Címke/4/5

Szerző: Mona

A klasszikusok mezejére lépve | Stanisław Lem: Solaris

Akik a közösségi média képes ágazatán követnek (itt), azoknak már talán szemet szúrt, hogy olvasmányaim egyre nagyobb hányadát a sci-fi különféle történetei teszik ki, így most ide is befészkelem ezt az irányt. Terveim szerint azonban itt nem állok meg, és még az idei évben több bejegyzést is szeretnék rájuk szentelni, ha máshogy nem, egy összefoglalóban mindenképpen, hiszen van miről mesélnem.

Ahogy egyre mélyebbre evezek a sci-fi irodalom tengerén, az új megjelenések mellett nyilvánvalóan megkerülhetetlenné válnak a műfaj klasszikusai, melyek mellett nem is szeretnék elmenni anélkül, hogy meg ne nézném magamnak őket. Rengeteg olyan alapmű van, amelyet mindenképpen pótolni szeretnék, egyrészt azért, mert nagyon érdekel, régen, amikor nem vette az embereket körül mindenféle modern technológia és elmélet, hogyan és milyen meglátás szerint írtak ilyen regényeket, milyen ötletek, elképzelések és megvalósítások születtek. Másrészt kíváncsi vagyok arra az útra is, amely az évek során lezajlott a sci-fi irodalom berkeiben, hogy honnan hová jutottunk. Ehhez tökéletes olvasmánynak bizonyult Stanisław Lem Solaris című regénye, amely eredetileg 1961-ben jelent meg.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Változatos műfaji elemekkel tarkított krimi | Mezei Petra: Mint a homokszemek

A krimi, mint műfaj olvasmányaim eddigi tárházában igencsak a küszöbnél tartózkodik még, tipikusan az a fajta zsáner, amit bár szívesen és érdeklődéssel olvasok, valahogy mindig háttérbe szorul a megannyi másik olvasnivaló mellett. Amikor az írónő megkérdezte, elolvasnám-e debütáló regényét, a Mint a homokszemeket, éppen olyan regények közepette voltam, melyek közé tökéletesen beillett egy könnyedebb hangvételű kötet, így kíváncsian kezdtem neki az olvasásának. Célját tökéletesen elérte: kikapcsolt és változatosságot hozott az olvasmányaim között.

Alex, a budapesti kárszakértő lány, a poszttraumás stresszben szenvedő fiatalok hétköznapi életét éli, amikor egy téves riasztás miatt kirendelik egy kertvárosi bankfiókhoz. Korábban a világ egyik legnagyobb biztosítójánál dolgozott, a cég történetének legfiatalabb felsővezetőjeként, de másfél évvel ezelőtt belekeveredett egy család meggyilkolásának ügyébe, és ez teljesen megváltoztatta az életét. Miközben rá kell jönnie, hogy hogyan rabolható ki egy bank minden különösebb eszköz, tudás vagy erőszak nélkül, úgy alakul, hogy azt is meg kell fejtenie, hogy mit kezdjen a szerelemmel egy olyan nő, aki a függetlenség, a racionalitás és az érzelmek kontrollálásának megszállottja? És vajon miért könnyebb az első kérdésre válaszolni?

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Humoros, szívmelengető családi történet | James Gould-Bourn: Szívedbe cammogva

Több tényező is szerepet játszik nálam abban, mi alapján választok ki egy-egy könyvet, amelyet el szeretnék olvasni. Mivel vizuális típus vagyok, nem titok, hogy elsőre a borító az, amely felkelti a figyelmemet és nyílván, amelyik számomra tetszetősebb, annak egyből utánajárok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többit elvből elutasítanám, pláne mostanság, hiszen már egyre több minden kezd érdekelni, gyakorlatilag a fülszöveg az, ami a legmérvadóbb és megadja a végső löketet. James Gould-Bourn debütáló regényénél maga a cím – Szívedbe cammogva – volt az, ami alapján eldöntöttem: ezt a regényt meg kell néznem magamnak. A kiadónak köszönhetően rögtön megjelenés után, frissen, ropogósan elolvashattam ezt a családi történetet.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Novellák a történelem különböző időszakaiból | Tamási Izabella (szerk.): Harcosok ​Vértanúk Boszorkányok

A történelem óra középiskolában mondhatni a kedvenc tantárgyamnak számított, köszönhetően annak, hogy a tanárunk érdekfeszítően tudta átadni a tananyagot, kiegészítve olyan információkkal, amelyek nem voltak benne a tankönyvben, vagy épp nem igazán úgy történtek, ahogy azok le voltak írni. Különleges helyzetben lévőnek éreztem magam ezek által, hiszen úgymond bennfentes információkhoz jutottam, de így utólag, felnőtt fejjel belegondolva azért eléggé összeesküvéselmélet-hívő fazon volt, alig volt olyan óra, hogy a szabadkőműves szó el ne hangzott volna. Egy szó, mint száz, arra legalább jó volt, hogy a történelem, mint téma érdekelni kezdjen, na meg persze, hogy mindebből és a tanultakból mennyi igaz, pláne, ha egy adott kor sajátosságai adják egy regény, sorozat vagy film alapját.

