A disztópikus jövő közelebb van, mint gondolnánk – Octavia E. Butler Földmag-duológiájáról

A klímaváltozás korában, amikor az emberiség egyértelműen elveszítette önmagát, és önmagába vetett hitét, az emberek szenvednek. Járványok, háborúk, vízhiány taszítja a népet a pusztulásba, akik pedig túlélik, nem csupán ezek következményeit nyögik, de saját embertársaikkal szemben is meg kell védeniük magukat.

Ebbe az embertelen, disztópikus környezetbe kalauzol bennünket Octavia E. Butler Földmag-duológiája, mely mind a témakörét, mind pedig a mondanivalóját illetően olyan gazdag és fontos könyv a klasszikusok között, amely manapság elég ritkaságszámba megy. Első részében, A magvető példázatában főhősünk, Lauren Olamina, illetve társai próbálnak túlélni, és fosztogatók, gyilkosok között igyekeznek megmaradni embernek, és találni egy olyan helyet, ahol biztonsággal letelepedhetnek. Útja során megfogalmazódik benne egy új hitvilág, a Földmag ideológiája, amely szerinte a változást hozhatja, illetve az emberiségnek a túlélést jelentheti. Míg az első rész önmaga, illetve otthonának megtalálásával foglalkozik, a második rész, A talentumok példázata egyrészt a főszereplő rögös útját folytatja, de mellette jobban belelátunk a társadalmi és gazdasági problémákkal küszködő Kalifornia politikai helyzetébe, történéseibe.

TOVÁBB →

A sci-fik klasszikus, csillogó ékköve | Dan Simmons: Hyperion (Hyperioni énekek sorozat 1.)

Egy újabb klasszikus sci-fi olvasmányon vagyok túl, méghozzá egy olyan regényen, amely sokrétű, komplex, ugyanakkor nagyszerűen kivitelezett, egy igazán fantáziadús közegben játszódó, érdekes világ, emlékezetes karakterekkel. Aki sci-fi berkekben olvas, úgy gondolom, előbb, vagy utóbb, de mindenképpen útba ejti Dan Simmons Hyperionját, én valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag csak most, az újrakiadásakor állítottam teljes fókuszba, de egyáltalán nem bántam meg, hiszen most, jó néhány (még közel sem elég!) tudományos fantasztikummal a hátam mögött, talán még jobban tudom értékelni az ilyen gyöngyszemeket, mint ez a könyv.

Az emberiség már nem korlátozódik a Földre, galaxisok között éli nem éppen békés életét: küszöbön áll egy háború, ráadásul az emberek életét segítő MI-k valami titokzatos dologra készülődnek, és ebben a feszült helyzetben hét zarándok indul el egy peremvidéki bolygóra, a Hyperionra, ahol úticéljuk a titokzatos Időkripták, illetve a rettegett Shrike, akihez már megannyi gyilkosság kötődik. Mindegyikük megosztja a saját történetét, hátha ezzel is közelebb kerülnek a megoldáshoz, miközben tudják: csupán egyikük élheti túl a zarándoklatot, neki pedig teljesülhet leghőbb kívánsága.

TOVÁBB →

Cixin Liu és az ő többtéglányi sci-fi trilógiája, I. felvonás, avagy szösszenet A háromtest-problémáról és A sötét erdőről

Vannak azok a könyvek, amelyeket beszerezve egyből nekiugrok az olvasásuknak, és akadnak olyanok is – mint például a jelen bejegyzés alanyai -, amelyek türelmesen várják sorukat, amíg előbb, vagy (inkább) utóbb kedvet nem kapok hozzájuk valami isteni sugallat, bohém szeszély, vagy éppen egy hús-vér ajánló hatására. Cixin Liu A háromtest-trilógiájával hat éven keresztül szemeztem a polcon, mire eljutottam oda, hogy most már illene megismerkednem ezzel a már-már klasszikusnak mondható sorozattal, a 2023-as évem eddig úgy is nagyrészt a vaskos kötetek és sorozatok körül forog, ez pedig mindkettőnek eleget tesz.

Mielőtt nekikezdenék a harmadik rész olvasásának, gondoltam összefoglalom az eddigi benyomásomat a sorozatról, melyet, ha egy szóban kellene kifejeznem, elsőre egyből azt mondanám: túlírt. Bár az első rész mindössze 406 oldalt számlál, már ebben is érzékelhető, mennyire szeret az író kalandozni, elmélyedni egy-egy ember gondolataiban, emlékeiben, olyan utakra kalauzolni, melyek ugyan hatással vannak a cselekményre, mégis kitekintőnek érezheti az olvasó. Ugyanakkor mégis van benne valami magával ragadó, kíváncsiságot ébresztő erő, amely a nehezebben befogadható részeken túllendít, majd olyan löketet ad, amelynek köszönhetően alig várod, hogy újra belemélyedhess, csillapítva a feltörekvő érdeklődési hullámod.

