Ember és gépnép kapcsolatáról | T. J. Klune: A bábuk élete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ősöreg és csendes erdő mélyén egy Giovanni nevet viselő robot. A világából az emberek már rég eltűntek, feltalálóként igyekezett fákra épült, különleges házát otthonossá, eszközeit minél szélesebb körűvé tenni, ám a magányt nehezen tűrte. Egészen addig, amíg egy embergyermek hozzá nem került, valamint társul szegődött melléjük még két másik robot is: egy nővérrobot, illetve egy robotporszívó, akik megtöltötték élettel és humorral a mindennapjaikat, furcsa szokásaikkal. Így éltek ők, egy furcsa, de annál több szeretettel teli családként.

Biztonságot nyújtó, idilli közegüket megbolygatja, amikor Victor, a család emberi tagja egy ismeretlen robotra bukkan, megjavítva pedig kiderül (bár a HAB névre keresztelt robotnak nincsenek emlékei), a múltban Giovanni és ő ismerte egymást. A bonyodalmak innentől veszik igazán kezdetüket, a múlt sötét árnyainak hitt robotok lecsapnak rájuk és elragadják Giót, főhőseinknek pedig nem lesz más választása: fel kell kerekedniük a gépek uralta városba, hogy megmentsék társukat az újraprogramozástól, vagy ami még rosszabb, a megsemmisítéstől.

TOVÁBB →

Megtorpanva bár, de törve nem | Dan Simmons: Hyperion bukása (Hyperioni énekek sorozat 2.)

A Hyperion iránti lelkesedésem hevében azonnal nekiálltam a második résznek, a Hyperion bukásának. A sorozat igényli is a folytonosságot, hiszen ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első abbamaradt, viszont már nem merül bele a karakterek jellemébe, hátterébe, ilyen szempontból inkább cselekményorientált, az első részhez képest. Háború, politika és vallás vegyül a zarándokok sorsának alakulásába, egy grandiózus űropera keretein belül, melyet körbefon a technológia.

★★★★☆

Na ez már keményebb dió volt az első kötethez képest, a kezdeti lendületem és lelkesedésem lassan, de fokozatosan apadt. Maga a világ továbbra is lenyűgöző, érdekeltek a történések, a beemelt szálak, viszont annyira zsúfolt és sokrétű volt, hogy akarva-akaratlanul is úgy éreztem, amikor mellette más könyvhöz nyúltam, mintha a felszínre jöttem volna levegőt venni.

A titokzatosság és a feszültségkeltés változatlanul lendületet, löketet ad a haladáshoz, ám egymásra rakódva, halmozva egy idő után úgy éreztem, mindezek éppen a visszájára fordítják az egészet, és csak tolom magam előtt ezt a fene nagy kinyilatkoztatásokkal, filozofálgatásokkal tűzdelt, sejtelmekkel teli, Időkriptákkal beharangozott, Shrike által fenyegetett, Maggal összeköttetett, Hálóval körbeszőtt „valamit”, amivel kapcsolatban hatalmas bizonytalanság uralkodott bennem, megtudom-e valaha, mi is az valójában. Szó, mi szó, többségében helyre kerültek a miértek és a hogyanok ezen a rögös, végeláthatatlan úton, ugyanakkor maradt még pár rágatlan csont is, a következő részekre.

A harmadik és negyedik könyv is érkezik majd jövőre újraszerkesztett kiadásban, így bőven lesz idő rápihenni erre a grandiózus sorozatra, itt most úgy érzem a bőséges 1226 oldalnyi klasszikus tudományos fantasztikum után rám is fér.

„Vajon hány szívet kell ládákba rakni ahhoz, hogy a fájdalom átalakuljon valami mássá?”| Agustina Bazterrica: Pecsenyehús

Egy újabb disztópikus regény, amelyben a világ kifordul önmagából, és elhatárolódik saját értékrendjétől: az állatokat egy halálos vírus miatt megsemmisítik, ennek eredményeképpen eltűnnek a házakból, az utcákról, az állatkertekből, a vadonból, ugyanakkor a vágóhidakról, illetve a boltok kínálatából is. A világ vezetői úgy gondolják, hús nélkül mit sem ér az emberiség, ezért kitalálják, hogy embereket fognak tenyészteni a kieső táplálék helyettesítésére. A húsfeldolgozás ezzel a megváltozott körülménnyel, génmódosított, hangjuktól megfosztott egyedekkel újra megindul, történetünkben éppen egy ilyen Húsgyár hivatalnoka szemszögéből követhetjük az eseményeket egy olyan világból, ahol a kannibalizmus nemhogy elfogadottá, de a mindennapi élet részévé is vált. A főszereplő, Marcos Tejo érzelemmentes profizmussal kalauzol bennünket a normálisnak álcázott pokol legsötétebb bugyraiba, miközben legbelül, a szívében háború dúl. Egy nap ráadásul ajándékba kap egy fogyasztásra szánt nőstényt, a dolgok pedig innen bonyolódnak csak igazán.

