Vannak bizonyos könyvek, amelyek megkövetelik maguknak, hogy bizonyos közegben, környezetben, időszakban vagy évszakban olvassák. Kitűnő példa ezekre a könnyed nyári, romantikus olvasmányok, melyeket a szabadba kiülve, vízpart melletti napozás közben érdemes olvasni, amikor is nem szeretnénk magunkat megterhelni súlyos, bonyolult cselekménnyel tarkított regényekkel, de mégis olvasni támad kedvünk. Továbbá ott vannak a misztikusabb, rejtélyesebb, néha horrorisztikusabb történetek, melyek gyakori eleme a hűvös, köddel borított őszi vagy téli táj, ezért rendkívül hangulatos éppen az évszakában bújni egy forró tea és egy meleg takaró társaságában.
Ezúttal a természetet kapjuk meg, mint uralkodó közeget, pontosabban a növények kerülnek Maryrose Wood – Méregnaplók címet viselő kötet középpontjába, ahol is gyógyhatású és mérgező példányok beleszövésével kísérhetjük figyelemmel szereplőink sorsait. Nagy részét éppenséggel zöld övezettel tarkított tájakon, vonaton zötykölődve olvastam, így valamennyire jelen volt a szükséges miliő, de ennél a könyvnél úgy érzem, ha kiterültem volna a fűbe sem jelentett volna számomra nagyobb élményt, mert alapvetően nem ezek jelentették számomra a fő problémákat.
A Chaos Chalking trilógia első része az újdonság erejével lopta be magát a szívembe, még az apróbb hibái ellenére is, hiszen sikerült egy elég egyedi alaptörténetet kovácsolnia a csak férfiakat tartalmazó, különös háttértörténelemmel rendelő társadalom Zajjal teli világával, illetve a nem mindennapi nyelvezettel kommunikáló szereplőivel. Gondolom nem árulok el nagy zsákbamacskát azzal, hogy az izgalmas befejezést kapó regény folytatásához is megjött a kedvem, így amikor kezembe vettem Patrick Ness második kötetét, a Válasz és Kérdést nagy reményekkel álltam neki, hogy újra elvarázsoljon a zajokkal teli környezetével, jó értelemben furcsa tájszólásaival, no meg főszereplőink sorsának további alakulásával, de azt kell, hogy mondjam, a könyvet kivégezve nem voltam maradéktalanul megelégedve.
Általánosságban elmondható, hogy a regénycímek vonatkozásában íróink igyekeznek a lehető leghűebben, leglényegretörőbben, de egyben a legfrappánsabban visszaadni nekünk a kezünkbe vett könyv történetét, hogy amikor már eljutunk a konkrét olvasási szakaszhoz, ne érjen meglepetés a tartalmat illetően. Mindig is szerettem a hivalkodó, úgymond szokványostól eltérő címeket – ami azért valljuk be könyvek esetében majdhogynem alapfeltétel – de mégis van egy olyan vékony élen táncoló kategória, amikor olyan lehetetlen/szokásos szituációktól különböző elnevezést kap, amely a fülszöveg elolvasása nélkül is egyből megragadja az ember figyelmét és azonnal befészkelődik a késztetés, hogy megkaparintsa magának. 
Nehéz dolog könyvsorozat esetében fenntartani az érdeklődést a folytatások iránt, bár sokszor nagyon kíméletlen módon tudnak játszadozni az írók és írónők a tollukkal, elég csupán, ha a befejezések eseteire gondolunk: kedvelt szokásuk pattanásig feszíteni a húrt a végéhez haladva, melyet aztán rendszerint sikerül is elpattintaniuk egy lezáratlan, félbehagyott és izgalomdús jelenettel. Aztán persze vannak azok a példák, amikor inkább a ‘minden könyv egy önmagában is helyt álló kisebb alkotás’ módszerét alkalmazzák, az alaptörténetet kiegészítő felvezéssel, majd pedig lezárással, aztán vagy lesz annyira érdekfeszítő, hogy továbbra is el akard olvasni a többit, vagy nem.
Amikor egy könyvet illetően több helyről is azt hallod, hogy nagy eséllyel fog az egyik kedvenced nyomdokaiba lépni, netalántán túlszárnyalni, na akkor lép életbe az a nagyon erős késztetés, hogy bizony el KELL olvasni a művet. Ilyenkor viszont megvan annak a veszélye, hogy túl nagyra teszed a mércét és meglesznek a saját elvárásaid, akarva-akaratlanul is párhuzamot keresve a két alkotás között, de a végén óriásit csalódhatsz benne – vagy természetesen fennáll annak a lehetősége is, hogy elismerően bólogatsz; igen, ez valóban így lehet!
Kevés azon emberek száma, akik Neil Gaimanről rossz véleménnyel vannak, eddig lépten-nyomon dicsérő szavakba botlottam a könyveivel kapcsolatban, nem véletlen hát, hogy könyveit szívesen látják viszont a filmvásznon, vagy éppen a televíziók képernyőjén sorozat formájában.