Mert valóság csak egy van – vagy mégsem? | Nikolasz Dimitrov: Valóságok ​dílere

Kóstolgatva a különféle sci-fi alzsánereket, a virtuális valóságot beemelő történetek, némi cyberpunk beütéssel egy nagyon különleges, de annál feelingesebb szelete ennek a tortának. Esetemben beletelt némi időbe, mire utat találtam ehhez az irányzathoz, emlékszem, az első Philip K. Dick élményem, az Álmodnak-e ​az androidok elektronikus bárányokkal? elolvasása során még csak derengett, mit is takar tulajdonképpen, majd nemrég, a Mátrix sorozat újranézése során érkezett el az áttörés, amikor is teljesen magával ragadott az az életérzés, ami a műfaji sajátosságból fakad. Ebben a nagy hévben olvastam már a Neuromancert, ami viszont sajnos kicsit visszahúzott a lelkesedésemből, ezért örültem, amikor nekiálltam Nikolasz Dimitrov: Valóságok dílere című regényének és felfedeztem, hogy tulajdonképpen mutat hasonló jegyeket az előbb említett művekkel, és ez az egész technológia uralta, sötét, mocskos világ valóban remek táptalajul szolgálhat egy érdekesnek tűnő alaphelyzethez, a kérdés már csupán az lesz, mihez kezd vele az író.

A helyszín Szingapúr, ahol a legkorszerűbb technológia hálózza be a mindennapokat, az emberek pedig igyekeznek minél jobban kiélvezni az életet, a szórakozás megannyi formájában, féktelen fogyasztással, hátrahagyva a régi erkölcsi rendet, a vallások pedig teljesen átértékelődnek. Igazi cyberpunk közeg tárul elénk, a maga modern, mégis sötét világával. A vagyonnal rendelkező elit ráadásul egy különleges digitális droggal spékeli meg a hétköznapjait, főszereplőnk, Zoltán feladata pedig az lesz, hogy beépüljön a vállalatba, amely ezt a drogot terjeszti, és kiderítse ennek az egész projektnek a lényegét.

TOVÁBB →

China Miéville: Kraken

krakenAz emberi kreativitás, mint tudjuk határtalan és megannyi könyv bebizonyította már, hogy vannak igen kiváló művelői, akiknek öröm olvasni a fejükből kipattant történeteket, világokat és annak szereplőit. Találkoztam már jópár érdekességekkel és meglepő agyszüleményekkel, de amit China Miéville angol író művelt a Kraken című regényében, az minden eddigit túlszárnyalt – többszörösen is.

A történet úgy indul, akár egy krimi: a londoni Természettudományi Múzeumból egytűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja – amelynek méretéből adódóan azonban már valami kezd gyanús lenni, hogy itt nem egy egyszerű nyomozósdi történettel lesz dolgunk, melyet a további események láncolata igazol is, mert gyakorlatilag elszabadul a pokol London mágikus világában. Az egyik pillanatban még Billy Harrow, a múzeum hétköznapi tudósát ismerhetjük meg, aki szemtanúja lesz a furcsa eseménynek, a másikban pedig már színre lép a kultuszrendőrség, a polipimádó krakenhívők, akik Billy-t különös képesség birtoklójának hiszik abból kiindulva, hogy ő hajtotta végre az állat preparálását, de emellett feltűnik egyre több vallásos szekta sajátos istenképükkel, a bandaháborúzás is virágkorát éli, furcsábbnál furcsább teremtmények bukkannak fel, na meg természetesen kegyetlen orgyilkosokkal is lesz dolgunk. Mindenki számára egy cél lebeg a szemük előtt: megkaparintani a polipot – bárhol is rejtőzzön és bárki is tulajdonította el – és megakadályozni az apokalipszist, melynek első állomásaként épp a polip eltűnését emlegetik. TOVÁBB →