Sokrétű, mély és magával ragadó | Sigríður Hagalín Björnsdóttir: Szent ​Szó

Annak idején A sziget nagyon érdekes témájával és sokrétűségével belopta magát a szívembe, azt azért hozzá kell tennem, hogy a disztópia műfajnak és Izlandnak köszönhetően egyáltalán nem volt nehéz dolga, hiszen mindkettő olyan, ami felettébb érdekel, ráadásul Izlandhoz köthetően még nem olvastam olyan sok regényt, így szinte éhezve faltam a hangulatos, ezt a tájat boncolgató sorokat. Ehhez képest a Szent szó mindenféle tekintetben teljesen más, mind műfajában, mind pedig témájában, ami viszont változatlan maradt, az a hangulat, ami továbbra is nagyon közel áll hozzám.

A történet szerint nyomtalanul eltűnik egy fiatal, népszerű influenszer nő, Edda, hátrahagyva férjét és újszülött gyermekét. Senki sem tudja, merre lehet, ám nem azért, mert valami baj történt vele – elég hamar kiderül, hogy repjegyet vásárolva önként távozott a családja köréből. Végül az öccse lesz az, aki némi unszolásra ugyan, de nekiindul, hogy felkutassa a nővérét, utazása során pedig a nem mindennapi családi múlt elevenedik fel, miközben egy számára idegen világban igyekszik a rejtély végére járni.

TOVÁBB →

Hétköznapi dolgokról egyszerűen, de nagyszerűen | Karl Ove Knausgård: Tél (Évszakok sorozat 2.)

A könyv, amelyet ritkán előforduló, “azonnal olvasni szeretném!” érzéssel tettem a kosaramba, ugyanakkor rettenesen féltem tőle, mi lesz, ha nem jókor veszem a kezembe, vagy egyáltalán nem találom meg az utat hozzá. Szépirodalmi kalandozásom idén Karl Ove Knausgård: Tél című esszéfüzérével vette igazán kezdetét, úgy érzem megfelelő löketet adott ahhoz, hogy ezt a megkezdett utat folytassam, főként a skandináv területek íróival.

TOVÁBB →