Kóstolgatva a különféle sci-fi alzsánereket, a virtuális valóságot beemelő történetek, némi cyberpunk beütéssel egy nagyon különleges, de annál feelingesebb szelete ennek a tortának. Esetemben beletelt némi időbe, mire utat találtam ehhez az irányzathoz, emlékszem, az első Philip K. Dick élményem, az Álmodnak-e ​az androidok elektronikus bárányokkal? elolvasása során még csak derengett, mit is takar tulajdonképpen, majd nemrég, a Mátrix sorozat újranézése során érkezett el az áttörés, amikor is teljesen magával ragadott az az életérzés, ami a műfaji sajátosságból fakad. Ebben a nagy hévben olvastam már a Neuromancert, ami viszont sajnos kicsit visszahúzott a lelkesedésemből, ezért örültem, amikor nekiálltam Nikolasz Dimitrov: Valóságok dílere című regényének és felfedeztem, hogy tulajdonképpen mutat hasonló jegyeket az előbb említett művekkel, és ez az egész technológia uralta, sötét, mocskos világ valóban remek táptalajul szolgálhat egy érdekesnek tűnő alaphelyzethez, a kérdés már csupán az lesz, mihez kezd vele az író.

A helyszín Szingapúr, ahol a legkorszerűbb technológia hálózza be a mindennapokat, az emberek pedig igyekeznek minél jobban kiélvezni az életet, a szórakozás megannyi formájában, féktelen fogyasztással, hátrahagyva a régi erkölcsi rendet, a vallások pedig teljesen átértékelődnek. Igazi cyberpunk közeg tárul elénk, a maga modern, mégis sötét világával. A vagyonnal rendelkező elit ráadásul egy különleges digitális droggal spékeli meg a hétköznapjait, főszereplőnk, Zoltán feladata pedig az lesz, hogy beépüljön a vállalatba, amely ezt a drogot terjeszti, és kiderítse ennek az egész projektnek a lényegét.

A kezdettől fogva remekül írja le ezt a jövőben játszódó Szingapúrt, a sorokból áradó hangulatnak köszönhetően olyan érzésem volt, mintha én is ott bolyonganék az utcákon, és megfigyelőként lennék tanúja az ott történteknek. Ez a Mátrix, illetve Neuromancer beütés nagyon jót tett a regénynek, de azt azért tudni kell, hogy itt – hasonlóan az említett művekhez – a felszínes, elmélázó olvasgatás nem játszik, a regény teljes figyelmet követel magának és akkor éri el a megfelelő hatást, ha rendesen odafigyel az ember azokra a leírásokra, továbbá a cselekményre.

A regényben van egy éles váltás, egészen ennek a bekövetkeztéig elvarázsolt maga a közeg, illetve a vállalat világa, érdeklődve figyeltem azokat a szürreális momentumokat, melyeket Zoltánnal együtt megtapasztalunk, és amely megágyazta az egész regény hangulatát. Az utána következő részt nevezhetném törésnek is, hiszen az eddigi folyam megszakad, és egy teljesen másik szemszög kerül előtérbe, ahonnan már kikopik minden eddigi „varázslat”, és átveszi a helyét a cselekményközpontúság, a megoldás és miértek magyarázatának építgetése, illetve maga a végkifejlet és nagy leleplezések sorozata. Nehezebben fogadtam be már ezt a részt, pontosan amiatt, hogy megváltozik a légkör, szívesebben bolyongtam volna még abban a füstös, misztikus, kissé filozofikus Szingapúrban, és magában a vállalatban, amelynek minden bugyra megér egy misét.

Könnyed stílusú regényre számítottam, ehelyett kaptam egy komoly, ám roppant érdekes környezetet, amely karcolgatja a cyberpunk világot, tele furcsaságokkal, mégis magával ragadó hangulattal, némi krimi vonulattal, na meg egy bonyolult, darkos közeget, amelyben élvezet volt elveszni. Az biztos, hogy maradandó élményt nyújtott, még annak ellenére is, hogy a második etapnál már megkopott a lelkesedésem, kevés ehhez hasonló művel találkoztam eddigi pályafutásom során, de remélem a későbbiekben még lesz rá lehetőségem.

Köszönöm a Kiadónak a recenziós példányt!

3/5