Hétköznapi dolgokról egyszerűen, de nagyszerűen | Karl Ove Knausgård: Tél (Évszakok sorozat 2.)

A könyv, amelyet ritkán előforduló, “azonnal olvasni szeretném!” érzéssel tettem a kosaramba, ugyanakkor rettenesen féltem tőle, mi lesz, ha nem jókor veszem a kezembe, vagy egyáltalán nem találom meg az utat hozzá. Szépirodalmi kalandozásom idén Karl Ove Knausgård: Tél című esszéfüzérével vette igazán kezdetét, úgy érzem megfelelő löketet adott ahhoz, hogy ezt a megkezdett utat folytassam, főként a skandináv területek íróival.

TOVÁBB →

A cyberkultúra alfája és omegája, mondják | William Gibson: Neuromancer (Sprawl-trilógia 1.)

William Gibson nevével, illetve munkásságának egyik szeletével már találkoztam A periféria elolvasása kapcsán, ám akkor még gyanútlanul továbbtettem a regényt, és mintha mi sem történt volna, folytattam a könyvek fogyasztását, elkönyvelve, hogy ez bizony nem volt egy nekem való regény. Majd tavaly, a nagy Mátrix visszanézéseim közepette teljesen elkapott a cyberpunk szelleme, ezért habozás nélkül beszereztem Mr. Gibson klasszikus, látnoki trilógiáját, melynek első részét, a Neuromancert azonnal el is kezdtem, hiszen kíváncsi voltam, mi volt az a könyv, amelyből a Mátrix filmek is kinőtték magukat.

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

TOVÁBB →

Folytatódik az egyetemisták különös élete képkockákon keresztül | John Allison · Lissa Treiman · Max Sarin · Whitney Cogar: Tiszta szívvel (Egyetemre mentem 2.)

Tavaly októberben ismerkedtem meg a Susan, Esther és Daisy hármassal, akiknek az egyetemi kalandozásaikról szól az Egyetemre mentem képregény sorozat. Azóta már elfogyasztottam néhány más témában, teljesen más stílusban megírt és megrajzolt kötetet, de mit sem változott az a véleményem, hogy grafikailag igazán ott van az élmezőnyben. A második kötet végén két rajzgalériát is kapunk már, roppant érdekes megfigyelni, honnan indul az egész rajzolás, hogyan épülnek fel a rajzok és valósulnak meg az elképzelések. Na, de ne lovagoljuk fordítva a lovat, nézzük meg, milyenre sikerült a széria második kiadványa, a Tiszta szívvel.

A három lány egyetemi élete és útkeresése tovább folytatódik, ebben a részben a sorozat 5-8. történetei kaptak helyet. A négy fejezet különféle témákat boncolgat: iskolai bál, a tanulás nehézségei, régi riválisok felbukkanása, és a karácsonyi szünet szépségei és mumusai.

TOVÁBB →

Ha nem szuperhősös képregényre vágysz, ezzel nem fogsz mellé lőni | John Allison – Whitney Cogar: Veletek megleszek (Egyetemre mentem sorozat 1.)

Kezdjük a legelején. Számomra a képregények mindig is leginkább a szuperhősökkel kapcsolatos történeteket jelentették, bár ott voltak gyermekkorom kedvencei is, mint a Garfield vagy a Donald Kacsa Magazin, aktív könyvmolyságom alatt nagyon sokáig nem foglalkoztatott a képregények világa, pontosan emiatt a téves képzet miatt, hogy nem is létezik másfajta ezekből. Dehát itt van nekünk a világháló és a közösségi média, amelyen böngészve és aktívan figyelve az irodalmi élet eseményeit, elég hamar szembejött velem, hogy bizony a képregény lehet más és nem csupán az általam nem igazán érdekelt szuperhős univerzumok hálózzák be. Azért azt valljuk be, hogy nincs könnyű dolga annak, aki – hozzám hasonlóan – a kivételeket keresi, de szerencsére manapság már nagyobb a választék ahhoz, hogy mindenki találjon a szája ízének megfelelő példányt, csak utánuk kell menni. Például itt van nekünk egy Panel Kalandor, aki pont a paletta szélesítését tűzte ki célul és aki elhozta nekünk többek között a Vissza a jövőbe képregényeket is, most pedig az Egyetemre mentem sorozat első részét, a Veletek megleszeket vehetik az olvasók a kezükbe neki köszönhetően.

Az alaptörténet egyszerű: van itt három lány, Susan, ​Esther, és Daisy, akik megkezdték az egyetemi tanulmányaikat és próbálnak boldogulni az élet kiszámíthatatlan tengerében. Amik velük megesnek, azok viszont már nem ennyire egyszerű dolgok, hiszen furcsábbnál-furcsább helyzetbe kerülnek, miközben ők is próbálják megtalálni valódi énjüket, keresik útjukat és helyüket a világban.

TOVÁBB →

Az író, akinek műveit csak szeretni lehet | Fredrik Backman – Mi vagyunk a medvék (Björnstad sorozat 1.)

