vagy sem, szinte minden történetnek megvan a maga különlegessége, hiszen hálás témát szolgáltatnak a zombik: a megmaradt emberek sorsa, berendezkedésük és túlélésükre fektetett stratégiáik, újonnan kialakult szokásaik szerintem mindig izgalmas táptalajt szolgáltatnak egy-egy műhöz, a kérdés már csak az, hogyan viszik tovább és emelik egy fentebbi szintre ezt, hogy még emlékezetesebb sztorit kaphassunk.

Carrie Ryan Kezek és fogak erdeje nevet viselő, zombikkal foglalkozó regénye nagyon rejtélyes és jól eltalált címet kapott, mondhatni az eddigi legkreatívabb, amellyel ebben a témában találkoztam, csak sajnos egy mindent elsöprő szépséghibája akadt a dolognak: a mögötte lévő tartalom nem tükrözte mindezt a szépen felkonferált alkotóerőt, ugyanis a főszereplő számomra mindent elrontott a mű folyamán, amit csak lehetett, melyből most Ti is ízelítőt kaphattok.

TOVÁBB →

Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek

mielottmegismertelekA könyvolvasásnak számtalan oka ismert, vegyük például az egyk legkedveltebbet: a kikapcsolódás mellett elrepít minket az alkotó fantáziája által szült, sok esetben a valóságtól elrugaszkodott ismeretlenbe (lásd fantasy, sci-fi, disztópia stb.), melyet aztán saját képzelőerőnk szerint alakítjuk, gyurmázzuk magunk előtt. Aztán van itt nekünk többek között egy olyan csoport, mely az emberek világából merít és bár maga az alapötlet talán kitalált, de nagyon is emberi marad, sehol egy természetfeletti elem, melyeket azért választunk, hogy látókörünket szélesítve betekintést nyerjünk abba, mi zajlik körölöttünk, másokkal, melyet saját bőrünkön talán sohasem tapasztalunk meg. Gondolom nem kell ecsetelnem, ezeknél miért a romantikus regények azok, melyek szemtelenül népszerűek, viszont van egy olyan réteg is ezeknél, melyet ugyan elolvasunk és gyönyörű szerelmes történetet kapunk, de társul hozzá egy olyan sokkoló, szomorú tényező is, mely miatt nem valószínű, hogy elolvasás után mi is át szeretnénk élni. Pontosan ilyen könyv volt számomra Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek című könyve, melyet sokan az egekig dicsérnek – hozzátéve nem alaptalanul.

TOVÁBB →

Tracey Garvis Graves – Kötelék

kotelekHajótörés, lezuhanó repülőgép, egy éppen jókor jó helyen fekvő lakatlan (vagy annak hitt) sziget – ezek a tipikus szigeten rekedős történetek alappillérei, melyet sokan sok helyen elevenítenek meg papíron, vagy filmvásznon, vagy a televízióban. Gondolom mindenki ismer legalább egy ilyen, katasztrófával indított történetet (Daniel Defoe: Robinson Crusou, A kék lagúna, Lost – Eltűntek stb.), melynél minimum egy, közkedvelten kettő (szigorúan mindkét nemből egy-egy!) vagy épp egy csapat ember marad életben az ismeretlen terepen. Ahogy haladunk előre az időben, ez az alapanyag egyre érdekesebbé válhat annak vonatkozásában, hogy az egyre kevesebb dolgot nélkülözni hajlandó ember hogyan kényszerül arra, hogy teljes mértékben rábízza magát a természetre. Jelenleg boncolt regényem, Tracey Garvis Graves – Kötelék nevet viselő olvasnivalója viszont inkább az emberi kapcsolatok alakulásának vonalát követi egy tinédzser fiú és egy nő főszereplésével.

TOVÁBB →

Katarina Mazetti – A pasi a szomszéd sír mellől

apasiaszomszedsirmellolÁltalánosságban elmondható, hogy a regénycímek vonatkozásában íróink igyekeznek a lehető leghűebben, leglényegretörőbben, de egyben a legfrappánsabban visszaadni nekünk a kezünkbe vett könyv történetét, hogy amikor már eljutunk a konkrét olvasási szakaszhoz, ne érjen meglepetés a tartalmat illetően. Mindig is szerettem a hivalkodó, úgymond szokványostól eltérő címeket – ami azért valljuk be könyvek esetében majdhogynem alapfeltétel – de mégis van egy olyan vékony élen táncoló kategória, amikor olyan lehetetlen/szokásos szituációktól különböző elnevezést kap, amely a fülszöveg elolvasása nélkül is egyből megragadja az ember figyelmét és azonnal befészkelődik a késztetés, hogy megkaparintsa magának. Többek között ez volt az oka, hogy tavalyi évben például hozzáláttam A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt, valamint aktuális blogbejegyzésem, A pasi a szomszéd sírja mellől olvasásához. Ezúttal a furcsa cím mellett a még furcsább borító is arra késztetett, hogy nézzem meg belülről is eme regényt, mert ez olyan különös, hogy a részévé kell, hogy váljak!

TOVÁBB →