A történelem óra középiskolában mondhatni a kedvenc tantárgyamnak számított, köszönhetően annak, hogy a tanárunk érdekfeszítően tudta átadni a tananyagot, kiegészítve olyan információkkal, amelyek nem voltak benne a tankönyvben, vagy épp nem igazán úgy történtek, ahogy azok le voltak írni. Különleges helyzetben lévőnek éreztem magam ezek által, hiszen úgymond bennfentes információkhoz jutottam, de így utólag, felnőtt fejjel belegondolva azért eléggé összeesküvéselmélet-hívő fazon volt, alig volt olyan óra, hogy a szabadkőműves szó el ne hangzott volna. Egy szó, mint száz, arra legalább jó volt, hogy a történelem, mint téma érdekelni kezdjen, na meg persze, hogy mindebből és a tanultakból mennyi igaz, pláne, ha egy adott kor sajátosságai adják egy regény, sorozat vagy film alapját.

Amikor kapcsolatba kerültem a Történelmiregény-írók Társaságával, akik megkérdezték, lenne-e kedvem egy történelmi novellákat tartalmazó könyvet elolvasni (innen is köszönöm a lehetőséget!), hajtott a kíváncsiság, hogy vajon egy rövidebb lélegzetvételű mű meg tudja-e teremteni egy-egy korszak hangulatát, tudom-e úgy érezni, mintha pont belecsöppentem volna a régmúlt élők egy-egy napjába. Ezt a lécet, úgy gondolom, a Harcosok Vértanúk Boszorkányok meg tudta ugrani a 16 novellát tartalmazó kötetttel, amely tényleg nagyon változatos időkbe repít el minket.

Tartalomjegyzék:

Andy Baron: Megkopasztani egy istent
Soós Tibor: Konstantinápoly a ködbe vész
Solymár András: Kelepce
Cselenyák Imre: Gellért vértanúsága
Bónizs Róbert: De strigis vero quae non sunt
Urbánszki László: Fogadó a Visongó Disznóhoz
Gáspár Ferenc: A király törvénye
Bányai D. Ilona: Az ajándék
Dr. Várkonyi Tibor: A Héttorony őre
Csikász Lajos: Legényfogó
Bakóczy Sára: Malvina aranyideje
Tapodi Brigitta: Kéz, fej és szív
Gál Vilmos: Asztaltársaság
Hacsek Zsófia: Swanswell
Trux Béla: Nyulacska
Izolde Johannsen: Lebensborn

Az antológia az ókori Rómától egészen napjainkig kalauzol, ebben a sokféleségben mindenki meg tudja találni a neki megfelelőt, akkor is, ha humorosabb, akkor is, ha komolyabb írást keres, vagy épp férfi sorsok helyett női karakterekhez kapcsolódó történetet olvasna. Csak, hogy néhány példát említsek: a kezdet egy Monty Python stílust idéző novella, majd Imre herceg köré szőtt történelem hű és fikció is helyet kap, de vannak itt háborúk borzalmai szőtt cselekmények, boszorkányok, vagy épp Mátyás királyhoz kötődő alkotás.

Mivel még egyik szerzőhöz sem volt szerencsém, tiszta lappal indultam, nem voltak elvárásaim, egyszerűen csak átadtam magam a történetnek és főként azt igyekeztem megfigyelni, bele tud-e helyezni engem az adott korba, meg tudja-e teremteni azokat a tipikus légköröket, hogy egy az egyben ott érezzük magunkat néhány, vagy több száz évvel ezelőtt, a szereplők mellett. Ez pedig kivétel nélkül teljesült. Az nem titok, hogy ahogy haladtunk előre az évszámokkal, úgy nőtt a tetszési indexem és a kedvencemmé egyértelműen a Swanswelll, Nyulacska és Lebensborn hármasa vált.

A Swanswell egy háborúban szövődő szerelmi történet, ami azok számára, akik egy kicsit is ismernek, furcsán hangozhat, mint kedvencem, hiszen alapvetően nem vagyok oda az ilyenekért, de mégis sikerült egy olyan helyzetbe, egy olyan atmoszférába ágyazni a cselekményt, amelyet nagyon érdekes volt olvasni. Talán azért is, mert nem egy tipikus romantikus szál bontakozik ki, hanem a háború borzalmai közepette szemlélteti az emberi oldalt is, hogy hiába a vészterhes idő, az érzelmek nem szűnnek meg, mint olyanok.

A Nyulacska sem éppen egy tündérmese: egy női orvlövész gondolatai elevenednek meg a sorok között, a sztálingrádi csata közben. Ez volt hangulatában a legdurvább az összes közül, remekül sikerült érzekeltetie az írónak, milyen folyamatok, illetve gondolatok zajlanak le a nőben, miközben várja, hogy cselekedhessen, azaz meghúzhassa a ravaszt.

A Lebensborn elnevezést kapó, záró novella a lebensborn-gyerekekre épül. Hogy mi is ez pontosan? A náci Németországban az árja gyermekek születését szorgalmazó programot hoztak létre, vagyis azt szorgalmazták, hogy a legnemesebb, legtisztább vérű emberek szülessenek leginkább, ennek érdekében pedig a megszállt országokban anyaotthon-hálózatok alakultak. A helyi nők titokban elvonulhattak ide, hogy nyugodt körülmények között szülhessenek, nem igazán törvényes apától gyermekük anélkül, hogy megbélyegeznék őket. A megszületetteket aztán árja családokhoz adták (már aki átment a rostán). A háború után igyekeztek a gyermekek elől eltitkolni múltjukat, mivel a családok nyilván nem szerették volna, ha a náci múltjukra fény derül. Egy ilyen család történetébe csöppenhetünk bele, pontosabban egy egymásra találásba.

Akit érdekelnek a történelmi írások, annak nagyon átfogó és élvezetes olvasmány lesz. Másrészről arra is kiváló, hogy egy-egy magyar szerzőt „kipróbáljatok”, vagyis bepillantást nyerhessetek az írói stílusába, hogy ha elnyeri a tetszéseteket, tudjatok utánajárni a további munkásságuknak.

4/5