Főszerepben az idősek

Nem is gondolná az ember, hogy idősek köré szőtt történetek mennyire jók is lehetnek és mennyi potenciált hordoznak magukban. Önmagában az, hogy valaki megöregszik és tapasztalatokra tesz szert – mely által bölcsebbé válik -, ugye nem éppen elégséges, ezért fogják őket és kizökkentve a hétköznapi, megtanult, sokszor berögzült életükből egy új, szoktalan helyzetbe és/vagy környezetbe helyezik őket. Mindehhez járul még némi humorral megfűszerezés és bamm, a végeredmény zseniális lesz! Ennek első ékes bizonyítéka nálam Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című regénye volt, melyben pontosan ezek az elemek segédkeztek abban, hogy a szívemhez közel kerüljön főszereplője, továbbá maga az egész alkotás és arra ösztönözzön, hogy újabb hasonló kaliberű főhőst szerepeltető könyveket vegyek a kezembe.

Nemrég két olyan regényt is sikerült elolvasnom, melyek ugyancsak idős emberek és az ő életük köré szövődik és azt kell, hogy mondjam sikerült a krémbe belenyúlnom, hiszen mindegyik páratlan a maga nemében.

Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Ove 59 éves és mindenről megvan a határozott véleménye. Példának okáért a Saab számára az autók autója és bizalmatlan minden olyan emberrel szemben, akik Volvót vagy más külföldi márkájú járművet vezetnek. Napjainak megvannak a fix pontjai, melyektől sosem tér el: legyen az a lakótelep tisztántartása, vagy a tiltó tábla ellenére ott parkoló autók rendszámának felírása, ezeket ráadásul kötelességének érzi, hogy elvégezze, ha már embertársai nem teszik meg. Lételeme a munka és nem érti mások hogy nem érthetnek olyan egyszerű dolgokhoz, mint egy radiátor légtelenítése, tolatás vagy egyéb ház körüli munka. Ám most, hogy állás nélkül maradt és a szomszédai is folyamatosan keresik apró-cseprő ügyekkel, mellyel keresztbe tesznek fontos célkitűzésének, úgy érzi, minden összeesküdött ellene. De az, hogy miképp jutott el idáig és hogy próbál túlélni morgolódások közepette és elvégezni feladatát, azt az olvasónak magának kell felfedeznie.

Rachel Joyce: Harold Fry valószínűtlen utazása (Harold Fry sorozat 1.)

Harold Fry nyugdíjba vonulása után éli szürke, hétköznapi életét feleségével, míg egyik napon kap egy levelet régi munkatársnőjétől, Queenie Hennessy-től, akit 20 éve látott utoljára és most halálos betegsége utolsó fázisáról tudósít, továbbá búcsút vesz a férfitől. Harold megírja válaszát, majd elindul vele a sarkon lévő postaládához, de aztán úgy dönt, tesz inkább egy hosszabb sétát és máshol dobja be. A távirat végül csak nem akaródzik kikerülni a kezéből és hirtelen felindulásból nekivág gyalogszerrel eljuttatni sorait a címzetthez. Igen ám, de nem holmi szomszédságig történő sétálás veszi kezdetét, hanem egy 900 kilométer hosszú kalandtúra, mivel meggyőződése szerint amíg útja tart, addig Queenie is életben fog maradni. Vitorláscipőjében és vékony kabátjában indul neki a távolság legyűrésének, melynek során különleges emberekkel találkozik össze és emlékeinek felidézése által életéről is számot vesz. Na de az, hogy sikerrel jár-e a küldetése, csak az fedezheti fel, aki végigolvassa a regényt.

 

Screen Shot 2015-12-29 at 16.43.30 copy

TOVÁBB →

Jessica Brockmole – Levelek Skye szigetéről

Székesfehérvár, 2015. május 3.

Kedves Olvasóim!

Bár már elkezdődött a május hónap, első hétvégéjén mi sem látszik ebből, csupán szürke felhők, bánatosan lengedező fák és kihalt utcák, mintha az ősz eltévesztette volna érkezését. Ám ha hinni lehet a jóslásoknak, hamarosan jön a nyár – legalábbis egy-két napra biztosan -, hogy a természet és az emberek újult lelkesedéssel vághassanak bele a mindennapjaikba. 

