Ha író lennék, az egyik legnagyobb kihívást biztos, hogy az jelentené számomra, hogy az első megjelent könyvem után olyan újabb történetet tudjak letenni az asztalra, mely folytatja az első művemben fellelhető sajátosságokat, írói stílust, de ugyanakkor bebizonyítja, hogy friss, teljesen más történetet is fel tudok építeni, mely nem kapaszkodik elődjébe, tőle teljesen függetlenül igyekszik újra meglovagolni a sikert. Nos, B. A. Paris biztos, hogy nem gondolhatott ilyeneket és nem voltak ilyen félelmei, hiszen a méltán sikeres Zárt ajtók mögött című regénye után az Összeomlás gyakorlatilag ugyanazt a sormintát követi, csak éppen a körülötte lévő máz, valamint a hozzávalók mások egy kicsivel.
Cass Anderson este hazafelé tart házához egy rövidebb, elhagyatott erdei útvonalon, amikor egy kocsit lát az út szélén. Bár megfordul a fejében, hogy megáll megkérdezni az ismeretlentől, hogy minden rendben van-e vele, hátha esetleg segítségre szorul, ám szöget üt a fejébe, hogy lehetne ez tulajdonképpen egy csapda is, melynek ő nem szeretne áldozatául esni, így végül nem áll meg és mint aki nem látott semmit, hazamegy. Másnap kiderül, az abban a kocsiban ülő nő halott, Casst pedig innentől szépen fokozatosan felemészti a bűntudat, melyen az ismeretlen telefonhívások sem segítenek, teljesen paranoiddá és felettébb zaklatottá válik. Kezd egyre több dolgot elfelejteni és megindul az összeomlás lejtőjén, melyből kérdés, ki tud-e keveredni.
Annyira jó és letehetetlen könyv lehetett volna. Igazság szerint, aki még nem találkozott az írónő első kötetével, annak valószínűleg az egyik kedvenc pszicho-thrillerévé válik, mint ahogy én is erre jutottam a Zárt ajtók mögött esetében. De mivel olvastam, így csak leutánzott, kiszámítható, unalmas maszlagot kaptam, melynél már az első oldalak után tudtam, hogy valami nem stimmel, néhány fejezet elteltével pedig már az is kikristályosodott, hogy ki áll emögött a furcsa és véletlen egybeesések mögött. Borzasztóan sajnálom, hogy az írónőnél csak ennyire futotta és elhagyta a kreativitása, vagy ami még inkább elszomorítóbb lenne: biztonsági játékot játszva, a biztos sikert hajszolva írta meg ugyanúgy második regényét.
Feszültség akadna bőven, a szereplők körvonalazása, formálása, gyurmázgatása, majd teljes valójuk felfedése is dicséretre méltó lenne, a fordulat is kellően megcsavarná a dolgokat, HA nem lennék jártas már a munkásságában.
Úgy ültem neki ennek a bejegyzésnek, hogy most már egy hosszabb lélegzetvételű értékelést írok meg, mivel az előző olvasmányaimnál is inkább a rövid és tömör megfogalmazást részesítettem előnyben (mondjuk ezt a későbbiek során szerintem többször is alkalmazni fogom, ha úgy ítélem meg a regényekkel kapcsolatban, és inkább azokra koncentrálok majd bővebb lélegzetvételű posztokkal, melyek „megérdemlik”), de egyszerűen erről a másolatról nem lehet több szót legépelni, mert tényleg csak ennyi van benne. Se több, se kevesebb.
Köszönöm, további regényeiből érdeklődés és az írónő kreativitása hiányában nem kérnék.
B. A. Paris - Összeomlás
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: The Breakdown
Eredeti megjelenés éve: 2017
Oldalak száma: 368
Az idei év első magyar regényeként Totth Benedek első könyvét, a Holtversenyt választottam, melyet egyfajta kultkönyvként is emlegetnek. Már régóta szemeztem vele, ráadásul a tavalyi évben megjelent újabb könyve is, mely szintén felkerült az egyszer el kell olvasnom listámra, így gondoltam, ameddig nem sikerül megszerezni, tökéletes lesz ezzel a művével ráhangolódni. Hát, meg kell, hogy mondjam, rendesen feladta a leckét az író, mert teljesen elbizonytalanított abban, szeretnék-e még olvasni tőle a közeljövőben.
Mindig simogatja a lelkemet, ha egy szépen megírt, stilisztikai szempontból minőségi könyvet veszek a kezembe. Mia Couto-tól Az oroszlán vallomása határozottan ilyen regényt nyújtott számomra, a megfogalmazott sorokat igazi élmény volt olvasni.
Mindig is érdekelt a Gyatlov-rejtély, mellyel már számos fórumon foglalkoztak, de valahogy egyik sem ragadta meg annyira a figyelmemet, illetve olyan furcsa irányból próbálták megközelíteni, hogy nem akartam belevetni magam a 9 túrázó tragikus, ám annál rejtélyesebb történetébe. De jött Donnie Eichar: Halálhegy című dokumentumregénye, melynél már abszolút úgy éreztem, ez lesz az, melynek hitelt adok és elolvasom, ő mit tud mondani az eseményekről. Igaz, nem amerikai szerzőtől várná az ember a titok nyitját, ez a könyvben is felmerül jó néhányszor: mit akar épp ez az úriember vájkálni az oroszoknál, ám úgy gondolom tisztességes és rendkívül alapos munkát végzett ahhoz, hogy ezt felhánytorgassuk neki.
Manapság csak úgy burjánzanak azok a pszichológiai thrillerek, melyek egy-egy női karaktert állítanak a középpontban, akinek
Több éve már, hogy elhatároztam, a tél folyamán magamhoz veszem Eowyn Ivey: A hóleány című regényét, de valahogy csak sikerült kikerülnie a látószögemből annyira, hogy a tél éppen elmúljon és vele együtt a hangulatom is a könyvhöz. Ugyanis ez az a tipikus mű, amelyet el sem tudnék képzelni más évszakhoz kapcsolódóan, egyértelműen a takaróba bebugyolált, teázós esték azok, amelyek összeegyeztethetőek részemről, ha rá gondolok. Az igazi, teljes élményt még a hóesés adta volna az olvasásához, de manapság nem sok ilyen nap jut osztályrészül (mondjuk ahogy kiolvastam, kaptunk némi hópelyhet, úgyhogy nem lehet panaszom :D).