Az ember általában szeret olyan valóságon túlmenő, alternatív történeteket olvasni/nézni, amely valódi átélését a saját bőrén keresztül nem tapasztalhat meg, így az általa kapott kitaláció az, amely végigkalauzolhatja hogyan is működhetne mindez. Ilyen például az időutazás témája, mely számtalan módon került már feldolgozásra, de úgy tűnik sosem unjuk meg és előszeretettel készülnek az újabb és újabb alkotások.
Ezúttal Kerstin Gier Időtlen szerelem trilógiája került elolvasásra és ezzel meg is lett az első mű, melyet német írónőtől olvastam -bár mivel magyarul tettem, igazából semmi különös dolog nem tűnt fel, de a tudat azért ott lebegett. :) Utólag belegondolva jó döntésnek bizonyult, hogy egybe daráltam le őket, de hogy pontosan miért is, azt a továbbiakban elolvashatjátok.
XIX. század, csipkék, fodrok, ízléstelenebbnél ízléstelenebb kalapok, kravátlik, napernyők, bálok, gőzgépek, léghajók, tudósok – steampunk, gőzpunk, urban fantasy, és még dobálózhanék tovább a különféle jelzőkkel, amelyek Gail Carriger Soulless – Lélektelen című könyvét jellemzik. Egészen egyedi alaptörténetű művel van dolgunk, ahol egyszerre vannak jelen a régi idők sajátosságai a természetfeletti lények világával.
Akarva-akaratlanul is döntő szokott lenni néhány könyv elolvasásánál a róla alkotott vélemények felszínes áttekintése (szigorúan kihagyva a spoileres részeket!), mely alapján az ígéretes történet kap egy újabb löketet, egyfajta megerősítést, hogy bizony érdemes nekiállni. Nem volt ez másképp Patrick Ness Chaos Walking trilógiájának első darabja, a Kés a Zajban mű tekintetében sem. Bár szeretek úgy nekiállni többrészes sorozatoknak, hogy minden darabja megvan, itt most csupán az első részhez sikerült hozzájutnom, de mivel annyi pozitív és különleges jelzővel illették, gondoltam elkezdtem, legfeljebb majd’ megesz a fene, míg rátalálok a folytatásra. Na de nézzük, miért írom mégis az elolvasása után nyugalommal ezt a bejegyzést.
Úgy érzem lassan kijelenthetem, hogy a disztópikus könyvek igencsak az érdeklődésem középpontjában állnak, hiszen több ilyen témájú regény átrágása után ez a legutóbb elolvasott példány, Lissa Price Testbérlők című műve is egy azok közül, amelyek a társadalom jövőjének egy negatívabb vízióját tárja elénk. Szinte bele sem olvastam a tartalmába, már egyből szembejött velem a reklámszövege: „Az Éhezők Viadala rajongók imádni fogják”, így már előre tudtam mire számíthatok a könyvet illetően, ráadásul ebből az is világossá vált, hogy az írónő nem fog megállni egy könyvnél ebből a témából (amit a befejezés aztán még jobban megerősített).
„Ma annyiféle prostituáltról beszélhetünk, ahány módja és helyszíne létezik a prostitúciónak. Ebben az összefüggésben az antropológus és politológus Janine Mossuz-Lavau-ra hivatkoznék, aki szerint a helyzet annyira sokrétű, hogy ma már nem lehet általánosságban „prostitúcióról” beszélni, inkább „prostitúciókat” (többes számban) kell mondanunk. A prostitúció különböző helyszínein (garzonlakásokban, bárokban, mulatókban, az interneten, a masszázsszalonokban, az autópályák környékén, az erdőkben, az autókban) másokat találunk, mások a szabályok, mások a sajátosságok, a tarifák, a klientúra, a kényszerítő körülmények és a tétek. Ugyanígy a prostitúciót űző diákok sem egyformák” (Szex és tandíj)