Kiolvasott könyvemhez viszont remek hangulatot teremtett ez a melankólia, kiváló elfoglaltság gyanánt a hétvége alatt végigolvashattam Jessica Brockmole levélregényét, a Levelek Skye szigetéről című nagyszerű történetet, melynek hatására alakítottam bejegyzésem elejét – lehetséges ugyan, hogy nem épp a fenti dátum lesz publikálásának napja, de a friss élmények hatására a többi elmesélésre váró könyv elé tolakodva, tújburjánzó gondolataimmal igyekszem visszaadni, milyen élményben is lehet részese annak, aki kezébe veszi az írónő eme alkotását.

További olvasásra sarkallva, üdvözlettel:

mona

levelekskyszigeterolAz egész mindössze egy rajongói levéllel vette kezdetét: David Graham fogta magát és megcímezte élete első ilyen témájú küldeményét Elspeth Dunn költőnő számára, komolyabb választ nem remélve. Ám a nőtől hamar választ kap – az akkori viszonyokhoz képest, hiszen 1912-ben járunk -, így kezdetét veszi egy hosszú és tartalmas levelezgetés az ifjú egyetemista és a félreeső Skye-szigeten élő hölgy között.

Ezzel párhuzamosan másik idősíkunk 1940-ből származó levelezéseket mutat be, ahol az ifjú Margaret igyekszik rájönni anyja féltve őrzött titkára, amikor is egy bombatámadásnak köszönhetően a házuk falából rejtélyes levelek sokasága bukkan elő, mely édesanyja számára a legbecsesebb kincseknek bizonyulnak… TOVÁBB →

Lisa Genova – Megmaradt Alice-nek

megmaradtalicenekVoltatok már úgy, hogy a kezetekbe vettetek egy könyvet és csupán rálátásotok volt arról, miről is fog szólni, de már előre tudtátok, hogy odáig lesztek érte? Természetesen itt nem arról a hype özönnel elárasztott, legtöbb esetben alaptalanul magasztalt alkotásokról beszélek, amelyeknél beléd tukmálják, hogy igenis jó és csak szeretni lehet, hanem azokról, amelyek megbújnak a rengetegben és amikor végre egymásra találtok, régi barátként „somolyogtok” össze, egyfajta zsák a foltját érzésként. (Az már más kérdés, ha utána valóban felkapják és népszerűsítik, de itt most ettől független egymásra találásról beszélünk.)

Na, Lisa Genova Megmaradt Alice-nek című művének pontosan ilyen megérzéssel ugrottam neki, nem meglepő módon az utolsó oldal elolvasásával a jóslatom be is igazolódott: valóban egy jó könyv annak ellenére, hogy mennyire komoly és sokkoló dologról szól.

„Már akkor, egy évvel korábban is ott voltak azok a neuronok a fejében, nem messze a fülétől, amelyek haldokoltak kínjukban, csak túl csendesen, így nem hallhatta meg őket. Néhányan azt állítják, hogy a dolgok alattomos módon fordultak rosszra, hogy az idegsejtek maguk gerjesztették azokat a folyamatokat, amelyek később a pusztulásukhoz vezettek. Nem lehetett tudni, hogy molekuláris gyilkosság vagy sejtszintű öngyilkosság zajlott, mert az idegsejtek elpusztultak, mielőtt megsúghatták volna neki, mi történik vele.”

TOVÁBB →

Louisa Young – Drágám, tudatom veled…

A háborúk borzalmairól már sokan sok helyen beszámoltak akár sorok között, akár hús-vér valójában életre keltve, így már mindenki tudja (vagy legalábbis próbálja elképzelni, mivel nagy valószínűséggel nem élte át), milyen állapotok uralkodtak és mennyire megviselte a társadalmat, mindenféle szempontból. A témában ihlet merítése majdhogynem kiaknázhatatlan, hiszen a katonákon keresztül a politikai élet szereplőin át az egészen egyszerű, hétköznapi emberekig, szinte mindenkire kihatással volt. Érdekek feszültek egymásnak, szerelmek bomlottak fel, családok szakadtak szét, hogy aztán – ha voltak olyan szerencsések – később újra egyesüljenek, vagy egy tragédiának köszönhetően megmaradjanak csonka mivoltuknak.

