Nem az esetem | Totth Benedek – Holtverseny

Az idei év első magyar regényeként Totth Benedek első könyvét, a Holtversenyt választottam, melyet egyfajta kultkönyvként is emlegetnek. Már régóta szemeztem vele, ráadásul a tavalyi évben megjelent újabb könyve is, mely szintén felkerült az egyszer el kell olvasnom listámra, így gondoltam, ameddig nem sikerül megszerezni, tökéletes lesz ezzel a művével ráhangolódni. Hát, meg kell, hogy mondjam, rendesen feladta a leckét az író, mert teljesen elbizonytalanított abban, szeretnék-e még olvasni tőle a közeljövőben.

A könyv nem tétovázik, egyből belevág az események közepébe: egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld az éjszakában, majd annak rendje és módja szerint elütnek valamit, vagy valakit. Mégis, a későbbiek során az uszodát lelkesen látogató, edzésekre és versenyekre járó fiataloknak ez a baleset lesz a legkisebb gondjuk, hiszen így is elég kalandosak, illetve veszélyesek a mindennapjaik.

Kemény dolgok történnek tinédzser szereplőinkkel, mondhatni egy percig sincs nyugtuk, ezeket pedig durván realisztikusan ábrázolja Totth. Ráadásul nincs semmi könnyed bevezetés a regény világába, egyből arcon csap szókimondó, nyers, alpári stílusával, de szerencsére nem jut el a közönséges jelzőig, ahhoz sokkal jobban van megírva a történet.

A karakterek közül sajnos senki sem szerethető, mindenki az a fiatalember, akit senki sem szeretne, ha ismerőse, neadjisten a gyermeke lenne, hiszen tipikus minden hülyeségbe belekeveredő, minden mindegy elvet valló és mindent kipróbáló gyerekek ők, a felnőtté válás küszöbén, akik őrültséget őrültségre halmoznak, csak a következményekbe nem gondolnak bele.

Olyan érzésem volt, mint amikor Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című könyvét olvastam: értem én, mi akar a regény lenni, egyfajta életérzést megjelenítve, csak ehhez nem én vagyok a célközönség. Fejlődési regénynek kikiáltását enyhe túlzásnak gondolom, tulajdonképpen végigbazdmegeli mindenki a regényt, hogy aztán valami kikerekedjen belőle, amit fejlődésnek abszolút nem neveznék, helyette inkább a megoldás szóval lehetne jellemezni, amit a kezdeti bonyodalmakra ad meg nekünk az író. Ám azt meg kell hagyni, a címadás és a könyvborító telitalálat.

Totth Benedek - Holtverseny

Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: ua.
Eredeti megjelenés éve: ua.
Oldalak száma: 248

Témához illően | Szécsi Noémi – A kismama naplója

Könyvmolyként mindig is úgy gondoltam, ha eljön az ideje a gyermekvárásnak, kötetről-kötetre fogom bújni a különböző, témát boncolgató szakirodalmat, illetve regényeket. Amikor végül beköszöntött ez az időszak, valahogy nem éreztem szükségét, hogy ilyen irományoknak álljak neki, szerencsére, amely információk fontosak voltak számomra, azt ismerősöktől, illetékes személyektől be tudtam zsebelni.

Egy valamit megtanultam: minden terhesség más, máshogy is éli meg mindenki, nem lehet minden sémát mindenkire ráhúzni, sőt! Úgy gondolom roppant szerencsésnek mondhatom magam, hogy a negatívabb vetülete messzire elkerült és nagyon kellemes 9 hónapot tudhatok immár magam mögött (már tényleg bármelyik pillanatban elérkezhet az idő!). Végül Szécsi Noémi könyve volt az, amely kivételt képezett és végül csak helyet kapott a polcomon és ha már beszereztem, nem is tudtam megállni, hogy addig, amíg még tart a dolog, el ne olvassam A kismama naplóját.

