Egy újabb klasszikus sci-fi olvasmányon vagyok túl, méghozzá egy olyan regényen, amely sokrétű, komplex, ugyanakkor nagyszerűen kivitelezett, egy igazán fantáziadús közegben játszódó, érdekes világ, emlékezetes karakterekkel. Aki sci-fi berkekben olvas, úgy gondolom, előbb, vagy utóbb, de mindenképpen útba ejti Dan Simmons Hyperionját, én valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag csak most, az újrakiadásakor állítottam teljes fókuszba, de egyáltalán nem bántam meg, hiszen most, jó néhány (még közel sem elég!) tudományos fantasztikummal a hátam mögött, talán még jobban tudom értékelni az ilyen gyöngyszemeket, mint ez a könyv.

Az emberiség már nem korlátozódik a Földre, galaxisok között éli nem éppen békés életét: küszöbön áll egy háború, ráadásul az emberek életét segítő MI-k valami titokzatos dologra készülődnek, és ebben a feszült helyzetben hét zarándok indul el egy peremvidéki bolygóra, a Hyperionra, ahol úticéljuk a titokzatos Időkripták, illetve a rettegett Shrike, akihez már megannyi gyilkosság kötődik. Mindegyikük megosztja a saját történetét, hátha ezzel is közelebb kerülnek a megoldáshoz, miközben tudják: csupán egyikük élheti túl a zarándoklatot, neki pedig teljesülhet leghőbb kívánsága.

Igazán lenyűgözött ez a titokzatos világ, illetve maga a koncepció, melynek köszönhetően az egyes szereplők által elmesélt történetekből alkothatunk képet erről a 29. századi világmindenségről, illetve annak működéséről, vagy épp megmagyarázhatatlan történésekből próbáljuk összerakni, mi lehet a titok nyitja. Bár nem mindegyiküké volt eget rengető – köszönhetően talán a legelső, a pap által felelevenítettnek, amely szinte lehetetlenül magasra állította azt a bizonyos lécet -, mégis remekül kiforrta magát az egész a végére. Mellette még a tudós története ragadt meg bennem igazán, ami szintén rejtéllyel kikövezett, és roppant különleges volt, de ha belegondolok, a maga nemében mindegyiknek megvolt az adott helye a regényben, egyik sem lógott ki a sorból, még amelyikkel szemben úgymond kicsit érdektelenebb is voltam, ott is megvan az a bizonyos szerep, ami miatt helyet kapott a könyvben.

Ami még nagyon tetszett, hogy nem az a kapkodós, akció-orientált cselekményű, hanem csordogáló, akárcsak a patak vize, nem rohan, hogy minél több információt belesulykoljon az olvasóba. Sőt, az, hogy nem kaptam mindenre választ, még jobban felcsigázott, mindezek után roppant kíváncsi leszek, mit hoz a folytatás, és hová fut majd ki a legvégén a sorozat, a potenciál hatalmas, és szerencsére nehezen tudom elképzelni, hogy ne legyen jó mind a négy része.

Tipikusan az a fajta könyv, amit nem csak egyszer célszerű elolvasni, biztos vagyok benne, hogy többszöri olvasásra érik be csak igazán, amikor már nem csupán ámulattal olvasod, de „kihallod” azokat a dolgokat is, amelyek esetleg elkerülték a figyelmedet elsőre.

Pontosan ilyen szépirodalmi sci-fiket szeretnék olvasni mindig, ahol nem csupán történnek a dolgok, hanem vannak okok, összefüggések, esetleges kinyilatkoztatások és rádöbbenések, ezek pedig szépen csordogálva érkeznek, ugyanakkor nincs túlmagyarázva és néhány dolgot illetően megmarad a titokzatosság, szinte érezhető, hogy az egésznek lelke és célja van, és nem csak úgy lóg a levegőben, céltalanul elmesélve.

5/5