TOVÁBB →

Jó anyának lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés | Jessamine Chan: Jó ​anyák iskolája

Vezetés közben egyszer csak megcsörren a mobilod, majd amikor felveszed, a rendőrség közli, náluk van a kislányod. Felhívod az apját, közlöd a tényt, majd emlékeztetve magad, hogy lélegezz, ne ess kétségbe, utad a rendőrséghez vezet.
Két és fél órára egyedül hagytad a lakásban, tudod, hogy elszúrtad, a fáradtság, a kialvatlanság nem mentség, mint ahogy az sem, hogy csupán egy kis térre volt szükséged a végeláthatatlan mókuskerékből, amiről persze a rendőrségnek, a kirendelt szociális munkásnak nem teszel említést.
Az eljárás levezényléséig a felügyeleti jog a volt férjedhez, az apához kerül. Innentől rajtad áll, hogy bizonyítsd, igenis jó édesanya vagy, aki képes és tud gondoskodni a gyermekéről, gondolataidban pedig sorolod, miket mondasz majd a hivatali kirendelteknek, a vizsgálatokat lefolytatóknak, netalán, ha terápiákra szükséges járnod.
Az állam által kirendelt két férfi becsenget hozzád.
– „Fel kell szerelnünk néhány kamerát, asszonyom. – Átnyújtja az aláírandó dokumentumokat.
– Ez most lakásellenőrzés?
– Már máshogy csináljuk a dolgokat.“

A lakásodat, a fürdőszoba kivételével bekamerázzák, minden holmit átforgatnak, mindenhová benéznek, innentől idegennek érzed magad a saját otthonodban.
A módszer megváltozott, a rendszer átalakult, a fejedben pedig egyre inkább ott motoszkál a kérdés: ugye tudsz olyan jó anya lenni, hogy visszakapd a saját lányodat?

Ez aztán egy ízig-vérig KULT könyv lett!

TOVÁBB →

A disztópikus jövő közelebb van, mint gondolnánk – Octavia E. Butler Földmag-duológiájáról

A klímaváltozás korában, amikor az emberiség egyértelműen elveszítette önmagát, és önmagába vetett hitét, az emberek szenvednek. Járványok, háborúk, vízhiány taszítja a népet a pusztulásba, akik pedig túlélik, nem csupán ezek következményeit nyögik, de saját embertársaikkal szemben is meg kell védeniük magukat.

Ebbe az embertelen, disztópikus környezetbe kalauzol bennünket Octavia E. Butler Földmag-duológiája, mely mind a témakörét, mind pedig a mondanivalóját illetően olyan gazdag és fontos könyv a klasszikusok között, amely manapság elég ritkaságszámba megy. Első részében, A magvető példázatában főhősünk, Lauren Olamina, illetve társai próbálnak túlélni, és fosztogatók, gyilkosok között igyekeznek megmaradni embernek, és találni egy olyan helyet, ahol biztonsággal letelepedhetnek. Útja során megfogalmazódik benne egy új hitvilág, a Földmag ideológiája, amely szerinte a változást hozhatja, illetve az emberiségnek a túlélést jelentheti. Míg az első rész önmaga, illetve otthonának megtalálásával foglalkozik, a második rész, A talentumok példázata egyrészt a főszereplő rögös útját folytatja, de mellette jobban belelátunk a társadalmi és gazdasági problémákkal küszködő Kalifornia politikai helyzetébe, történéseibe.

TOVÁBB →

A 100 legnépszerűbb sci-fi könyv a Goodreads-en projekt – lassan, de biztosan

Immár több, mint másfél éve, hogy felfigyeltem A 100 legnépszerűbb sci-fi könyv a Goodreads-en listára, így elérkezettnek láttam az időt, hogy aktualizáljam és ráncba szedjem az elolvasottakat, illetve azokat a regényeket, amelyek még megismerésre válnak, egyfajta emlékeztetőként is használva.

Amennyiben az előzményt szeretnéd elolvasni, ITT találod.

TOVÁBB →