Ismeretlenből új kedvenc | Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás

Azt tudni kell rólam, hogy a középkor sem a történelem órákon, sem a filmvásznon, sem a regények esetében nem a kedvenc korszakom. Az eltemetett óriás elolvasása mellett a fő érvem az volt, hogy már annyiszor szembejött velem, annyian meghoztátok hozzá a kedvemet, hogy muszáj volt megismerkednem Kazuo Ishiguro munkásságával, már csak abból kifolyólag is, hogy nemsokára megjelenik a Klara és a nap, ami témájának köszönhetően az egyik legjobban várt könyvem az évben.

A fülszöveg alapján mindenki elolvashatja az ízelítőt a történetből, a lényeg, hogy egy idős házaspár nekiindul vándorútjára egy bizonyos céllal, útjuk során pedig érdekes embereket sodor melléjük a sors, akiknek mindenkinek megvan a maga célja, mellyel alakítják, formálják a cselekményt, míg el nem érkezünk a végkifejlethez.

Ez így nem túl konkrét, tudom, de én is körülbelül ennyi ismerettel vágtam bele az elolvasásába. Az már az első sorok után feltűnt, hogy Ishiguro egy valamihez nagyon ért: a hangulatteremtéshez. A rejtélyesség, a sejtelmesség mindvégig ott lebeg, szinte tapintható az a köd és az a homály, ami körbelengi az embereket, amitől elfeledtek dolgokat. Bár a párbeszédekből nagyon is érzékelhető az a középkori atmoszféra, amelyben játszódik, de az írónak sikerült olyan karakterközpontúra formálnia, illetve olyan tájleírásokat lefestenie, hogy teljesen hidegen hagyott, mikor is játszódik, inkább csak sodródtam főszereplőinkkel a látszólag teljesen hétköznapinak és unalmasnak hitt, de annál különlegesebb helyszíneken, és kíváncsian szemlélődtem, mi történik körülöttük.

TOVÁBB →

Novellák a történelem különböző időszakaiból | Tamási Izabella (szerk.): Harcosok ​Vértanúk Boszorkányok

A történelem óra középiskolában mondhatni a kedvenc tantárgyamnak számított, köszönhetően annak, hogy a tanárunk érdekfeszítően tudta átadni a tananyagot, kiegészítve olyan információkkal, amelyek nem voltak benne a tankönyvben, vagy épp nem igazán úgy történtek, ahogy azok le voltak írni. Különleges helyzetben lévőnek éreztem magam ezek által, hiszen úgymond bennfentes információkhoz jutottam, de így utólag, felnőtt fejjel belegondolva azért eléggé összeesküvéselmélet-hívő fazon volt, alig volt olyan óra, hogy a szabadkőműves szó el ne hangzott volna. Egy szó, mint száz, arra legalább jó volt, hogy a történelem, mint téma érdekelni kezdjen, na meg persze, hogy mindebből és a tanultakból mennyi igaz, pláne, ha egy adott kor sajátosságai adják egy regény, sorozat vagy film alapját.

Amikor kapcsolatba kerültem a Történelmiregény-írók Társaságával, akik megkérdezték, lenne-e kedvem egy történelmi novellákat tartalmazó könyvet elolvasni (innen is köszönöm a lehetőséget!), hajtott a kíváncsiság, hogy vajon egy rövidebb lélegzetvételű mű meg tudja-e teremteni egy-egy korszak hangulatát, tudom-e úgy érezni, mintha pont belecsöppentem volna a régmúlt élők egy-egy napjába. Ezt a lécet, úgy gondolom, a Harcosok Vértanúk Boszorkányok meg tudta ugrani a 16 novellát tartalmazó kötetttel, amely tényleg nagyon változatos időkbe repít el minket.

