Számtalan érvet lehetne felsorakoztatni mind az ebook, mind pedig a papírkötéses könyv javára, nem is szándékozom ebben a témában részletesen elmerülni, de annyi bizonyos, hogy találtam egy újabb plusz pontot az ebookok javára, mely tovább dönti nálam a mérleget.
Ismertetőt ugyebár héba-hóba olvasok egy-egy könyvről, épp olyan óvatosan, hogy ne rontsam el a felfedezés örömét, majd beszerzés után ez szépen le is ülepedik és nagy része feledésbe merül. Ennek köszönhetően rövidebb-hosszabb idő után, amikor kezembe veszem a könyvet már annyi sem rémlik a történetből, mint amennyi az első találkozáskor megragadt, így majdhogynem tiszta lappal indulva indulhatok a megismerés rögös útjára és lévén, hogy ebookot olvasok még az ismertető sem köszön vissza a hátsó borítóról, mindenféle ajánlgatásokkal megtűzdelve. Na de hogy is kötődik mindez a bejegyzésemhez?
Ahogy most itt olvasgatok Samantha Shannon Csontszüretjéről, mindenhol visszaköszön az a fenenagy ajánlgatás és PR szöveg, mely szerint az új Harry Pottert tarthatjuk a kezünkben és bizony milyen ügyesen összehozta ez a leányzó első sikeres könyvét. Őszintén szólva, ha elém került volna ez a jellemzés, lehet teljesen máshogy álltam volna a könyvhöz, ezért örülök nagyon, hogy így utólag jutottam csak hozzá ehhez az információhoz. Mert ugyebár ha az ember egyik kedvencét hozzák fel, azon nyomban ugrik minden olyan momentumra, mely számára összeegyeztethetetlen és más a favoritjával szemben (természetesen nem az alaptörténetre gondolok, hanem a milyenségére/felépítésére, mert azért nyilván nem várunk egy ugyanolyan sztorit). Ezért most abszolút nem is fogok semilyen párhuzamot vonni köztük, hiszen teljesen értelmetlen, vegyük csupán önmagában a művet, egy új képzeletbeli világ előfutáraként.
Gondolom mindenki eljátszott már a gondolattal, hogy vajon 10, 20 vagy több év múlva hol tart majd; merre halad az élete, megváltozik-e a személyisége, kik fogják körbevenni és hogyan alakul a kapcsolatrendszere, milyen lesz az anyagi helyzete, mennyire sikerül boldogulnia, ér-e el majd sikereket, kap-e elismeréseket és egyáltalán boldog és elégedett lesz-e. Ám ha választani lehetne, hogy a jelennél maradunk, vagy végérvényesen átugrunk jópár évet, valószínűleg rögtön csökkenne az előrelátni vágyók lelkesedése, hiszen senki sem szeretne lemaradni életének momentumairól, főleg úgy, hogy abból a pár megélt évből már eleve kiesik jónéhány a gyerekkorunkból. Aktuális könyvünk, Liane Moriarty: Add vissza az életem! című regényének főszereplőnőjével viszont pontosan ez történik – előugrik 10 évet az időben és hamarosan be kell látnia, hogy ez nem is olyan jó dolog, mint azt elsőre gondolná az ember.
Előző blogbejegyzésem folytatásaként akkor következzen Justin Cronin – A szabadulás trilógia második kötete, mely A Tizenkettek elnevezést viseli, hivatkozva azokra a fertőzöttekre, akikkel – ahogy az első részben értesültünk róla – útjára indult a borzalom és a pusztulás, melynek köszönhetően a népesség majdnem egésze odaveszett. Az Első Kolónia ugyan talpon maradt és jól elvolt falai között, de mint az lenni szokott, ez a fajta életmód, a megrekedtség és bezárkózottság nem mindenkinek fekszik, ezért néhányan felkerekedtek, hogy leszámoljanak az ellenséggel.
A természetfeletti lények majdhogynem annyi formában és alakban jelennek meg, ahány mű szól róluk, példának okáért vegyük a vámpírokat. A klasszikustól a modernig minden formában és közegben, illetve korban megtalálhatóak: valahol a háttérbe vonulva, néhol a figyelem középpontjában, másutt pedig elvegyülve az emberek világában, de ugyanígy megállják a helyüket a régmúlt időkben, a jelenben és a jövőben is. Egyik helyen teljesen érzéketlenek és közelebb állnak a szörnyeteg léthez, a másik alkotásban meg már szerelmesek lesznek és tökéletesen emberiek – leszámítva az élőlényekből való csemegézéseiket. Gondolom nem hat újdonság jelleggel, hogy manapság mennyire divatosak is lettek az emberséges példányok, ezért is jelentett üde színfoltot Justin Cronin – A szabadulás című trilógiájának első két kötete, melyek A szabadulás és A Tizenkettek elnevezést kapták, melyekben a vérszívókra sokkal inkább a szörny lenne a megfelelő szó.
A könyvolvasásnak számtalan oka ismert, vegyük például az egyk legkedveltebbet: a kikapcsolódás mellett elrepít minket az alkotó fantáziája által szült, sok esetben a valóságtól elrugaszkodott ismeretlenbe (lásd fantasy, sci-fi, disztópia stb.), melyet aztán saját képzelőerőnk szerint alakítjuk, gyurmázzuk magunk előtt. Aztán van itt nekünk többek között egy olyan csoport, mely az emberek világából merít és bár maga az alapötlet talán kitalált, de nagyon is emberi marad, sehol egy természetfeletti elem, melyeket azért választunk, hogy látókörünket szélesítve betekintést nyerjünk abba, mi zajlik körölöttünk, másokkal, melyet saját bőrünkön talán sohasem tapasztalunk meg. Gondolom nem kell ecsetelnem, ezeknél miért a romantikus regények azok, melyek szemtelenül népszerűek, viszont van egy olyan réteg is ezeknél, melyet ugyan elolvasunk és gyönyörű szerelmes történetet kapunk, de társul hozzá egy olyan sokkoló, szomorú tényező is, mely miatt nem valószínű, hogy elolvasás után mi is át szeretnénk élni. Pontosan ilyen könyv volt számomra Jojo Moyes – Mielőtt megismertelek című könyve, melyet sokan az egekig dicsérnek – hozzátéve nem alaptalanul.
Hajótörés, lezuhanó repülőgép, egy éppen jókor jó helyen fekvő lakatlan (vagy annak hitt) sziget – ezek a tipikus szigeten rekedős történetek alappillérei, melyet sokan sok helyen elevenítenek meg papíron, vagy filmvásznon, vagy a televízióban. Gondolom mindenki ismer legalább egy ilyen, katasztrófával indított történetet (Daniel Defoe: Robinson Crusou, A kék lagúna, Lost – Eltűntek stb.), melynél minimum egy, közkedvelten kettő (szigorúan mindkét nemből egy-egy!) vagy épp egy csapat ember marad életben az ismeretlen terepen. Ahogy haladunk előre az időben, ez az alapanyag egyre érdekesebbé válhat annak vonatkozásában, hogy az egyre kevesebb dolgot nélkülözni hajlandó ember hogyan kényszerül arra, hogy teljes mértékben rábízza magát a természetre. Jelenleg boncolt regényem, Tracey Garvis Graves – Kötelék nevet viselő olvasnivalója viszont inkább az emberi kapcsolatok alakulásának vonalát követi egy tinédzser fiú és egy nő főszereplésével.