Kategória /XXI. Század Kiadó

Szerző: Mona

A klasszikus hullámot meglovagolva | Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Hemingway nevével még az irodalom órák berkében találkoztam először, amely számomra egy meglehetősen szerencsétlen ismerkedési pontnak számít, mivel sosem voltam odáig az irodalom órákért. Ha ezen múlott volna, hogy a későbbiekben olvasó emberré váljak, akkor bizony a mai napig rá sem néznék a könyvekre. Bevallom, a kötelezőktől (az alsóbb évfolyamok 1-2 olvasmányának kivételével) falra tudtam volna mászni, a gimnáziumban, ha jobban belegondolok, szerintem egy kötelező olvasmányt sem olvastam el, és tekinthető a rendszer hibájának is, hogy enélkül is tökéletesen boldogultam a tantárggyal. Számomra mindig is idegen volt az a felfogás, hogy ha elolvasok valamit, utána a számba rágják, mire is gondolt pontosan az író. Sokan, megannyi platformon kifejtették már a kötelező olvasmányokkal szembeni kritikájukat, nem tudok eléggé egyetérteni mindegyikkel, nálam már maga az elnevezés is problémás, akarva-akaratlanul is ódzkodtam attól mindig is, hogy valamit kötelezően el kelljen olvasnom. Felnőtt fejjel már szerencsére teljesen máshogy viszonyulok magához az irodalomhoz, és mivel nem bemagoltatják velem tananyagként az egyes írók életét és munkásságát, sokkal nyitottabb lettem feléjük, hiszen kiszűrhetem, mi az, ami valóban érdekel és utána szeretnék olvasni, illetve mi az, amit inkább hanyagolok. Az egyik legnagyobb kihívás ezért számomra, hogy a klasszikus olvasmányok felé forduljak és legyűrjem azt a tudatalatti ellenállást, ami sajnos az iskolai keretek által belém rögzült.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Egy válás margójára | Taffy Brodesser-Akner: Fleishman ​bajban van

A KULT Könyvek kiadói sorozat nagy kedvencem a hazai kiadói kínálatban, szerencsére folyamatosan érkeznek az érdekesebbnél-érdekesebb történetek, amelyeknél nem is lehet műfaji hasonlóságot találni, azonban egy valami közös: egytől-egyig olyan regényeket tartalmaz, amelyekről érdemes beszélni, amelyek a modern világirodalom képviselői. Például itt van a jelen bejegyzésben taglalt példány, a Fleishman bajban van, amely látszólag egy újabb tű az emberi sorsok szénakazalában, azonban, ha elkezdjük olvasni, rögtön kiderül, hogy jóval többről van itt szó, mint egy válás taglalásáról, hiszen tele van olyan problémákkal, kérdésekkel és tanulságokkal, amelyek manapság igencsak aktuálisak, és érdemes olvasni róluk, hogy jobban el tudjunk igazolni a nagyvilágban.

„Toby ​Fleishman azt hitte, tisztában van vele, mire számíthat a válás után: hétvégéken és az ünnepek felében nála lesznek a gyerekek, az ex-szel pedig olykor hajba kapnak majd a praktikus dolgok egyeztetésekor. Arra viszont nem számított, hogy egy szép napon Rachel áthozza a két gyereket, aztán lelép és soha nem tér vissza. Pedig Fleishman mennyi munkát fektetett abba, hogy egyensúlyt teremtsen a szingli élet és a család között! 
Toby próbálja megtalálni Rachelt, igyekszik ellátni a kórházi pácienseit, megfelelni a végeérhetetlen szülői teendőknek és örül a mobiltelefonos appok segítségével felvirágoztatott szexuális életének. A visszautasított férj szerepében tetszeleg, aki a felesége túlméretezett ambícióinak esett áldozatául. De ha igazán szembe szeretne nézni a kapcsolatukkal, be kell vallania magának, hogy a kezdetektől fogva szőnyeg alá söpörte a problémákat.”

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Terápia papírra vetve, és terápia a léleknek | Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla?

Mindig is nagy érdeklődéssel szemléltem azokat az alkotásokat – legyen az film, sorozat, vagy könyv -, amelyek a pszichológusokkal foglalkoznak és a pszichoterápiák rejtelmeibe avatnak be bennünket. Bár nagy kívánságlistás kötetek Irvin D. Yalom írásai, még nem kerültek sorra nálam, egyelőre aTerápiacímű magyar sorozat az, ahol először mélyedhettem el ebben a témában. Mondanom sem kell, az összes évad epizódját faltam, mintha nem lenne holnap és hatalmas üresség maradt bennem, amikor a legutolsó rész is véget ért. Az emberi sorsok mindig különlegesek, hát még az a munka, ahogy a különféle problémákra együtt megkeresik a legmegfelelőbb megoldást, miközben olyan dolgok bukkannak a felszínre, amire nem is gondolna az ember.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

A disztópia és a női szerepek

A kedvenc témám regények vonatkozásában a disztópia, vagyis egy negatív, (egyelőre) elképzelt jövőkép, melyek nagyon érdekes, de egyben ijesztő közegeket, társadalmakat festenek le. Ha meglátom ezt a címkét egy-egy mű vonatkozásában, máris többet szeretnék tudni az adott könyvről, vagy legszívesebben már olvasnám is, ebben a kategóriában még a young adult sem akkora akadály, fogalmazhatunk úgy is, hogy szinte szó szerint éhezem ezek után a különleges világok után. Nem tudom már, mi volt az a pont, ahol ez a szerelem kialakult, de az évek folyamán töretlen lelkesedéssel vetem bele magam mindenféle ehhez kapcsolódó tartalomba, legyen szó akár klasszikusról, akár friss megjelenésről. Szerencsére mindkét vonalon el vagyok látva utánpótlással, így nincs okom panaszra, ezért is választottam nem csupán egy, hanem jelen esetben három disztópikus regényt ennek a bejegyzésnek az alapjául, a női szerepekhez kapcsolódva. 