A várandóságtól megdicsőült terhes nő terebélyesedő pocakját nézegeti állandóan, és hogy a babának jó legyen, pontosan kimért saláta-, szénhidrát- és fehérjemennyiségeket vesz magához. Legalábbis így van megírva a Nagykönyvben. Csakhogy hisztis, hiú és falánk nők is esnek teherbe, és lesznek belőlük hisztis, hiú és falánk kismamák. Erről olvashatunk Szécsi Noémi második kötetében, amely ezúttal nem regény, hanem egy terhesség naplószerűen elbeszélt története.

TOVÁBB →

Bartis Attila – A vége

„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

„Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.” 

(Kemény István)

covers_365310Kifejezetten örültem, hogy amikor kézbe vettem ezt a könyvet, nem emlékeztem pontosan a fülszöveges leírásra, mert így a könyv elolvasása után igencsak félrevezetett volna és még nagyobb lett volna a csalódás. Nem értem, az első mondat hogyan foglalhatja össze mindazt, amit a sorokat olvasva kaptam, mert határozottan nem ez volt az, ami eszembe jutott magáról az egész történet lényegéről. Na de kezdjük az elején.

Úgy érzem a magyar könyvek terén most már kell egyfajta egészséges elővigyázatosság a kiválasztás során, mert a magyar sorsok, magyar múlt vonatkozásában nagyon sok a depresszív hangnemű alkotás. Persze valamilyen szempontból érthető, de úgy érzem számomra ez nem mindig az, amit keresek egy ilyen műfajú regény vonatkozásában. Azt le kell szögeznem, hogy nagyon jól megírt drámai, melankóliával átitatott magyar regény is vált már kedvencemmé, de Bartis Attila – A vége című művét illetően, ha nem venném figyelembe magát a témát és a hangnemet, akkor sem lennék kibékülve vele.

TOVÁBB →

Bodor Johanna – Nem baj, majd megértem

nembajmajdmegertemRománia, 1983. A diktatórikus rendszer maximális fokozaton dübörög, markában tartva a lakosságot az élelem és a háztartási cikkek korlátozásával – olyan használati eszközök, mint a wc papír luxuscikknek tételével -, a folyamatos ellenőrzésekkel, lehallgatásokkal, korrupcióval, túlzásba vitt beszabályozottsággal és sorolhatnám… „A kulturális éheztetés, a megrendelt költészet, a vastaps ritmusa folyton ott zúgott az ember fejében. Minél nagyobb volt a pánik, az éhség elleni küzdelem, a vécépapír beszerzésének öröme, annál több volt az áruló, a besúgó, a hatalmat kiszolgáló, láthatatlan hadsereg.” Ebben a közegben kell túlélnie a 18 éves Johannának, aki bukaresti lakosként balerinának készül, ám ha az élete nem lenne elég nehéz azzal, hogy a társadalmi rendszernek kell megfelelnie, még ráadásként hozzáadódik a családja elhatározása, mely szerint Magyarországra költöznek. Először a szülők hagyják el Romániát, majd lányuk névházassággal érné el, hogy végleg otthagyja a diktatúrát és utánuk menjen.

Az első pillanattól kezdve megfogott az a kifejezés- és leírásmód, mellyel az írónő elmeséli nekünk kamaszkorának rendszer miatti megpróbáltatásait. Természetesen nem rózsaszín felhőbe csomagolva kapjuk az információkat, meglehetősen melankolikus hangulat uralkodik az egész regényen, nem véletlenül. Láttam, hogy sokan kifogásolják írásmódját, nekik azért javasolnám néhány túlhype-olt magyar „írónő” próbálgatásait a maguk teljesen egyszerű és buta regénytémáival és világmegváltónak vélt gondolataikkal, rögtön értékelni tudnák Bodor Johanna művét, aki legalább tényleg olyan történetet tett le az asztalra, mely egyrészt szomorú, de mégis jelentőségteljes és olyan dolog, amiről érdemes olvasni és nem csak egy szimpla nyálcsorgatós, szipi-szupi tinisztori. TOVÁBB →

