Nem mostanában nyúltam magyar szerző könyvéhez – persze nincs itt szó semmilyen elzárkózástól -, csak mivel alaptörténet-centrikus vagyok és azok alapján általában külföldi írók történeteivel találkozom sűrűbben, így a magyar vonal kicsit talán háttérbe szorul. Ezúttal viszont sikerült egy magyar ifjúsági poszt-apokaliptikus regényt kihalásznom az elolvasandók sűrű erdejéből. Az elszaporodott hasonló témájú művek után kíváncsi voltam magyar oldalról mit tudunk felmutatni ezen a téren, ezért Kemese Fanni – A napszemű Pippa Kenn trilógia első részének estem neki.
Kemese Fanniról nem sok információt lehet fellelni azon kívül, hogy fiatal feltörekvőként igyekszik lavírozni az írói pályán, rajongói oldalán körbenézve pedig annyi is bizonyos, hogy műveibe abszolút bevonja olvasói közönségét, hol részleteket elhintve, hol a könyvei borítótervezése kapcsán. Abszolút pozitívnak tartom ezt a fajta hozzáállást, hiszen így kap egyfajta támpontot és visszajelzést, mely mentén haladhat azon az úton, melyen leginkább megfelel olvasói számára és ezáltal támogatást és bíztatást élvezhet. Na de nézzük, elsőként mit is alkotott!
Szerintem nem túlzok, ha kijelentem: szinte alig akad ember a világon, aki ne hallott volna/próbált volna ki már valamilyen számítógépes játékot – amennyiben a feltételeik megengedik -, legyen szó stratégiai, platform, szerep- vagy bármilyen más játékról (mint tudjuk ugye, manapság már pénzt is lehet ezzel keresni, nézzük csak meg a drága 
A legtöbb eddig olvasott könyvemnél nem volt szükség gondos összpontosításra, de szeretem, amikor egy könyv olvasása nem csupán abból áll, hogy szépen haladunk a történet szálán és annyira kell mindösszesen figyelnem, ki-kicsoda és hol vagyunk, hanem néhol komoly koncentrációt igényelve olyan plusz információkhoz is juttat, amikhez eddig nem volt szerencsém, de persze mindezt oly mértékben valósítja meg, hogy nem nyomja el közben magát a körészőtt sztorit.
Akarva-akaratlanul is döntő szokott lenni néhány könyv elolvasásánál a róla alkotott vélemények felszínes áttekintése (szigorúan kihagyva a spoileres részeket!), mely alapján az ígéretes történet kap egy újabb löketet, egyfajta megerősítést, hogy bizony érdemes nekiállni. Nem volt ez másképp Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első darabja, a Kés a Zajban mű tekintetében sem. Bár szeretek úgy nekiállni többrészes sorozatoknak, hogy minden darabja megvan, itt most csupán az első részhez sikerült hozzájutnom, de mivel annyi pozitív és különleges jelzővel illették, gondoltam elkezdtem, legfeljebb majd’ megesz a fene, míg rátalálok a folytatásra. Na de nézzük, miért írom mégis az elolvasása után nyugalommal ezt a bejegyzést.
Úgy érzem lassan kijelenthetem, hogy a disztópikus könyvek igencsak az érdeklődésem középpontjában állnak, hiszen több ilyen témájú regény átrágása után ez a legutóbb elolvasott példány, Lissa Price Testbérlők című műve is egy azok közül, amelyek a társadalom jövőjének egy negatívabb vízióját tárja elénk. Szinte bele sem olvastam a tartalmába, már egyből szembejött velem a reklámszövege: „Az Éhezők Viadala rajongók imádni fogják”, így már előre tudtam mire számíthatok a könyvet illetően, ráadásul ebből az is világossá vált, hogy az írónő nem fog megállni egy könyvnél ebből a témából (amit a befejezés aztán még jobban megerősített).
Rengeteg elképzelés született már a világvége kezdetével és lezajlásával kapcsolatban, tömérdek posztapokaliptikus feltevés kering szerte a világban megannyi dátumot megjóslóan, elég ha csak a tavaly év végi maja naptárhoz kötődőre gondolunk, vagy akár a 2000-es évfordulóra. Persze a szakértőbbek nem egyetlen évhez, vagy naphoz kötik ezt a folyamatot, hanem bizony egy fokozatos eseménysorozathoz, amelynek végkifejlete a Föld számára egyáltalán nem túl kecsegtető végítéletet jelenti. A Karen Thompson Walker tollából megszületett Csodák kora is efajta mű, ahogy az alcíme is mutatja: Káprázatos látomás egy eltűnőben lévő világról.