TOVÁBB →

A képregények sokrétűbbek, mint gondolnád #2 | Joe Hill:
Kulcs a zárját 1. (Locke & Key sorozat 1.)

Joe Hill több regényéhez, illetve novelláskötetéhez is volt már szerencsém, annyi már a legelső találkozás pillanatában bizonyosságot nyert számomra, hogy ő nem a finomkodás és a tündérmesék atyja, hanem a fantasy legsötétebb bugyraiban burjánzó, hátborzongató, nyers és véres történetek írója. Mindezen ismertetőjegyek tudatában különösen kíváncsi voltam rá, hogy képregény formában, vizuálisan mit képes nyújtani a közönségnek, a Locke & Key sorozat nyitányának elolvasása pedig tökéletes betekintőnek is bizonyult. Bár a könyvei közül is vannak érdemleges alkotások – a Szarvak például annak idején kifejezetten tetszett -, már most érzem, hogy minden kétséget kizáróan ez a képregény sorozat lesz számomra a munkásságának csúcsa. Nem csoda, hogy három rangos díjat is bezsebelt érte, 2020-ban pedig sorozat adaptációt is kapott.

Mit érdemes tudni a Kulcs a zárját nevet kapó sorozat alaptörténetéről? Egy horrorfilm tipikus kezdőjelenetei elevenednek meg az első oldalak képkockáin: a Locke család egy szörnyű tragédia után felmenőik ódon kastélyába költöznek Lovecraftba, ám elég hamar világossá válik, hogy az öreg ház falai nem éppen hétköznapi titkokat rejtenek magukban. Innentől kezdve pedig már le is vedli magáról a sablonosság leplét, hiszen a rejtélyes kulcsok, amikbe a szereplők belebotlanak, sötét és túlvilági dolgokat hoznak magukkal, a cselekmény igazi arculata itt is veszi kezdetét.

TOVÁBB →

Újabb egyetemi kalandok | John Allison · Max Sarin · Whitney Cogar: Veszedelmes ​választás (Egyetemre mentem sorozat 3.)

Mindig nagy örömömre szolgál, amikor a hazai képregény piac sokszínűsödik, bár én csupán belecsöppentem ebbe a világba, hiszen sokáig elzárkóztam tőle, mert egysíkúnak gondoltam (milyen rosszul!), de amióta nagyobb figyelmet fordítok rá, igazi gyöngyszemekre bukkanok. Az egyik ilyen vonal, amit Panel Kalandor képvisel, aki a Vissza a jövőbe képregényeken túl, az Egyetemre mentem sorozat kiadásán is dolgozik, melynek most az új részéről, a Veszedelmes választásról hoztam Nektek egy kis kedvcsináló szösszenetet.

A széria immár a harmadik magyarul megjelent kötetnél tart, amelyben a lányok első egyetemi félévének végét kísérhetjük figyelemmel, ezúttal diákelnök választást, az éjszakai kalandok és kocsmázások csavaros történetét, szakítást, valamint egy kis táborozási kiruccanást elevenítenek meg a képkockák, a korábban már megszokott, kiemelkedő színvonalú rajzolással, és remek humorral fűszerezve.

TOVÁBB →

Két klasszikust egy csapásra, avagy belekezdtem A Dűne és az Alapítvány sorozatba

Igyekszem folyamatosan feltérképezni a klasszikus sci-fi repertoárt, mondhatjuk úgy, hogy kialakult bennem az a nyomvonal, amelyet igazi rajongással tudok végigkísérni, szerencsére ez alól a régebbi idők tudományos fantasztikus irományai sem kivételek, sőt, többször sokkal mélyebb nyomot hagynak bennem, mint kortárs testvéreik. Az elmúlt hónapokban két nagy klasszikus sorozatnak vágtam neki, egyrészt Isaac Asimov Alapítványával ismerkedem, másrészt Frank Herbert: A Dűne sorozatával. Elsőre nem épp olyan művek, amelyeket egy bejegyzésen belül lehetne szerepeltetni, pláne nem összehasonlítani, de ami miatt mégis ezt a módszert választottam, az az, hogy ez a két sorozat talán az, amelyektől a leginkább tartottam és elég sokáig húztam az elkezdésüket, viszont a maguk módján mindkettő meglepett, mutatom is, hogy miért.

TOVÁBB →