Svéd irodalom eddigi olvasmányaim során még nem hagyott cserben, bár még bőven van mibe belekóstolnom, műfajok tekintetében is, de amikkel könyvmoly pályafutásom alatt találkoztam, kivétel nélkül élvezetesek voltak. Az abszolút kiteljesedés és a svéd regények iránti igazi szeretet Fredrik Backman megismerésével érkezett el hozzám, amikor Az ember, akit Ovénak hívnak című művével teljesen levett a lábamról és belopta magát a szívembe (na meg nem utolsó sorban az első könyv volt, amely a könnyeimet is előcsalogatta). Azóta már több regényéhez is volt szerencsém, melyekben bebizonyította, hogy mennyire csupaszív író és milyen szeretetteljes karaktereket tud létrehozni. Nem volt hát kérdés, hogy legújabb könyvét, a Mi vagyunk a medvéket – mely ráadásul egy sorozat első kötete –  el fogom-e olvasni, sőt, elérte nálam azt is, hogy már nem is lényeges számomra a fülszöveg, mert tudom, hogy imádni fogom. Erről is csupán annyit tudtam a könyvborítónak köszönhetően, hogy a hokihoz kapcsolódik, ezért őszintén szólva egy kicsit tartottam tőle, hiszen nem nagyon rajnogok ezért a sportért (meg úgy semmilyen sportért, ha őszinte akarok lenni), de felülkerekedtem ezen félelmemet és belevetettem magam. Mintha hazaértem volna, nem is értem hogy hihettem, hogy a hoki miatt nem fogom szeretni.

Egy erdő közepén lévő kisváros, Björnstad hétköznapjaiba kalauzol bennünket ezúttal az író, ahol igazából nem virágzik semmi, az itt élő emberek minden reménye a hokiban összpontosul, mindenki csupán ehhez ért. Számukra ez nem csak egy játék, hanem maga az élet, úgyhogy aki nem játékosként, edzőként vagy klubtagként van jelen, szurkolóként támogatja a csapatot. A juniorok szezonjára koncentrál mindenki, hiszen esélyesek arra, hogy győzelmükkel visszaszerezzék a város dicsőségét, így elég nagy felelősség hárul rájuk. De vajon mennyire fontos a győzelem? Mit bír ki egy csapat, pontosabban annak tizenéves tagjai? Mi történik, ha egy bűntett árnyékolja be mindezt? Ezekre a kérdésekre kapunk választ, még pedig nem is akármilyen történet elbeszélése által.

Nagyon sokat szentel arra Mr. Backman, hogy a karaktereket bemutassa, a regény első 100 oldala szinte erről szól, sőt, még a felén túl is felbukkannak új szereplők. A junior csapathoz fűződően családokat ismerhetünk meg, nem is keveset, de annyira jól kiemeli a jellemüket, személyiségüket, hogy egyáltalán nem tűnik túl soknak, mindenkit elhelyez a történet szempontjából a maga kis helyén, ahonnan aztán fejlődnek, vagy épp csak a háttérből adnak pluszt a cselekményhez. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere, többek között: TOVÁBB →

Helló X Térség! | Jeff VanderMeer – Expedíció (Déli Végek-trilógia 1.)

Sosem egyszerű kiválasztani a hatalmas könyvhalomból azt a példányt, amit következő olvasmányként megcélzok. Ezért örülök, amikor egyszer csak rátalálok pl. egy trailerre, ami annyira felkelti az érdekődésemet, hogy rögtön rá is keresek a könyvre, amely alapján megalkották a jövőre mozkba kerülő filmet és hopp, éppenséggel meg is találom a könyvtáram legmélyén, elfeledve. Hát így kezdtem neki Jeff VanderMeer Expedíció című regényének (kicsit barátságosabb címet kapott az eredeti verziónál :))

Az X Térséget a kormányzat már harminc éve környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek álcázza, így mostanra az érintetlen és burjánzó vadonnak látszó terület csupa misztikum és rejtély az emberek szemében. A Déli Végek nevű titkos ügynökség ez idő alatt számos expedíciót küldött a hely felderítésére – szinte mindegyik tragikus véget ért.

Most indul útnak a tizenkettedik expedíció.

A kutatócsoport négy nőből áll: egy antropológusból, egy geodétából, egy pszichológusból és egy biológusból. A küldetésük felderíteni a terepet és mintákat gyűjteni, feljegyezni minden tudományos megfigyelést a környezetről és egymásról, valamint mindenek felett elkerülni az X Térség természetfeletti hatását.

Az expedíció mindenre felkészülve indul útnak, és hamar megdöbbentő felfedezéseket tesz – például talál egy megmagyarázhatatlan topográfiai jelenséget és olyan életformákat, amik meghaladják a megértés képességét –, de mégsem ezek, hanem a tagok egymás elől gondosan elrejtett titkai változtatnak meg mindent.

Jeff Vandermeer Déli Végek-trilógiájának az első kötete szépirodalmi magasságokba emelkedő, sodró lendületű, mélyen elgondolkodtató sci-fi, ami az ismeretlennel való szembenézésről szól. Mind a világban, mind magunkban legbelül.

Nem szoktam fülszövegeket egy az egyben átemelni egy értékelés során, de úgy gondolom ennek a könyvek ez a bemutatása olyan komplex, mindent felölelő, hogy most az egyszer maradhat (kivéve azt a tényt, hogy volt még egy 5. tagja is a mostani expedíciónak, de a rá vonatkozó részt majd elolvassátok, miért nem került bele). TOVÁBB →