Szeghalmi Lőrincz: Levelek az árnyékvilágból

levelekazarnyekvilagbolSzeghalmi Lőrincz orvosdoktor nevével feltüntetett, a Levelek az árnyékvilágból címet viselő levélregényt kézbe vevén egy érdekes témakör látszatát keltette, ahogy az 1840-es évek orvostudományába való beavatáson túl egy természetfeletti erőkkel átitatott világba való betekintés ígéretével kecsegtetett, ezáltal még érdekesebbé téve számomra a művet és eme módon sikeresen el is érte, hogy megszerzése után egyből nekiálljak. Már az első soraiban érződött a reformkor régies szóhasználatával és ezzel együtt a múltba történő visszarepítéssel való próbálkozás, mely igen jelesen helyt állt eme kifejezésekkel és szófordulatokkal. A korkép tehát tökéletesen felvázolt, melyben maga Szeghalmi Lőrincz doktor úr avat be bennünket egy általunk ismeretlen levelezőtársnak címzett leveleken keresztül Ung vármegyében megesett különös esetekről és eseményekről.

Akad itt minden, mi szem-szájnak ingere: békákat szülő anya, titokzatos szellemek, boszorkányság, na meg nem kevés vér. Naturalista ábrázolásának nyomán tanúi lehetünk altatás nélküli szemműtétnek, kínzásoknak, haláleseteknek, melyeknek így vagy úgy, de minduntalan részesévé válik Lőrincz. Az elején, ahogy több, látszólag kapcsolat nélküli esetek következtek egymás után, kicsit X-Aktákra emlékeztető vonulatot véltem felfedezni, melynél szintén hihetetlenebbnél hihetetlenebb dolgok kerülnek terítékre, rendes magyarázat nélkül. Ám szerencsére itt kerekedett egy  történet és utána szerencsére abbamaradoztak ezen random furcsaságok szerepeltetése, melyeknek semmi kapcsolódási pontja sem volt a tényleges szálhoz. TOVÁBB →

Grecsó Krisztián – Megyek utánad

megyekutanadAmikor emberi kapcsolatokról szóló regényeket olvasunk, a legnagyobb hányadukban női karakterek által kerülnek bemutatásra – elég csak a romantikus könyvek példáinál maradnunk -, hol intenzívebb érzelmek, hol kissé tárgyilagosabb formák által, műfajtól függő relevanciával (jobb esetben). Gondolom, nem kell senkinek bemutatni milyen jegyek ismeretesek ezen a téren, emiatt azonban meg is van a hátulütőjük: nehéz már valami forradalmian újat hozni, legfeljebb az írói stílus és a közeg az, amivel játszani lehet és egyedivé teheti, hiszen a karakterek lélekvilágát majdhogynem kívülről fújjuk már.

Grecsó Krisztián Megyek utánad című szerzeményében azonban férfi szereplőt, egy bizonyos Daru névre hallgató egyént találunk az elmesélő szerepében, melyben az ő szerelmeinek rögös útvesztőjébe nyerhetünk bepillantást.

Daru az Alföldön nevelkedett falusi környezetben, melynek minden jellegzetessége és velejárója visszaköszön a műben, amolyan igazi retro feelinget kölcsönözve neki. A szerelem már ezen a helyen bekopogtat a fiú ajtajában, még ha eleinte nem is realizálja, innentől kezdve pedig úton-útfélen lányokkal, később pedig nőkkel hozza össze a sors, akik valamilyen mértékben befolyással lesznek életéveire, személyiségére. Az út nem lesz olyan egyszerű, ahogy sok idilli, romantikus sztoriban olvastuk: karakterünknek sok mindent kell megtanulnia és átélnie, hogy a múltjába visszatekintve levonja a megfelelő következtetéseket, mit csinált helyesen és mi az, amit másképp kellett volna tennie. Legalábbis az alapkoncepció ezt várta volna az olvasmánytól, az már más kérdés, az író hozta-e ezt a „megkövetelt” formulát.

TOVÁBB →