TOVÁBB →

Az emberiség rövid története | Yuval Noah Harari – Sapiens

Történelem órákon – ahogy már korábban is említettem – mindig az olyan „töltelék” tananyagok voltak a kedvenceim, ahol életmóddal, korszakleírással, emberek hétköznapjaival foglalkoztak (persze kétségtelenül ezek voltak a legrövidebb részek). Na meg ott volt az őskor, ami szintén nagyon érdekelt, de általános iskolában – nyílván – nem éppen részletekbe menően vettük át. Gondoltam, majd a gimnázium keretei között jobban belemélyülünk elődeink történetébe, ám a kicsit bővebbre eresztett tanulnivaló aligha volt több ismeretet átadó  az eddig már elsajátítottakhoz képest. Amikor megláttam Yuval Noah Harari könyvét, mely a beszédes Sapiens nevet viseli, újfent felcsillant a szemem, hátha ezúttal tényleg kellő ismeretet elsajátíthatok a témából (nem mellesleg pedig még be sem kell magolni, így dupla előny a korábbiakhoz képest!). Nyilván nem tölti ki mind a 384 oldalt az őskor nem is olyan egyszerűen feltérképezhető története, de végre kijelenthetem: megkaptam az áhított, mélyreható szakirodalmat a témában, emellett ráadásul tömény, de annál frappánsabb ismeretanyagot egészen napjainkig nem másról, mint magunkról, az emberiségről.

Belegondolva a szerző helyzetébe, nem éppen sétagalopp felölelni azt a megannyi évezrednyi történelmi eseményt, amelyről beszámol, rengeteg kutatómunka állhatott mögötte. Természetesen megannyi könyv született már az emberiségről, mondhatnánk, miért pont ennek kellene a látókörünkbe kerülnie? A válasz egyszerű: az a tematika, amelyet választott, mellyel nem az időrendiséget helyezte a fő prioritásba, hanem egy-egy gondolatkör köré építi a fejezeteket, néhol új szemszögbe helyezi és érdekessé teszi az amúgy meglehetősen száraz tényeket.

„Példának okáért, miért falnak az emberek magas kalóriatartalmú ételeket, amelyek nem tesznek jót a testüknek? Mai tehetős társadalmaink az elhízás pestisétől szenvednek, amely egyre terjed a fejlődő országokban. Valódi rejtély, miért a legédesebb és legzsírosabb falatra vetjük rá magunkat, amit csak találunk, egészen addig, amíg el nem gondolkozunk gyűjtögető elődeink étkezési szokásain. A szavannán és az erdőben, ahol éltek, rendkívül ritka volt a nagy kalóriatartalmú édesség, és általában élelemből sem akadt valami sok. Egy tipikus 30 ezer évvel ezelőtti gyűjtögető egyfajta édes ételhez fért hozzá – az érett gyümölcshöz. Ha egy kőkori asszony fügétől roskadozó fára bukkant, a legértelmesebb, amit tehetett, az volt, hogy ott helyben annyit eszik, amennyit tud, mielőtt a fát lecsupaszítja a helyi páviánhorda. A magas kalóriatartalmú élelmiszer felfalása bele van építve a génjeinkbe. Lehet, hogy ma egy toronyházban lakunk, és tömve a hűtőnk, a DNS-ünk azonban még mindig úgy gondolja, hogy a szavannán élünk.”

TOVÁBB →

Aktuálisabb, mint valaha | George Orwell – 1984

Pont azon a napon fejeztem be ezt a könyvet, amikor a legtöbb minden múlik Magyarország sorsának vonatkozásában, amikor választhatunk, mi lesz az ország további sorsa. Nem volt véletlen ez a döntés, illetve az időzítés, bár eddig sem volt kérdés számomra, mi a helyes voks, ez a regény csak megerősített benne, mi az, amit nem szeretnénk magunknak és később a lányomnak sem. Tetszik, nem tetszik, tagadjuk, nem tagadjuk, George Orwell egyik klasszikusa, az 1984 aktuálisabb, mint valaha és ez az egyik legszomorúbb kijelentés, amely manapság tehető.

Ahogy nő be a fejem lágya, egyre inkább húzok a komolyabb, illetve a klasszikusabb regények felé, melyeket eddig elszalasztottam (vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem ezek köré csoportosult az érdeklődésem). Annyi bizonyos, hogy sok alapművet kell még pótolnom, de úgy érzem megfelelő döntésnek viszonyult ezzel a könyvvel kezdeni.

Sokaknak nem szükséges bemutatni, miről is szól a regény, de akik nem jártasak az eredetileg 1949-ben megjelent művet illetően, azoknak annyit mondanék, hogy egy alternatív történelem berkeibe nyerhetünk betekintést, egy olyan tökélyre fejlesztett diktatórikus rendszerbe, amelyhez képest a náci Németország maga a paradicsom, hiszen az alábbi jelszavakra épít:

A háború: béke
A szabadság: szolgaság
A tudatlanság: erő

TOVÁBB →