dragamtudatomveledTörténelem iránt érdeklődő emberként úgy gondolom, az egyik leghálásabb téma, melybe bele lehet kezdeni, mert mindig értesülünk olyan új érdekességről, melyet a többi alkotás vagy nem tartalmazott, vagy esetleg új dimenzióba emeli, ezzel is bővítve tudásunkat, de sajnos azért itt is akadnak kivételek – nem minden műnél mondható el, hogy eléri a kívánt hatást. Szegény Louisa Young is beleesett abba a hibába a Drágám, tudatom veled… című regényével, hogy túl sokat akart, csak épp tehetsége nem volt hozzá, hogy kivirágoztassa.

A fülszöveg egy szerelmi dráma hatását kelti sejtelmességével, központi elemeként a szereplők között váltott levelezéseket kiemelve, mely alapján egy érdekes szerelmi történet félét és a mögötte megbúvó “borzasztó” igazság felszínre kerülését várjuk:

Drága Nadine-om!

Tudatom veled, még mielőtt táviratot kapnál, hogy augusztus 21-én beutaltak a 36-os számú tábori kórházba egy kis sebesüléssel…

Most kényelmesen fekszem az ágyban, és a legjobb sebészek meg ápolónők megteszik értem mindazt, amire szükségem van.

Majd írok, hogy miként boldogulok, de innen már nem, mert arra számítok, hogy rövidesen elhagyom a támaszpontot.

Szeretettel,
Riley Purefroy 

 

1917 augusztusa
Egy levél, két szerelmes, egy borzasztó hazugság.
Háborúban mindig az igazság az első áldozat…

TOVÁBB →

Alice Hoffman – A tizenharmadik boszorkány

13boszorkanyÉrdekes dolog a boszorkányság misztériuma, hiszen ahogy változtak az idők, úgy formálódott a megítélésük is. A néphit a korai időszakban olyan természetfeletti embereket (nőket) illettek eme kifejezéssel, akik démoni képességekkel rendelkeznek és rosszat, betegségeket vagy akár pusztulást hoznak – nem véletlenül kerültek máglyára. A későbbi időkben ezzel szemben már pozitív értelemben is használták és az ügyesség, okosság tulajdonságát társították az illetőhöz. Majd jött a modern felfogás, hogy a boszorkányok természetfeletti mivoltukkal, sőt az egész boszorkányság igenis lehet szexi, erre számos film/sorozat és könyv is épült – gondolom a Bűbájos boszorkányokat senkinek sem kell bemutatni, amit anno én is nagy érdeklődéssel követtem – és úgymond „divatos” volt mindenféle otthoni boszorkányos praktikákat elkövetni.

Napjainkban jóval alábbhagyott ez az egész boszorkányosdi őrület, hiszen megannyi más „lény” követelt magának helyet a természetfelettiek népszerűségi palettáján, így én is háttérbe szorítottam az ezekkel foglalkozó műveket. De Alice Hoffman – A tizenharmadik boszorkány című regénye újra felélesztette az effajta misztérium iránti kíváncsiságom és úgy gondolom, hogy ez egy tökéletes könyv is volt a visszatéréshez, még akkor is, ha nem maga a boszorkányság és a varázslat állt a várttal ellentétben a középpontjában.

TOVÁBB →

Laurie Halse Anderson – Hadd mondjam el…

haddmondjamelA tavalyi évben abszolút első számú kedvenc könyvvé avanzsáltam Laurie Halse Anderson – Jégviráglányok elnevezést viselő alkotását, mely lehengerlő szófordulatai, kifejezésmódja és elbeszélési stílusán felül még egy sokkoló, ám remek történet által vívta ki nálam eme címet. Így nem volt kérdés számomra, hogy amint találkozok egy újabb művével el kell, hogy olvassam. A nyertes darab ezúttal az eredeti nyelven 2001-ben kiadott, magyarul pedig 2006-ban publikált Hadd mondjam el… lett, melybe nagy reményeket táplálva vehettem bele magam. Bár a nem mindennapi szókapcsolatok ezúttal nem diadalmaskodtak, sikerült egy újabb megrázó élménnyel gazdagodnom és a hangulat ellenére egyáltalán nem tántorodtam még mindig el az írónőtől.

TOVÁBB →