Nyugi, nem fogok nagy feminista szónoklatokat kanyarítani ezen irományon belül, egyrészt egyáltalán nem vallom magam annak, másrészt megmondó ember sem szeretnék lenni, csupán azért választottam a nők köré font  disztópiákat, mert az elmúlt időszakban több ilyen könyv is akadt a kezembe. Kezdve Jennie Melamed: Lányok csöndje című nyomasztó, felkavaró regényével, ahol a lányok teljes elnyomás alatt tengetik életüket, a szabadság és az emberi méltóság teljes hiányával. A másik végletet Naomi Aldermantől A hatalom képviselte, melyben a nők különleges erőre tesznek szert és a férfiak kezéből szépen kicsúszik az irányítás. Valahol pedig középtájt helyezkedik el legutóbbi olvasmányom, Margaret Atwoodtól A szolgálólány meséje, amelynél már komplexebb társadalom alakul ki, ám a termékeny nők számára nem sok szabadsággal kecsegtet ez a berendezkedés. Nézzük őket kicsit részletesebben:

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Haladás, de milyen áron? | Jim Crace – Az ​utolsó aratás

Azóta szemezek a 21. Század Kiadó kult könyveivel, amióta elindították ezt a sorozatukat, melynek keretén belül díjnyertes, bestseller, elgondolkoztató, provokáló, érzelmekkel teli könyveket adnak ki, amelyekről az emberek és a kritikusok beszélnek, legyen az vita, betiltás, istenítés vagy tanítás okán. Szépen lassan alakul is a kollekcióm, melynek legújabb példánya Jim Crace: Az utolsó aratás című regénye lett. Alapvetően nem vagyok a keményfedeles könyvborítók híve, de a kiadó annyira minőségien készítette el ehhez a keményfedelet, valamint a védőborítóját (arról nem is beszélve, hogy a színek mennyire harmóniában vannak), hogy legszívesebben egész nap a kezemben fognám a könyvet még kiolvasása után is.

A könyvről annyit érdemes elöljáróban tudni, hogy egy falu életébe nyerhetünk betekintést, ahol éppen aratás után vannak a munkások és megérdemelt pihenésüket töltik, készülve azt ezt lezáró nagy lakomázásra, de a felszálló füstfelhők rögvest véget vetnek az örömteli várakozásnak és átveszi helyét a nyugtalanság. A gazda birtokán felgyújtott pajta, valamint az új jövevények általi füst nem sok jóval kecsegtet a helyiekre nézve, továbbá egy rejtélyes ember is érkezik, aki térképeket készít a gazda földjéről, így fenyegetettségük egyre nő és néhány nap alatt szétesik minden, a falu életébe betör a félelem, a halál és a büntetés.

„A falu lángokban áll, de nem tűztől.”

TOVÁBB →

Szerző: Mona

Futószalag utánérzés | Rena Olsen – Egy szót se szólj!

Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek

  • tökéletes élete egy csapásra rosszra fordul,
  • normális életet él, de az egy csapásra rosszra fordul,
  • eleve nem túl mesés az élete, de egy csapásra még rosszabbra fordul.

Rena Olsen is biztosra ment és beállt ebbe a sorba, megírva Egy szót se szólj! címet viselő első regényét, de szerencséjére sikerült egy jobb fajta thrillert papírra vetnie, ígéretesebb írói karrier reményét előrevetítve.

Nyitó jelenetként egy rendőrségi rajtaütésnek lehetünk tanúi, melynek során Clara Lawsont és egy kislányt megtalálnak egy szekrény mélyén rejtőzve, majd fogják és elszakítva a lánytól elhurcolják őt férjével együtt, akinek utolsó szavai a nőhöz: ne mondj nekik semmit! Clara-t ezután a rendőrség igyekszik kihallgatni, de ígéretéhez híven nem hajlandó beszélni, egyetlen vágya, hogy visszatérhessen az ő hétköznapi életéhez férjével együtt. Az élethez, melyről fokozatosan kiderül, hogy része a gyermekcsempészet, bántalmazás, emberkereskedelem és prostitúció, így mindaz, amit eddig normálisnak vélt, csupa bűnténnyel és hazugsággal teli.

A jelen eseményei felváltva követik egymást a múltbeliekkel, így lépésről-lépésre nyerhetünk betekintést ebbe az embertelen környezetbe, melyet Clara úgy él meg, hogy ez az élete rendje és egy pillanatra sem kérdőjelez meg. Elsőre eléggé kétesnek tűnik, igazából másodjára is, hogy egy intelligens embert hogy tudnak ennyire az orruknál fogva vezetni és miért nem döbben rá, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Nem könnyű így főszereplőnk mellett kiállni teljes vállszélességgel, hiszen naívitása az eget verdesi és nem tudtam eldönteni, miért nem lát az orrától, már-már kicsit dühített is. Persze sokat nyom a latba az a körülmény, ahogy ebbe a társaságba keveredik és amilyen szellemben felnevelik, ez mégsem teljesen elfogadható ok arra, hogy végül szó nélkül teszi, amit tennie kell, mintegy szemellenzővel járva a birtokukon. TOVÁBB →