Amikor kapcsolatba kerültem a Történelmiregény-írók Társaságával, akik megkérdezték, lenne-e kedvem egy történelmi novellákat tartalmazó könyvet elolvasni (innen is köszönöm a lehetőséget!), hajtott a kíváncsiság, hogy vajon egy rövidebb lélegzetvételű mű meg tudja-e teremteni egy-egy korszak hangulatát, tudom-e úgy érezni, mintha pont belecsöppentem volna a régmúlt élők egy-egy napjába. Ezt a lécet, úgy gondolom, a Harcosok Vértanúk Boszorkányok meg tudta ugrani a 16 novellát tartalmazó kötetttel, amely tényleg nagyon változatos időkbe repít el minket.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Ne szólj szám, nem fáj fejem | Christina Dalcher: Vox

A disztópia és a női szerepek című blogbejegyzésemben boncolgattam már azokat a történeteket, amelyek egy elképzelt társadalmat mutatnak be, központba helyezve a nőket, hol a kirekesztettség miatt, hol pedig azért, mert ők válnak a hatalommá. Amikor először megláttam Christina Dalcher könyvét, a Voxot, tudtam, hogy ez is ezen disztópikus könyvek táborát fogja erősíteni, méghozzá a nők, mint elnyomottak vonalán. Az alaphelyzet nagyon érdekes: a nők szavainak számát korlátozzák, és ezzel próbálják meg visszaszorítani őket azzal a nem titkolt céllal, hogy fokozatosan vonuljanak ki a társadalmi részvételből és kerüljenek a teljes uralom alá. Nos igen, nem egy biztató kezdet. De vajon tud-e újat hozni a repertoárba? Szerintem igen, meg is mutatom, hogy miért.

Mondanom sem kell, hogy amikor először szemeztem a könyvvel, kíváncsian vártam a magyar fordítást, reménykedve benne, hogy ez mielőbb bekövetkezik. Amikor aztán megláttam a szent megjelenési dátumot, repültem is az előrendelés gombra. Igen ám, de a várva-várt öröm e-mail csak nem akart megérkezni, a megjelenési dátum pedig, mint a rétegtészta nyúlt az idők végezetéig, mígnem másfél év csúszással e-könyv formában elérhetővé vált (a bejegyzés írásakor sem látok még papírkönyveket tolongani, úgy sejtem, ennek kiadására még mindig nem került sor, de javítsatok ki, ha tévedek.). Egy huszárvágással lemondtam az előrendelésemet, hogy végre ennyi idő várakozás után végre belevethessem magam, ezért említenem sem kell szerintem, mekkora elvárással tettem mindezt.

TOVÁBB →
Szerző: Mona

Ruhadarabok és élethelyzetek | Brigitte Kronauer: A nők ruhái

Amikor igazán belevetettem magam az olvasásba és a könyvek falásába, nem a szépirodalom volt az elsődleges, amihez nyúltam, sőt, jó ideig nem is nagyon ismerkedtem az ilyen kötetekkel. De aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre szélesebb skálán kezdek el mozogni, egyre több minden érdekel, többször is kibillentem a komfortzónám bűvköréből, így a szépirodalmi regények is sorra kerültek, sőt, maradtak is a repertoáromban. Tulajdonképpen ez a szép számomra az olvasásban, ahogy egyre több és több történettel találkozom, és ezáltal változnak, formálódnak a szokásaim, kinyílik előttem a világ. Ennek köszönhetően került a látókörömbe a Typotex Kiadó is, akik Világirodalom sorozatukkal egyre több európai szépirodalmi művet jelentetnek meg. A kiadó jóvoltából bele is kóstolhattam ebbe a kavalkádba, elsőként Brigitte Kronauer: A nők ruhái című regénye került sorra, erről hoztam nektek egy kis kedvcsinálót.

Történetek John asszonyról és az elnök takarítónőjéről, a tengerszemű tanárnőről és az akkordmunkásnőkről. Van bennük pöttyös ruha, fekete kosztüm, rejtélyes hálóing, Vasalás 1 meg Vasalás 2, szóval, minden. Képkeret, egy teáskanna tükre, fátyol és igazság, persze.

„A huszonhat történetből álló könyv egy egész életen ível át, a sötét gyermekkori emlékektől kezdődően egészen addig, amikor az elbeszélő már kilencven fölött jár, hogy azután a tárgyak világába lépjen át, például teáskannává vagy párnává változzon. A szövegek olyan mestereket idéző aprólékos kidolgozottsággal és virtuóz iróniával rendelkeznek, amilyennel leginkább a XVII. századi holland festők képein találkozhatunk. Az olvasó – hogy ilyen régimódian fogalmazzunk – elbűvölve rakja le a könyvet, amely elragadóan gonosz és egyben szeretetre méltóan elegáns is.” – Frankfurter Allgemeine Zeitung

TOVÁBB →