Első novellagyűjteményem tapasztalatairól | Stephen King: Csontkollekció

A Csontkollekció újrakiadásának apropójából betekintést nyerhettem King novellaírási képességébe is, és rá kellett jönnöm, hogy egyrészt – bár alapvetően szeretem a novellákat – az írói léptékéhez képest abszolút rövidekkel (esetemben a 20 oldal alattiakkal) egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, tehát másrészről (még) nem váltam elvakult fanatikussá.

Azt továbbra is imádom benne, hogy közelebb hoz műveihez azzal, hogy leírja, milyen körülmények közepette született meg az adott iromány, vagy előszóban ír valami olyat, ami hozzá köthető, netán jó tanáccsal lát el, mire érdemes odafigyelni (ezt senki másnál nem sikerült még élvezettel olvasnom, a köszönetnyilvánításoknál is egy kezemen meg tudom számolni, hányba mélyedtem el átlapozás nélkül). Itt előtte is ejt pár szót, illetve a végén is található jegyzetek rész, emiatt egy szavam sem lehet.

A válogatást illetően elég vegyes a szórás, egészen sok témakört érintve, és biztos vagyok benne, hogy mindenkinek meglesz a maga kedvence, ahogy nekem is jó pár történet okozott maradandó emléket.

A kedvenceim:

  • A köd: ezt inkább már kisregénynek mondanám, a film megnézésével beelőztem, de jó volt megismerni az eredeti alapanyagot is, annak ellenére is, hogy a vége azért sokkal ütősebbre sikerült a feldolgozásnak.
  • A majom: aminek a 2025-ös kiadást köszönhetjük, a hátborzongató játék mindig joker téma, ez sem képez kivételt.
  • A Jaunt: sci-fi lelkűként teljes mértékben nekem való.
  • A tutaj: tudtad, hogy eredetileg Paca néven jelent meg, amelynek kéziratát King nem is találta meg, ezért újraírta? (gondolom azóta azért tán csak rálelt)
  • Világnagy strand: szemeim előtt lebegett végig az azonos címet viselő (amúgy teljesen felesleges) magyar kiadású válogatás borítója, kivételesen remekül ragadta meg a novella lényegét.
  • Túlélő típus: kannibalizmus és határfeszegetés King módra, gusztustalanul imádtam.
  • Otto bácsi kocsija: Christine előfutár?
  • Nagyi: abszolút kedvenc, azóta is a hideg futkos a hátamon, ha csak belegondolok a szituációba.

Hamarosan beköszönt végre az ősz, ez pedig tudjátok mit jelent: innentől fogva nincs megállás és féken tartás, még több Stephen King a láthatáron!

★★★✭☆

A magára maradt emberiség kegyetlen disztópiája | Agustina Bazterrica: Méltatlanok

Agustina Bazterrica első magyarul megjelent regénye, a Pecsenyehús nagy hatással volt rám, a hideg futkározik azóta is a hátamon, ha csak rágondolok sokkoló témájára és cselekményére. A kannibalizmus disztópiája után az írónő maradt a műfaj berkein belül, de ezúttal a Méltatlanok által a magára maradt emberiség könyörtelen vallási berkeibe nyerhetünk betekintést, egy oltalom nélküli világba, ugyanolyan kendőzetlen és kíméletlen körülményeket életre keltve, akárcsak korábbi művében.

„(…) a Szent Testvériség Házának a csendje olyan, mint egy levegőben úszó, ürességben tekergőző fehér kígyó.”

A világ, ahogy mindig is működött, megszűnt létezni. A klímaváltozás, a megannyi természeti csapás által a civilizációból megmaradtak a túlélésért küzdenek az embertelen, nomád körülmények közepette. A szélsőséges állapotok szélsőséges berendezkedéshez vezetnek, erre a Szent Testvériség Háza kiváló például szolgál. Az itt lakók kasztokba rendeződve élik mindennapjaikat, könyörtelen bánásmódban részesülve a felsőbbrendűek által. Az egykori kolostor falai között félelem és rettegés ólálkodik, hiszen elég egy apró, helytelen tett, akár egy rosszkor kiengedett hangfoszlány, hogy megtapasztalják a fájdalmat, a csonkítást, és akár a halált büntetésként. Főhősünk ebben a bizarr vallási fanatizmussal átitatott közösségben él, alacsony rangú méltatlanként. A külső szemlélőként elfogadhatatlannak tűnő elvek mentén működő „menedékben” mégis otthonra lel, és egyfajta dicsőség megéléseként szeretne csatlakozni a kiválasztottak közé, mert hát mi egyéb célja lehetne már ebben az életben, mint a jelenlegi helyzetéből kihozni a maximumot? A történet az ő rögös, bonyodalmakkal teli útvesztőjén kíséri végig napjait, naplóbejegyzései által.

TOVÁBB →

Újabb föld körüli horrorválogatás | James D. Jenkins · Ryan Cagle (szerk.): A ​borzalmak hívása – Rémtörténetek a világ minden tájáról (Rémtörténetek a világ minden tájáról sorozat 2.)

