Vezetés közben egyszer csak megcsörren a mobilod, majd amikor felveszed, a rendőrség közli, náluk van a kislányod. Felhívod az apját, közlöd a tényt, majd emlékeztetve magad, hogy lélegezz, ne ess kétségbe, utad a rendőrséghez vezet.
Két és fél órára egyedül hagytad a lakásban, tudod, hogy elszúrtad, a fáradtság, a kialvatlanság nem mentség, mint ahogy az sem, hogy csupán egy kis térre volt szükséged a végeláthatatlan mókuskerékből, amiről persze a rendőrségnek, a kirendelt szociális munkásnak nem teszel említést.
Az eljárás levezényléséig a felügyeleti jog a volt férjedhez, az apához kerül. Innentől rajtad áll, hogy bizonyítsd, igenis jó édesanya vagy, aki képes és tud gondoskodni a gyermekéről, gondolataidban pedig sorolod, miket mondasz majd a hivatali kirendelteknek, a vizsgálatokat lefolytatóknak, netalán, ha terápiákra szükséges járnod.
Az állam által kirendelt két férfi becsenget hozzád.
– „Fel kell szerelnünk néhány kamerát, asszonyom. – Átnyújtja az aláírandó dokumentumokat.
– Ez most lakásellenőrzés?
– Már máshogy csináljuk a dolgokat.“
A lakásodat, a fürdőszoba kivételével bekamerázzák, minden holmit átforgatnak, mindenhová benéznek, innentől idegennek érzed magad a saját otthonodban.
A módszer megváltozott, a rendszer átalakult, a fejedben pedig egyre inkább ott motoszkál a kérdés: ugye tudsz olyan jó anya lenni, hogy visszakapd a saját lányodat?

Ez aztán egy ízig-vérig KULT könyv lett!

Engem elsősorban a sci-fi és a disztópia címke motivált a mielőbbi elolvasásra, így amikor az elején betekintést nyerhettünk a főszereplő anya, Frida életének alakulásába, homályosan elhintett társadalmi változásokon kívül sok szó nem esett a megváltozott körülményekről, így fontos leszögezni, hogy aki egy másféle társadalmi rendbe való teljes körű betekintést vár, azt nem ebben a regényben fogja megtalálni. Talán leginkább Ishiguro Klara és a napjához tudnám hasonlítani abból a szempontból, hogy a sci-fi mivolta ott is a háttérben megbújva, amolyan köntösként funkcionál, ahogy itt is, így erről a megváltozott világrendről ne várjon senki részletes leírást, okfejtéseket, vagy filozófiai felvetéseket, az anyaságot illetően viszont annál több az elgondolkodtató kérdés.

Ott és akkor vett meg magának igazán a történet, amikor Frida (és vele együtt az olvasó is), bekerülve ebbe az új rendszerbe, szembesül a módszertannal. Akkora szürreális fordulatot vett a regény, amelyre abszolút nem számítottam, ott teljesen ledöbbentem: most tulajdonképpen jól értelmezem, amit olvasok, ez valóban így van? Innentől kezdve pedig a lendület sodort magával, egészen addig, amíg be nem fejeztem a könyvet. Rengeteg felmerülő gondolat kavargott bennem a történteket, döntéseket illetően, remek tükör és már-már szatíra a mai, anyákkal szembeni társadalmi elvárásról.

Intenzív, érzelmileg felkavaró mű, de nagyon örülök, hogy ilyen könyvekkel is találkozni a repertoárban. Zseniális a kettőssége: próbálja elhitetni velünk, hogy minden fekete vagy fehér, miközben saját magának cáfolja meg, hogy a való élet egyszerűen nem lehet ilyen, és remekül bemutatja, miért nem.

Olvassátok!

5/5