Az antológia első részét a 2023-as év elején olvastam, amikor még a horror irodalmával leginkább puhatolózó kapcsolatban álltam, és tulajdonképpen ez az év volt az, amikor jobban elkezdtem a műfaj felé fordulni, kezdve az antológiával, belekóstolva a kannibalizmus legsötétebb bugyraiba is, majd belebolondulva Kingbe, így azóta már bőven kijelenthető: levedlettem a finomkodás fátylát, és egyenesen kutatom azokat a történeteket, amelyeken borzonghatok vagy sokkolódhatok. A novellagyűjtemény mindig kiváló alkalom erre, főként akkor, ha országhatárokat is átszelnek vele, sokszínűsítve a palettát, amire a Valancourt Books szerkesztői is vállalkoztak, immár másodszorra.

Már A sötétség szavaiban is érdekes volt olvasni a különféle országokból származó, más-más hangulatú és hátterű irományokat, ezt A borzalmak hívása remekül folytatja: a legelején ismét ötletes térkép segítségével navigál bennünket, ezúttal hova és milyen módon kalandozunk el a horror és/vagy weird fiction mezsgyéjén keresztül. Az egyes novellák előtti bevezetőben pedig felvázolásra kerül az adott ország zsánerhez való viszonya, továbbá különféle képviselőinek rövid bemutatása, közelebb hozva ezzel az adott művet, illetve néhány írás esetén még illusztráció is belecsempészésre került, a hangulat fokozása érdekében. Egy kívül-belül ízlésesen és kreatívan összeállított antológia, látszik, hogy foglalkoztak vele, és szívvel-lélekkel készült.

TOVÁBB →

Hangulatos szellemhistóriák | Stephen King: Joyland, Később

Miután belekóstoltam King korai munkásságába, éles kanyart véve belefogtam a későbbi könyveivel való ismerkedésbe is. Kétségkívül más hangulattal rendelkezik mind a Joyland (2013), mind pedig a Később (2021) az első regényeitől, de a két kísértethistória erőssége pont ezen alapul, és hát valljuk be, ahogy telik az idő, változunk mi magunk is, egy író miért ne tenné? A minőség cseppet sem változott azóta sem, és ez az, ami fontos.

Joyland

Devin Jones tengeti a tipikus egyetemisták életét: megéli az első szerelmet, ám nem sokáig úszhat a boldogságban, hamarosan bekövetkezik az első csalódás is, mely élete mélypontjaként csúcsosodik ki. Így amikor nyári munkát vállal egy vidámparkban, tulajdonképpen az itt töltött napokkal próbálja egyben tartani magát. Joyland alapelve, hogy az embereket szórakoztassák, és jókedvet árusítsanak a különféle attrakciókkal, ám a hely sötét múlttal rendelkezik: megöltek ott egy lányt, akinek állítólag azóta is ott kísért a szelleme. Madame Fortuna, a médium titokzatos kijelentése nyomán Devin belecsöppen ebbe a rejtélyes árnyoldalba, és hamarosan a gyilkos iránti nyomozás felé fordítva figyelmét, ám ez több veszélyt rejt magában, mint azt elsőre gondolja, és az időközben kialakult kötelékei életébe is beférkőzik a fenyegetettség.

TOVÁBB →

„A világ a fülünk hallatára omlik össze, és te néhány vámpírral vagy elfoglalva.” | Stephen King: Borzalmak városa

A 2024-es év végéhez közeledve végre sikerült eljutnom oda, hogy teljes mértékben ráálljak King regényeire, és mindig becsempésszem az aktuális olvasmányaim sorába. Bár a lista még rettenetesen hosszú, és egyáltalán nem egyszerű ennyi év munkásságát csak úgy beszerezni (főleg, ha az ember a szépérzékét nem hajlandó mindenáron beáldozni az olvasás oltárán, és inkább a reménykedő várakozásra áll át, ugye… :)), azért szerencsére van így is miből szemezgetni.

A Tortúrán felbuzdulva ismét egy korai történetéhez nyúltam: a Borzalmak városa, második regényeként, eredetileg 1975-ben jelent meg (nálunk a legelső kiadásra 1991-ben került sor). Főgonoszként ezúttal vámpírokat kapunk, a klasszikus félelmetes szörnyfajtaként, mindenféle csillogástól mentesen. Volt egy hangyányi fenntartásom emiatt, mert az utóbbi időben egyrészt elcsépelt, másrészt teljesen eltorzult és kifordított kép alakult ki ezekről a természetfeletti lényekről, ám ahogy belemerültem a fejezetekbe, köddé vált mindenfajta ellenérzésem, sőt, visszaadta abbéli hitemet, hogy igazából lehet borzongani a vérszívóktól, csak a megfelelő, egyáltalán nem finomkodó kezekből kell kikerülniük.

TOVÁBB →

Borzongás az őszre

Most, hogy végre magunk mögött hagytuk a forró, fülledt nyarat, és már sokkal emberibb a hőmérséklet, lezajlottak a frontok is (halleluja!) és megérkeztek az igazi borongós, ködös, szürke őszi napok (amik személy szerint a kedvenceim), végre elérkezettnek érzem az időt ahhoz, hogy ehhez a hangulathoz leginkább passzoló olvasmányokra koncentráljak. A kezdeti felhozatal most üdítően széleskörűre sikerült, annak ellenére is, hogy a legtöbb egy kiadó keze alól került ki, ám ez ne tántorítson el senkit, mert egytől-egyik tökéletes példa arra, ha ebben a hűvösebb évszakban egy jó kis borzongásra vágynál.

TOVÁBB →